Szerző: Shiamand | 2019. szeptember 27 | Uncategorized
Két dolgot tesznek meg a nők az életben! Mindent elkövetnek, hogy legyen gyermekük és azt, amikor ne legyen!
Mai cikkemben egy nagyon fontos és mindig aktuális témáról szeretném Veled megosztani a gondolataimat, de legfőképpen tapasztalataimat!
A gondolatok megosztása lehet tanult nézőpont, amikor átvesszük valakitől (emberektől, könyvből,tanfolyamról) mások életmeglátásait, életigazságait, és azt közvetítjük tovább!
Ez esetben saját tapasztalati érzéseink nem kapcsolódnak ahhoz, amit leírunk!
A tapasztalat átadása, amit sokkal jobban szeretek azonban ettől egészen eltérő, mert igazán és az életben átélt saját történetekre, valós élményekre, a hozzájuk kapcsolódó érzésekre és mindenképpen az abból levont következtetésre alapul, amiből azután eldönthetjük, hogy legközelebb adott vagy ismétlődő szituációban ugyan úgy cselekszünk-e!
A témám az Anyaszerep viszontagságai, amit nem tanítanak iskolában, hogy valamelyest fel tudjunk készülni – legalább fejben – a gyermekvállalásra! Ha újrakezdeném a gyermekeim nevelését a mai tapasztalatommal, bizony vannak dolgok, amiket tudatosabban csináltam volna, de nyilván át kell élnünk az adott életszituációkat élesben!
Legtöbb Nőben ösztönszerűen és érzelmi elvárás szintjén kialakul, hogy Anya szeretne lenni! Ezzel és a megélésével addig nincs is baj, míg Anyaként el nem megyünk egy teljesen szokatlan szerepbe! Nagyon sokat számít, hogy mit hoz az Anya az Ő szüleitől, nagyon sokszor és sokban befolyásolja a saját gyermek nevelését az, hogy a szülőket milyen módon nevelték! Fontos, hogy a szülő mennyire magabiztos, kiszűri-e az óvoda, iskola, nagyszülők, háziorvos, védőnő tanácsaiból azt az esszenciát, amit a gyermeke javára fordíthat!
Hogyan mérhető ez le? Egyszerűbb, mint gondolnád kedves Olvasó!
Az eredményhez öröm, jókedv, lendület, eredményesség és siker társul!
Amit a gyakorlatban tapasztalok lelki segítőként az az, hogy nagyon ragaszkodunk az Anyaságunkhoz, aminek később a gyermek, sőt mi önmagunk is – „áldozatul” esünk…, ha nem elég tudatos és lép ki az Anya/Apa elől! Mire gondolok? Az önállóságra nevelés, az önálló döntéshozatal megengedése a gyermeknek, a saját gondolkodásmód, életstílus kialakításának támogatása, a döntések megengedésének következtében a felelősségvállalás megtanulása, az őszinte kommunikáció!
Tényleg véletlen a pubertás, a kiskamasz és nagy kamasz korral járó lázadás? (amit természetesen ne keverjünk össze a követelőzéssel) Vajon miért alkotta így az élet, hogy ezzel a szülőknek bizony szembe kell néznie?
Anyaként ezen nagyon sokat gondolkodtam, és túl kellett lépnem az Anyaszerepem egóján! Sokszor szülőként azt hisszük, hogy inkább mi tanítjuk a gyermekeinket, holott ez a nézőpont igen csak megdőlt, mert nagyon-nagyon sok tanítást, nézőpontot kaptam a 17 éves és 23 éves fiamtól egyaránt! Valahol a születés és az önálló felnőtt élet között elveszítjük a szabadságunkat, a szuverenitásunkat. A szülők, nagyszülők, óvoda, iskola mind-mind hatással van a gyermekre és valamilyen szinten a saját irányvonalát szeretné a gyermekre rakni, korlátokba, elvárásokba behatárolni, ait a mai gyerekek nagyon nehezen viselnek. És bár ezt az élet így alkotta meg, be kell látnunk, hogy évtizedek alatt nagyon sok minden megváltozott, de igazából a szabadság visszaszerzése kezdődik meg, kinél előbb vagy utóbb kamaszkorban.
Gondoljunk csak vissza saját gyerekkorunkra, kamaszkorunkra és viselkedésünkre! 🙂 Itt tényleg érdemes megállni egy pillanatra, és saját időszakainkra visszaemlékezni! Vajon mennyi korlátot állítunk a saját gyerekeink tapasztalásába ahhoz, hogy tanuljanak, fejlődjenek mi szülők csak azért, hogy nekünk legyen igazunk???
Egy egészen apró példa: „Ne nyúlj a sütőhöz, meleg!” Igen, hozzányúl, és meg kell tapasztalja, hogy meleg, hogy tudja, legközelebb hogyan dönt! Szülőként rá kell jönnünk arra, hogy hagyni kell gyermekünket tapasztalni, hogy kialakuljon saját értékrendje, életlátása, életmódja!
Itt van például az egészség kérdése! Az egyik szülő sportol, a másik nem. Az egyik szülő alternatív megoldásokban gondolkodik, a másik hagyományos orvoslásban! A két példából a gyermek megtapasztalja, hogy számára mi a jó és elfogadható, azt az utat fogja követni! De ha bármelyik szülő erőszakolni kezdi a maga módszerét, ellenállást fog kiváltani a gyermekben!
Merre menjek?
DE fordítsuk meg az időt! Tizen, huszonéves gyerekek szülei fordulnak hozzám, hogy valami elromlott, valamit nem jól csináltak, túlontúl kiszolgálták a gyermeket, nem vonták be az alapvető házimunkába, családi életbe, mindig elvették a döntés jogát, nem hagyták elmondani a véleményét, visszahúzódó, önbizalom hiányos gyermekek kiáltanak segítségért! IGEN, mi Anyukák és Apukák is ilyen gondoskodóak és törődőek vagyunk, néha majomszeretettel, de tisztában kell lenni azzal, hogy Nekünk kell ÉLETRE nevelni gyermekeinket! Időben megtanítani őket a fogmosáson kívül a napi teendőkre, az önellátásra, önfenntartásra! Igen, tudom, hogy képesek vagyunk túlgondoskodni, de nem lehetünk önzőek! Ahogy mi kirepültünk a szülői házból, a gyermekeinknél is ez fog következni, és erre szülőként érdemes tudatosan előkészülni!
Mi az amire érdemes figyelni, természetesen a különböző korosztályoknak megfelelően?
Önállóság: mennyire engedjük meg, hogy a gyermek saját egyénisége szerint mondjon véleményt, öltözködjön már óvodás korától (nem arról van szó, hogy télvíz idején egy szál pólóban lézengjen) Mennyire vesz részt a családi életben, háztartásban – játékos formában együtt főzni, barkácsolni, porszívózni stb. Találni egy elképzelést arra, hogy mit lehet megbeszélni a gyermekkel és mi az, ami még nem tartozik rá, őszintén beszélgetünk-e vele, felnőtt problémákat ne előtte beszéljünk meg, merünk-e előttük gyengének lenni, sírni, nyújtunk-e neki egy problémájára többféle megoldást, hogy elmondhassa a Ő véleményét is, miért azt választja, támogatjuk-e elképzeléseiben? Ha a két szülő egy témában eltérő véleményen van, megadni a lehetőséget, hogy közelítsenek a megoldásban!
Hajlandóak vagyunk-e nem bejáratni vele azt az életutat, amit mi szülőként esetleg nem élhettünk meg, de vele akarjuk bepótoltatni azt, amiről lemaradtunk (sport, művészetek, szakmák)
Egyik kiemelkedő helyzet általában az általános iskola vége, amikor a gyerekek már megunják a 8 éve történő ugyan olyan impulzusokat, embereket. Ilyenkor adni kell nekik egy kis időt, és kivárni, míg középiskolások lesznek, mert ott elég sok újdonsággal fognak találkozni, ami tapasztalatok szerint nagy kihatással van az egész további kamaszkorra. Pályaválasztásnál – legyen az középiskola, egyetem- sokat találkozok olyannal, hogy a szülő dönt a gyermek helyett, ami ahhoz vezet, hogy később iskolát kell váltani!
Megmutatjuk-e nekik nagyobb korukban, hogyan lehet bánni a pénzzel, mik a bevételek, kiadások, mik a családi tervek? Be tudnak-e vásárolni, mernek-e idegennek beszélgetésbe bocsátkozni ilyenkor, kérdezni, kommunikálni?
És itt a mai kor egyik legérzékenyebb pontja, mely 180 fokos fordulatot vett a szülők gyerekkorához képest! Mikor engedjük el szórakozóhelyre a gyerekeket? Bízunk-e gyermekünkben? Fel tudjuk-e venni ennek a kornak a változásait?
És jön a barátságból lett szerelem, egyre többet nincs otthon a gyerek…és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már nem velünk él, és ráeszmélünk, hogy pillanatok alatt elszálltak az évek.Hirtelen rádöbbenünk, hogy nincs ránk szükség, de nem azért, mert nem vagyunk szeretve, vagy mert megszűnnénk szülőnek lenni. Egyszerűen maga az élet hozza azt a nagyszerűségét, hogy gyerekeink jó esetben teljesen önállóvá válnak!
Mit szeretnénk szülőként? Hogy egy stabil, határozott, életszerető gyermeket engedjünk ki az Életbe, aki képes önállóan megállni a helyét az életben! De akkor miért csinálják szülőként sokan pont az ellenkezőjét, hogy magukhoz kötik a gyereket? Ez bizony ragaszkodás, amivel nem teszünk túl jót a srácoknak, lányoknak!
Egyértelműen megfigyelhető, ahogy a gyermekek „leszakadnak” a szülőkről – nagyon sok szülő nem tud mit kezdeni a felszabadult idejével, hiszen a gondoskodás és törődés csökken, mert a gyerekek saját lábra állnak! Ilyenkor bizony a szülőnek megváltozik az életszakasza, életmódja, és ha igazán jót akarunk a gyermekeknek, hagyni kell őket a saját életüket élni, és jelen lenni annyira, amennyire kialakítjuk, a szülőknek pedig bizonyos szinten újra az kezdődik, ami a gyermek megszületése előtt!
Ehhez kapcsolódik egy videófelvétel, melyet élő bejelentkezésként tartottam a közösségi oldalon, ITT tekintheted meg:
https://www.facebook.com/tudatoseletagyakorlatban/videos/1088487471362471/
Életemben hálát adok az egészséges gyermekeimért, és azért a felismerésekért, amikor rajta kaptam magam önzőségemen, azon, hogy olyanná akarom formálni Őket, mint amit én szeretnék! Időben kaptam azokat a nézőpontokat, amik ezt megváltoztatták! Tudom, hogy ez olykor a szülők részéről lemondással jár, főleg ha már a gyermek kirepül, vagy legalábbis máshol tanul! De higgyétek el, megéri! Látni, hogy nélkülünk is biztonságban van, hogy elboldogul az élet nagy kihívásaiban, van erő, ahonnan meríthet, és mindig visszajöhet oda, ahol kérdezhet! Hogy ez érzelmileg minket mélyen érint? Igen! De boldoggá teszi az embert, ha gyermekeit látja felnőni, és meg kell tanulnunk utána a felszabaduló idővel jól bánni, és élvezni!
Kifejezetten fontos hangsúlyozni, hogy a legtöbb szülő igazán megtesz mindent a gyermeknevelés során is, hogy ez így legyen, viszont ennek ellenére mégis előfordulnak olyan esetek, amikor a szülők önmagukat hibáztatják, ha valami nem sikerül! Én hiszem és tudom, hogy minden szülő az éppen aktuális tudásához képest a legtöbbet adja, de lehet, hogy hiányoztak információk és nézőpontok, a gyakorlati tapasztalás, hogy még jobb legyen!
Sosincs késő tenni azért, hogy jól működő kapcsolatunk legyen gyermekünkkel! Egy dolog biztos, ha változtatni akarunk valamin, nem elég róla gondolkodnunk, hanem másként kell kommunikálnunk és cselekednünk!
JAKAB TÜNDI
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
Masszázsmegoldások
E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670
Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban
Szerző: Shiamand | 2019. szeptember 27 | Uncategorized
A kérdések és válaszok ma is aktuálisak, és a gyermekneveléshez a mai világban fontos információkat közvetíthetnek!
“Tintafolt: Szia! Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak!
Jakab Tündi: Szeretettel köszöntöm az olvasókat! Jakab Tündi vagyok. Sok mindennel foglalkozom, nem is igazán kedvelem a sok címkét, amibe be lehet magunkat kategorizálni. Röviden lelki tanácsadó, személyiségfejlesztő, rajzelemző vagyok, gyermekek és felnőttek fordulnak hozzám, e mellett a keleti és nyugati masszázskultúra módszereivel segítek embertársaimnak a lelki-testi egészségük megtartásában, visszaállításában.
Tintafolt: A rovat decemberi témája az érzékek, érzékelés. Szerintem sokan összekeverik az érzéket az érzéssel. Mi a kettő közti különbség?
Jakab Tündi: Érzékelem, érzem többek között az intuíciót, az érzékszerveimmel az illatokat, ízeket, szagokat, hangokat, melyeket egy külső vagy belső inger vált ki. Hideg – meleg – erős – savanyú – édes – hangos stb. Az érzelem pedig a belső gondolati világomból jelenik meg, kapcsolódik történethez, eseményhez, emberhez. De, fogalmazhatjuk úgy is, hogy egy gondolat és az ahhoz kapcsolódó „pozitív vagy negatív” élményünk kémiai megnyilvánulása.
Tintafolt: Hallani olyat is, hogy egy gyerek nem képes valamire, mert nincs érzéke hozzá. Szerinted helyes ez a kijelentés?
Jakab Tündi: Az érzékek fejleszthetőek, ezért ebben a formában ezt így kijelenteni nem lehet. Fontos, hogy ezt ne erőszakkal végezzük. Mivel sok személyiségjegy uralkodik a gyermekeken belül is, inkább úgy fogalmaznám, hogy nem várható el minden gyermektől, hogy a felnőttek által meghatározott tevékenységre kötelezően legyen a gyermeknek érzéke. Itt az elvárásokat érdemes kivenni, és hagyni a gyermeket saját tempójában fejlődni. Fontos kiemelni, hogy mindenképp kerüljük a gyermekek egymás közötti összehasonlítását, akár testvérpárról, akár közösségben való részvételnél van erről szó. Minden gyermek egyedi, egyikük ebben, másikuk abban tehetséges, a dicséret, a megerősítés fogja a gyermeket előbbre vinni, és természetesen a jól kommunikált építő jellegű kritika. Itt az egyik útravaló lehet a befogadó szülőknek, hogy hagyjuk kibontakozni a gyermekünket, nem szorítjuk korlátok közé akár a saját, akár a társadalmi elvárásokhoz képest.
Tintafolt: Hogyan lehet fejleszteni az érzékeket egy gyermek esetében? Összefügg ez a képességgel?
Jakab Tündi: A gyermekek alapvetően jó érzékeléssel születnek, igazából a fizikai világ az, ami ezt az érzéket egy idő után elnyomja bennük. Ezt újra lehet különböző gyakorlatokkal fejleszteni, akár már gyermekkorban, játékos formában akár rajzolással, vizualizációs játékokkal, sporttal. Ha az intuíciós képességre gondolok, nagyon sokat segít már gyermekkorban is az Agykontroll alapok elvégzése gyermekek részére, mely a tanulásban is óriási segítséget jelent, ezt tapasztaltam saját gyermekimnél is. A képesség mindenkiben kibontakozhat, és összefügg az érzékkel. Erre egy példa: nagyon sok gyermek nehezen tanul verset. A memóriafogasokkal való verstanulás, vagy az, hogy a szülő elmutogat egy verset és együtt tanulják meg, később azt eredményezi, hogy ezt önállóan is tudja a gyermek használni, és nagy segítség lesz későbbi tanulmányai során is.
Tintafolt: Mit jelent, ha egy gyerek érzékeny valamire? Lehet ezt a későbbiekben korrigálni?
Jakab Tündi: Érzékeny lehet egy gyermek akkor, ha addigi élményei valamiért érintették lelkileg, és legközelebb másképpen, érzékenyebben reagál rá. Igen, lehet korrigálni, sőt meg lehet állapítani melyik volt az az életkor, amikor az első érzékenység kialakult.
Tintafolt: Van egy buddhista tanítás, mely szerint bölcsen tesszük, ha nem látjuk és nem halljuk meg a gonoszt, és nem beszélünk gonoszat. Én ezt a tanítást butaságnak tartom a mai világban, Szerintem jobb, ha nyitott szemmel és füllel járunk, és adott helyzetekben kimondjuk a véleményünket. A cikkem végén arra hívtam fel a figyelmet, hogy a bölcsesség nem a tanítás szó szerinti értelmezésében rejlik, hanem abban, hogy képesek legyünk bizonyos helyzetekhez mérten viselkedni, képesek legyünk eldönteni mit és mikor, kinek és hogyan mondunk el. Milyen korán lehet vagy kell elkezdeni egy gyereknél ennek a képességnek a fejlesztését?
Jakab Tündi: Azt gondolom, hogy fontos meghatározni, hogy kinek mit jelent, és hol kezdődik a gonosz. Véleménynyilvánítás? Ítélkezés? Építő jellegű kritika? Káromkodás? Agresszivitás? Ordítás? Legtöbb felnőtt emberen és gyermeken is észrevehető, hogy pont a szülői, óvoda, iskola nevelés miatt nyomják el magukban a vélemény bizonyos szintű kinyilvánítását, ami utána komoly önértékelési problémákhoz vezet. A világ dualitása jelen van. Mindenképpen fontos megnyilvánítani a jót és kevésbé jót is. Ennek persze meg lehet találni a különböző levezetési formáit.
A legfontosabb a szülői minta, a gyermekkel folytatott kommunikáció és párbeszéd. Amit lát a gyermek, az rögzül a tudatalattiban, attól függően, hogy később tudatos lesz-e a minta követésére, vagy átértékelésére fog megváltozni saját megnyilvánulása. Azt hiszem ez nem feltétlen egy képesség, hanem a megélése és kinyilvánítása véleményünknek. Egy idő után a szülő észre fogja venni, hogy gyermekének kezd kialakulni saját identitása ezzel kapcsolatban is. Sajnos sok spirituális tanító tanítja, hogy ne ítélkezzünk, és itt már jön a kérdés, hogy hol kezdődik a különbség a véleménynyilvánítás és az ítélkezés között. Tényleg érdemes ennek a két szónak ennyire a mélyére menni? Én azt gondolom, hogy ki kell nyilvánítani az igazságainkat, és persze ez lehet, nem mindenkinek tetszik, ezek az emberek ezt rögtön ítélkezésnek veszik. Tehát én maradnék azon, hogy mondjuk ki, és ne fojtsuk le és el a véleményünket, merjünk nemeket is mondani, megelőzve ezzel sok lelki teherből adódó betegséget.(asztma, gyomor- és epeproblémák, emésztési problémák, stb.) Fontos, hogy megnyilvánuljunk, és ne fojtsunk el magunkban semmit. Sokszor egyéni beszélgetések során megkérdezem a kliensemet, hogy mikor veszekedett, kiabált, sírt utoljára. Néznek nagy szemekkel, és van, aki bevallja, hát ő azt nem meri, mert mások mit szólnak. Ilyenkor egy kicsit felszínre hozzuk a megoldási utakat, amik kibontják a korlátokat. Kérdésedre konkrétan válaszolva, ezt már igazán a szülő egészen a gyermek megszületésekor elkezdi tudatosan, vagy tudattalanul. Az irányokon változtatni természetesen bármikor lehet. És ezt szem előtt kell tartanunk, ha boldog gyermeket akarunk felnevelni.
Tintafolt: Tény, hogy a gyerekek a legőszintébbek. Minden körülöttük zajló eseményről beszámolnak. Válhatnak ettől fecsegővé, úgynevezett pletykálkodó felnőtteké vagy idővel megtanulják, hogy nem szabad mindent mindenkinek elmondaniuk?
Jakab Tündi: A gyerekek igazán őszinték. Nem félnek attól, mint a felnőttek, hogy őszinteségükkel elvesztik a rájuk fordított szeretet, törődést és figyelmet, kapcsolatot, munkát. Bármivé válhatnak, de az biztos, hogy olyan élethelyzeteket fognak kapni, amiből kialakíthatják és megtanulhatják a saját és mások határait. A felnőtteknél sok esetben a nem megfelelő kommunikáció okozza a legtöbb konfliktust és ezekből adódó érzelmi feszültséget. Igazából bárki bármivé válhat, de menet közben változhat.
Tintafolt: Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akik egy külső negatív hatás következtében megnémulnak? Nem a szó általános értelmében hanem, hogy annyira megijednek valamitől, valakitől, hogy nem akarnak, nem mernek többet beszélni. Milyen lehetséges módok vannak ennek a kezelésére?
Jakab Tündi: Legfontosabbnak azt tartom, hogy a megnémulás okát tárjuk fel, azt az okot, vagy felhalmozott ismétlődő impulzust, ijedtséget, élethelyzetet, ami a megnémuláshoz, bezárkózáshoz vezetett. Nagyon sok gyermeket a felnőttek nem hallgatnak meg, lehurrognak, és nem hagyják, hogy a gyermek a saját igazságait elmondja, közzé tegye. Óvodás, iskolás korban is előfordul, hogy egy közösségben valamiért egy gyermeket nem fogadnak be, kiközösítik. Történhet nagy lelki trauma, ami miatt a gyermek ezt választja, jelezve mindenki hagyja békén. Van olyan ismerősöm, aki inkább gyermekkorában „lesüketítette magát”, csak hogy ne kelljen a szülei veszekedését hallgatnia. Így válik egy gyermek befelé fordulóvá.
Mindenképp tényfeltárás szükséges, különböző játékok, rajzolás, színezés, beszélgetés, sportolás megnyitni a gyermeket újra a kommunikáció felé. Fontos, hogy sikerélménye legyen a gyermeknek, hogy újra értékesnek érezze magát, és fontosnak tartsa, hogy kimondhassa gondolatait, van, aki meghallgatja és elfogadja őt. Tapasztalataim szerint a legtöbbre ilyenkor azt értékelik, ha egy olyan felnőttel találkoznak, akivel tudnak játszani, aki kizárja az elvárásait, aki képes a humor oldaláról megközelítve, teljes bizalommal melléjük állni.
Tintafolt: Létezik az úgynevezett hatodik érzék, amikor valaki előre megérez valamit, ami később be is következik. Olvastam egy olyat, mely szerint a pszichológusok szerint a hatodik érzék a korábbi élmények felbukkanása a tudatalattiból egy olyan pillanatban, amikor ennek semmilyen logikus oka sincs. Neked mi a véleményed?
Jakab Tündi: A hatodik érzék, intuíció, megérzés fogalmát és létrejöttét többféle irányból megközelíti a tudomány és a spiritualitás. Az intuíció számomra az az érzet, ahol megengedjük, hogy jöjjön egy sugallat anélkül, hogy bármit is gondolnánk hozzá. Abszolút jól használható a gyakorlatban, a tanulásban, az életben. Ez a képesség is velünk születik, és attól függően kerül felszínre az életünkben, hogy megengedjük-e a megjelenését, és akarjuk-e használni. Hogy igazából honnan ered? Azt gondolom nincs ebben végső igazság, hogy honnan. Ennél sokkal fontosabb, hogy mire és hogyan használjuk. Ezt kell – lehet jól elsajátítani a gyakorlatban mindamellett, hogy a racionális énünket is tudatosan használjuk, ha szükséges. Ezek nem kőbe vésett szabályok, csak lehetőségek. Hogy ebből ki mit és mire használ, és hogyan működteti, az teljesen eltérő lehet. Egészen onnantól fogva, hogy keres valaki a városban egy terméket, de nem tudja, melyik boltba menjen, és egyszer csak egy hang a fejében azt súgja, fordulj balra, és lám ott a bolt a termékkel. De van, aki minden életterületén nagy szerepet ad az intuíciónak. A saját tapasztalat a legfontosabb.
Tintafolt: Azt is mondják, hogy a racionális gondolkodás és az intuíció ötvözése a hasznukra válhat például egy állás elfogadása előtt vagy az iskola megválasztásában a gyermekink számára. Mit üzensz az olvasóknak ez ügyben? Maradjanak racionálisak vagy hallgassanak a megérzéseikre?
Jakab Tündi: Én a hozzávetőleges középút híve vagyok, de a választás szabad. Használom mindkét utat. Iskolaválasztásban abszolút beigazolódni látszik, hogy a szülők racionális akaratát érdemes kivenni a játékból. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a saját életükben be nem teljesült utat kívánják a gyermekkel bejáratni, ezért a szülő számára megfelelő iskolába íratják a gyermeket. Ebből aztán később lesznek problémák, hiszen a gyermek lehet teljesen más egyéniséggel és életúttal fog rendelkezni, mint a szülő. Én hasznosnak tartom, ha nem legfőképpen csak iskolát, hanem tanárt választunk, az nagyon meghatározó alapokat fog adni. Érdemes pro és kontra felírni az előnyöket, hátrányokat, a képességeket, megnézni mi az, ami a választást segíti. Ha a gyermeket és a szülőt is jó érzéssel tölti el, akkor ott lesz fejlődési út a gyermeknek.
Egy fontos gondolatot engedjenek meg az olvasók: Sokan a választás felelősségétől óriási lelki terhet vesznek magukra. Akár párkapcsolati, akár egy új munkahely kapcsán, de bármilyen döntésről beszélhetünk. Ha viszont elismerjük, hogy ha valami nem válik be egyik döntésünkkel, léphetünk tovább, képesek vagyunk változtatni, újra dönteni, váltani, akkor ez a teher nem lesz többé teher. Emberek vagyunk, és a mai világban lehetőségek sora áll előttünk. Vonjuk le a megfelelő tapasztalatokat és merjünk változtatni, így a döntés terhe lekerül rólunk.
Tintafolt: Milyen más tanácsaid vannak az olvasók számára témával kapcsolatban?
Jakab Tündi: Éberséget és tisztánlátást kívánok az olvasóknak! A különböző módszerek, filozófiák, spirituális utak és az internet teljes kinyílásával szembe kell néznünk a különböző módszerek üzletpolitikai oldalával is. Ezért fontos ez a két tényező. A spiritualitás is csak egy része az egésznek, tele mesékkel, de tele használható módszerekkel. Tegyenek fel magukban kérdéseket az olvasók, ha valamit el szeretnének dönteni, hogy számukra egy adott dolog „könnyű vagy nehéz”? Mit éreznek? Mit tudnak működtetni? Ki az, aki segítségükre lehet a megoldásokat felkutatásában? Előbbre haladnak vele? És itt fejleszthető az intuíció is. Például neki való-e az a könyv, szolgálja-e a fejlődését az a bizonyos tanfolyam, találkozó, munka? Van-e öröm, szenvedély, kihívás? Mi a válasz és az érzet, ami hozzá kapcsolódik? Egyetlen, de fontos gondolat még: Szülőként nagyon érdemes arra figyelni, hogy a gyermekink mennyi mindenre tanítanak minket.
Kívánok minden kedves olvasónak örömteli napokat, és bármilyen kérdésük van, vagy más témában kérik véleményemet, szívesen állok rendelkezésükre!
Ez az interjú 2016-ban készült, amikor is felkérést kaptam a Tintafolt blog megalkotójától, Nagy Tündétől egy vendéginterjúra, köszönet érte!
JAKAB TÜNDI
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
Masszázsmegoldások
E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670
Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban
Szerző: Shiamand | 2018. február 18 | Uncategorized
Igazából életünk során valljuk be, nem igazán tanítottak minket tudatos felismerésekre! Arra sem, hogy éberséggel figyeljünk, már boldogok vagyunk! Persze a nem tudás nem oka arra, hogy kibújjunk saját felelősségünk alól ez ügyben sem! Vagy a boldogság is egy csapda? Inkább már közhellyé vált? Lehet, hogy csak az út a boldogságig a boldogság? Elérjük, és természetessé válik, és elfelejtjük a célnál jól érezni magunkat, vagy csak egy pillanatra éljük át? Cikkem végén ajánlok Neked is egy házi feladatot, ami közelebb vihet a felismeréseidhez, és következetes változtatással eredményeket fogsz elérni abban, amiben elhatározod!
Ha túl lépünk azon a felismerésen, hogy minden csak egy illúzió, lépjünk vissza a hétköznapokba!
NEKED mit jelent boldognak lenni? (Mert hogy megfigyelted biztos, hogy mindenki meg akarja mondani az embereknek, hogy mitől lehetnek boldogok, hm!) Hálás vagy azért, amid van? Mersz nyugodtan közben többre vágyni? Mersz változtatni azon, ami éppen nem jó? Megbecsülöd magad mindazért, amit eddig elértél? Mersz segítséget kérni, ha szükséges? Felismered, hogy bárhol is tartasz most, az az eddig megszerzed tudásod összessége? De tudod már, hogy tanulhatsz, szerezhetsz információkat, tudást, hogy változtass, amin szeretnél?
Talán, ahogy haladunk az életszakaszainkban, egyre jobban felismerésre kerül életidőnk megbecsülése és kezdünk feleszmélni, hogy jól kellene eltölteni! És bár mindannyian halandóak vagyunk, mégis egyre többen igyekeznek a mindennapokat tudatosan eltölteni, odafigyelni mire fordítják a figyelmüket, gondolataikat!
A bejegyzés címre visszatérve, szerintem a válasz egyértelműen legtöbb embernél nem!
Vannak céljaink, vágyaink, amit azért így vagy úgy igenis sikerül elérni, viszont van, amik az elérés pillanatának örömét boldogságát adva, szinte az ego kielégültségével véget is érnek! Lehet-e tartósan boldognak lenni? Igen, lehet hosszabb szakaszon is, ha értékeljük a velünk történő jó dolgokat, és önismeret által felfedezzük magunkat!
Igazából legtöbben elég kemény leckéket és impulzusokat kapnak az élettől erre vonatkozólag! Ahogy halad az ember a tudatosság útján, visszatekintve is jönnek felismerések, mik azok az élethelyzetek, ahol a boldogság megmutatkozott, de talán nem vettük észre!
De vajon kinek mit jelent a boldogság? Lehet-e egy átalányt – átlagosságot állítani a témában!
Én úgy gondolom, hogy nem! Mert ami az egyik embernek az, a másiknak talán teljesen közömbös és fordítva! Ezért nem értek egyet az „Így lehetsz boldog” marketing cikkekkel, amit itt-ott olvasok!
Olyan korban élünk, amikor minden lehetőség adott arra, hogy tanuljunk, tudatosabbak legyünk, információt szerezzünk! De az emberek néha telhetetlenek, semmivel nem elégszenek meg!
Tehetünk a tudásért, a boldogságért, a sikerért, nem csak hajszolva,elérve,kiégve, hanem megtanulva, hogyan lehet tartósabban örömben élni! Ehhez persze előfordulhat, hogy egy csomó mindenen az életünkben változtatni kell! Párkapcsolatban, munkahelyben, kommunikációban, életvitelben, életmódban, szokás- és hit rendszereinkben!
Két személyes példát
had mondjak, amikor megerősített az éberség arra, hogy értékeljem és észrevegyem a boldogság tényét! Szerencsére abban a csodában van részem, hogy kellő és fokozódó éberséget fejlesztettem ki önmagamban arra vonatkozólag, hogy felismerjem a Van-t, ami a mindennapjaimat megfűszerezi! Egész fiatal koromban cicákkal nőttem fel, kedvenceimmé váltak, mindig is valami különleges kommunikáció volt/van köztünk! Mindig is akartam, de mindig hárítottam, toltam, kifogásokat kerestem, míg nem egyszer a nagy fiam beállított egy tündér tüneménnyel, akiből terápiás cica lett, segítve sok lelkileg megtört ember életét helyrehozni! Mennyei áldás amikor ránézek, és elönt a hála, hogy hozzájárulunk egymás életéhez!
És egy kicsit keményebb, de annál tanúságosabb és keményebb tapasztalás volt, amikor télen egy hasmenéses vírus (?) rátalált a családra, legfőképpen engem ledöntve a lábamról, szó szerint 6 óra alatt a majdnem teljes kiszáradás szélére sodorva! Éberségem abban mutatkozott meg a helyzetben, hogy végig figyeltem a viselkedésemet, reakcióimat, ahogy ment az idő és egyre rosszabbul lettem! Természetesen minden mentális és fizikai módszert megtettem, hogy jól jöjjek ki belőle, de a helyzet mentőre szorult! Egyszer kíváncsivá váltam, emlékszem akartam, hogy megtapasztaljam, milyen egy mentőn utazni, de persze nem így gondoltam, tehát óvatosan a gondolatok teremtő erejével!
Ott bent elgondolkodtam! Amikor TOTÁLIS vészhelyzet van, akkor vajon mit tudunk kezdeni a tudatosságunkkal, pozitív gondolkodással, a halálfélelemmel, a minket körülvevő emberekkel?
Elárulom. Egy idő után semmit! Tudod egy ideig vele tartani magad, tudsz elérni valamit, de van helyzet, hogy semmit! Eljutsz a teljes megadásig, legyen, aminek lennie kell! És persze eszembe jutott, hogy milyen jó egészségesnek lenni!
De végtelen hálával töltött el közben minden, ami jelen van az életemben és boldogságot adhat!
Néha bizony meg kell állni, és elgondolkozni, értékelni és hálásnak lenni a legapróbb dolgokért!
Nem azért, hogy elmondhassuk, mennyire ilyenek vagyunk, nem kirakathálára gondolok!
Hanem egy belső érzés, mi ugyan nem tanítható, de tapasztalható, ha értékeljük a VAN-t!
A hála nem azt jelenti, hogy nem változtathatunk azon, ami nem jó! De a hála segíthet abban, hogy elég erőt adjon az, amiből építkezni tudunk! És tudod mit, néha igenis bele kell gondolni mások xar helyzetébe, és jönni fog az érzés, hogy kösz, nem ezt akarom, nem ezt választom!
TEHÁT még egyszer: Neked mit jelent boldognak lenni? Hálás vagy azért, amid van? Mersz nyugodtan közben többre vágyni? Mersz változtatni azon, ami éppen nem jó? Megbecsülöd magad mindazért, amit eddig elértél? Mersz segítséget kérni, ha szükséges? Felismered, hogy bárhol is tartasz most, az az eddig megszerzed tudásod összessége? De tudod már, hogy tanulhatsz, szerezhetsz információkat, tudást, hogy változtass, amin szeretnél?
És most egy virtuális házi feladat azoknak, akik szeretnék!
Vonulj félre, fogj egy papírt, és írd össze azt, amid VAN, ami nap, mint nap IGAZI belső (és nem megszokott) örömöt ad, ami boldoggá tesz, amiből tudsz táplálkozni, ha éppen van egy lefele hullám! Írd le min szeretnél változtatni, és milyen lépéseket tettél a mai napig, hogy ez változzon is!
(Munka? Párkapcsolat? Gyerekek? Kommunikáció? Érzelmek? Pénz? Szellemi élet? Sport? Sérelmek? Félelmek? Fájdalmak?)
A legfontosabb! MIT CSINÁLSZ MÁSKÉNT EZUTÁN a változásért?
Hidd el, megéri, mert észrevesszük, hogy az ÉLET gazdag ajándékokkal lát el minket, csak kell, hogy szemünk legyen meglátni, fülünk meghallani, és szívünk megérezni!
Ha úgy érzed, hogy tanácsra, útmutatásra van szükséged a témában, keress bátran, egyeztessünk időpontot egy beszélgetésre! Ha úgy érzed, hogy szülőként túlterhelt vagy, és szeretnél a lelki feltöltődés mellett egy masszázst, arra is van lehetőség!
A LélekBlog további cikkeit itt olvashatod!
Ha úgy érzed, szeretnél mélyebben az önismerettel foglalkozni, és ehhez hajlandó vagy tanulni, felismerni, változtatni, mert úgy érzed az élet többről szól, mint a külsőségek, várlak sok szeretettel tréningjeimen vagy személyes konzultáción!
JAKAB TÜNDI
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
Masszázsmegoldások
E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670
Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban
Szerző: Shiamand | 2018. január 17 | Uncategorized
A Tudatosság egyik legnagyszerűbb felismerése, amikor képes vagy a gondolataid, az érzéseid és azok játékát felismerni! Ezek közül az egyik legszentebb érzés a szerelem érzése! De valójában valljuk be, mindannyian talán egy látott sémát tükröztünk le eddig ezzel kapcsolatosan! Előző cikkeimben a szeretetnyelvről írtam, amihez ha jó kulcsokat találunk társkapcsolatainkban, a kémián túl, megjelenik a szerelem…..
Ismered az érzést? A Szerelem érzését! A mámorítót, elringatót, elvakítót, selymesen lágyan ringatót! Amitől úgy gondolod, hogy minden megváltozik, eltűnnek a problémák, magától nő a boldogság! A megtévesztőt, a csapdát, az önmagadtól egyik legjobban elterelő illúziót! Pedig milyen jó a mámor! Amíg tart! De hisz az ember már csak ilyen, és szerelem nélkül vajon mire mennénk? Hisz az élet mozgatórúgója! Az lök tovább, újra felébreszt a punnyadásból, a megunt sémákból, katalizátorként hat a lelkedre, hormonjaidra, testedre – váltakozó sorrendben.
Mert tudd, nem csak egyféle szerelem létezik. Nem csak a nő és férfi és a férfi és a nő! Mert, hogy itt rontjuk el, mert nem értettük és tudatlanok voltunk.
Mert a nő a férfihez, a férfi a nőhöz kötötte a szerelem fennkölt érzését! Voltál már szerelemfüggő? Vagy inkább az érzéstől függő? De aztán egy idő után valahogy minden átváltozik, szeretetté alakul, az érzés átalakul, bármennyire is szeretnéd fenntartani! Igaz, olykor feléled, mert ha a parazsat nem oltod el teljesen, még lehet belőle tűz, és ha szerencséd van. nem éget el és hamvaszt el benned minden reményt.
Sokáig nem értettem, hogy mennyi minden másba lehet szerelmesnek lenni. Nyilván itt is közrejátszott, hogy erről elég kevés emberrel lehetett beszélgetni, aki nem vágott nyakon rögtön és mondta azt, hogy ugyan menj már, nem lehet szerelmesnek lenni önmagadba, meg a szenvedélyedbe, hobbidba, házi kis kedvenceidbe. Pedig dehogy nem! De annyira be voltunk rögzítve abba az egy nézőpontba, a Férfiba és Nőbe! De aztán felébredt a megengedés, kértem az életet, önmagamat, hogy mutassa meg, mennyi féle lehet a szerelem?! Az a szerelem, amit nem mástól, hanem Önmagadtól is megkaphatsz. Az érzés, amiért este már úgy fekszel le, hogy alig várod, hogy reggel legyen, és újra kezdhesd!
Egy izgalmas könyv, egy rajzolás és mandalafestés, sportolás, egy klassz gasztro élmény, amivel kiteljesedsz, amibe beleadhatod az összes létező kreatív teremtésedet, amitől érzed, hogy igen, ez jó, ez megérte, ez feltölt és eláraszt. Persze hívhatjuk ezt szenvedélynek, és más érzés lehet, mint embertársunk iránt érzett szerelem.
De térjünk csak vissza a Férfi és Nő közötti szerelem érzésére. Vajon miért nem tudjuk hosszabb távon fenntartani – ami persze nem igaz – mert léteznek örök, el nem múló szerelmek, de valljuk be, a legtöbb átalakul, vagy véget ér. Talán mert minden izgalmas részünket megmutatunk? Mert minden kiskaput kinyitunk, ami hozzánk vezet? Feltárjuk-e személyiségünk minden kis rejtett zugát? Valószínűleg fel, hiszen idővel nem csak a csodaszép részeink, hanem árnyék részeink is bemerészkednek a nappalinkba, teret engedve saját egyéniségünk kibontakozásának. Érdekes ez, vajon miért vonulnak háttérbe a kapcsolatok első, szerelmes szakaszaiban az árnyékrészeink? Vajon lesz erre bármikor is válasz? Vagy egyszerűen az élet egy körforgás és szerelmet mindig így éljük? Talán a szerelmünk elvesztésétől való félelmünkben játszunk inkább megfelelésben, mint megmutatni igaz, őszinte részeinket, beleértve az érzékenyt, a keményet, a kevésbé jót?
És mennyiszer befejezzük és mennyiszer újrakezdjük az egészet, hiszen olykor belefáradunk, feladjuk, szinte belehalunk, bezárjuk, hét lakat alatt tartjuk, csak nehogy átéljük újra, hogy vége legyen. Ilyenek vagyunk mi emberek, imádjuk az illúziókat, aztán gyűlöljük őket, és körforgásban éljük le vele az életünket mégis. Mert a szerelem is izgalmas, várakozással teli. Igazából, amikor csalódunk egy kapcsolatban, tehát nem azt kaptuk, amire vágytunk, vagy vége a szerelemnek, akkor igazából furán reagáljuk le, mert a szerelem érzését nem akarjuk utána érezni. Holott nem is az érzéssel volt a gond, hanem a kapcsolatban romlott el valami, akár egyik vagy másik fél részéről, vagy mindketten inkább oltották a szerelem parazsát, mint fenntartották azt. Van egy örök mondás. Megszerezni könnyű, megtartani nehezebb. A szerelmet, a szerelmünket, a szerelem érzését, a szenvedélyt, az izgalmat, a jóleső lázat. Mit kell hát tennünk? Azt hiszem, az idő során mindkét fél apróságok sokaságából álló megújulásán múlik. Érdekes, sokszor hallottam, hogy egy kapcsolatban ne adjunk oda mindent magunkból a másiknak az első időszakban, mert idővel akkor nem lesz mit adni. Ebben azért van némi igazság, leszámítva, hogy a szerelemben elvakultan képesek vagyunk csak adni és adni és adni.
És nehogy azt hidd, hogy a szerelem korfüggő! 🙂 Jó érzés olykor az utcán látni idős párokat kézen fogva, akiknek a szemében látod az igazi összetartozást, az egymásba ölelkezést, a végtelen elfogadást. Akiknek már fontosabbak az együttlétek igazi értéke, túl minden személyiségjegyen, akaraton és a másik megváltoztatásán.
S ha tudod, hogy a szerelem bármikor eljöhet és bármikor véget is érhet, akkor tudatosan eldöntheted, hogy vágysz-e még rá, és mégis ha jön, megélheted megannyi minden édes pillanatát!
És hogy mi ebben a Tudatosság? Önmagunk igaz felismerése és megismerése párkapcsolataink tükrében, mert ha ez van, akkor társkapcsolataink is jóval magasabb minőségi intelligenciában tudnak tovább élni, hogy különleges kapcsolat maradjon!
Ha szeretnéd megtanulni, hogyan kell elkezdeni az önismeret tanulását, a gondolatok és érzések felismerését, ha> úgy érzed, hogy érzelmi végletekben vagy, és sokat szenvedsz tőle, várlak szeretettel személyes, vagy Skype-konzultáción!
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
Yogapsychoterapy and lifecoach consultant
Masszázsmegoldások
VÁROM SZERETETTEL!
Telefon: +36209793670
E-mail: shiamand@gmail.com
Facebook – Tudatos élet a gyakorlatban
Facebook – Tudatos élet a gyakorlatban
Szerző: Shiamand | 2017. december 2 | Uncategorized
A Szeretetnyelv témához kapcsolódva egyik legmeghatározóbb tartalmi jelentőségével bíró eszköze az a minőségi idő, amit célirányosan csak magunkra fordítunk!
Először joggal kérdezheted, hogy miért? Van minőségtelen idő is? Vagy például a munkával eltöltött idő az minőségtelen? Semmiképpen! Ez nagyjából attól függ, hogy azt milyen kedvvel és szenvedéllyel végezzük, mennyire inspirál, kiteljesíti-e minket! Tehát mindenképpen SAJÁT értékrendünk határozza meg, hogy önmagunk számára mi a minőségi és minőségtelen, és soha ne hagyd, hogy ezt mások mondják meg számodra (így kilövöd a megfelelési kényszert!)
Mielőtt még azt hinnénk, hogy a Szeretetnyelv csak két ember között jöhet létre, ideje felfedezni azokat a jelentőségteljes, életünkhöz elengedhetetlen perceket, melyekkel elsőre csak saját magunkat ajándékozzuk meg. Nevezzük ezt most már a köztudatban elég jól ismert Én-időnek!
A téma meglehetősen kapcsolódik az önfejlesztésben az önszeretet felismeréséhez! A legelső dolog, amit érdemes meghatározni mindenkinek, hogy saját maga számára mit jelent akár egy adott órahossza minőségi eltöltése.
Mikor töltöttél egy napot csak magadra tudatosan? Mikor vettél ki egy nap szabadságot csak magadra???? Amikor nem a hivatalos ügyeket, nem a párod dolgait, nem a gyerekek problémáit oldod meg éppen, és nem nagy takarítasz vagy nyolc tál ételt főzöl, hanem az egész nap a TIED!!!! Ha pedig otthon élsz, kisgyermeked van, vagy éppen egy családtagodat látod el, megkértél valakit, segítsen be egy napot, hogy magaddal tudj törődni?!
Amikor én először jó pár évvel ezelőtt megcsináltam, bevallom Neked, zavarban voltam saját magam előtt, mert annyira szokatlan volt a helyzet, hogy egy órát csak toporogtam! Fogtam volna automatikusan a rendrakáshoz, de aztán rájöttem, hogy aznapra az szünetelni fog, és kellőképpen önzőnek kell lennem, hogy ezt meg is engedjem magamnak! Tehát tudnunk kell, hogy mit is kezdjünk magunkkal ilyenkor! Persze ez nehezebb azoknak, akik mellett egyáltalán nem él ilyen életformával valaki, vagy szülő, vagy munkatárs, barát, ismerős! De sosem késő elkezdeni, és saját napunkat kialakítani! Na persze ehhez kell némi önismeret, mi az, ami igazán feltölt Téged, és hajlandó vagy-e végre senki mással nem foglalkozni, csak magaddal? 🙂
Itt jegyezném meg, hogy egy idő után eljut az ember oda az önfejlesztő úton, hogy abszolút nem érdekli, milyen mintákat hozott a múltjából, hanem azonnal képes kialakítani a saját, önmaga számára jól működő szokásrendszereit!
Egy személyes példát engedjetek meg, jó pár évtizeddel ezelőtt azt hittem fiatalként, lehettem 20-30 éves, hogy a wellness az valami luxus szórakozás! Azután természetesen rájöttem, hogy olyan gondolati mintákat hordoztam, amit mástól láttam, hogy a wellness luxus, és hogy drága, és hogy erre nem ér rá a dolgozó ember! Máris kaptam egy mentális programot, amit magamévá tettem! Elhittem valamit, amiről meg sem voltam győződve, csak követtem egy mintát, és én is felhúztam egy falat, amin nem léptem – egy ideig túl! Elgondolkodtató, hogy vajon mennyi mindennel tettük ezt az életünkben eddig! Kérlek, ne csak olvasd el ezt a cikket, hanem ha van kedved a saját életedben is nézz rá, lehet-e Nálad valami, ami az Én-idő megélését gátolja, akadályozza?
Az önszeretetnek sok-sok évtizedig az emberek jelentőség része ellenállt, hiszen azonosították az egoista emberek önkényes viselkedésével, feltűnésével. Az ezoterikus, spirituális tanítások azonban nagyon jól el tudták szimbolikusan különíteni az ego olyan szintű barátunkká tételét, mellyel kialakíthatunk egy egészséges önszeretetet is. A minőségi idő ez esetben mindig olyan tartalommal kell bírjon, ami az egyén számára fontos, feltöltődést, örömöt, megelégedettséget nyújtson. Ezek lehetnek a legapróbb örömöktől kezdve nagy vágyak beteljesülésééig.
Minőségi időnek tekinthető, de ezt természetesen önmagad számára ezt Te tudod majd felfedezni, de akár egyedül beülni egy kávézóba egy jó könyvvel, és kizárni a világot a terünkből, vagy egy kellemes, illóolajos fürdő, egy sporttal eltelt délután, egy nap kertészkedés, vagy házi kedvenceinkkel való foglalatosság, illetve egy klassz ebéd vagy vacsora megalkotása, sportolás ,barátokkal való találkozás.
Ide tartozik akár egy olyan iskola, tanfolyam, tréning elvégzése, ahol a részvételt olyan minőségi időnek tartjuk önmagunk számára, ami örömtelibb életet ad, tudást ad bizonyos életterületünkhöz, vagy fejleszti képességeinket életünk minőségi változásának irányába!
És hogy mitől minőségi? Mert amikor vége ennek az éppen adott Én-időnek, akkor sokkal, de sokkal jobban érzed magad, tele leszel energiával, pihentebbnek érzed magad. Megfigyelhető, hogy sokan elkezdenek figyelni a szellemi és fizikai tevékenységük összhangjára is, aki egész nap ülő munkát végez, felfedezi a sport örömeit, vagy aki fizikai munkát végez egy gyárban gép mellett, több lelki-szellemi elfoglaltságot keres.
A lényeg az, hogy felszabadultan, minden kényszer nélkül, legfőképpen belső késztetésből teremtsük ezt meg magunknak!
Hajlandó vagy-e az eddig megtagadott Én-időt végre befogadni, megengedni vagy növelni önmagadnak?
Nézd csak meg a különbséget, a között, ha lehangoltan vagy feltöltődve beszélgetsz például a pároddal, gyermekeddel, szülőddel, barátaiddal, munkatársaiddal! Jelentős különbség van a kapcsolatok minőségében, ha az egyén képes önmagát is úgy feltölteni, hogy saját magán túl a kapcsolataiban is meglátszik a minőségi élet változása! És itt egy fontos párkapcsolati tényezőre is szeretném felhívni a figyelmet! Ha megengeded magadnak az Én-időt, akkor a párod privát Én-idejét is sokkal jobban fogod tudni támogatni, mert tudod, hogy neki is szüksége van arra!
És most beszéljünk arról a minőségi időről, amit másokkal tölthetünk el! Egy dolgot már az elejét leszögezhetünk: a minőségi életidő megteremtése nem korfüggő!
Párkapcsolatban a minőségi idő eltöltéséhez mindenképpen szükségünk van ahhoz, hogy saját és párunk igényeit tudatosan megismerjük. Nyilván egy túrázni szerető feleség ütközésbe fog kerülni egy számítógépet bújó férjjel és fordítva, persze számtalan paradox példát tudnánk felsorolni! Ezért megint oda érünk, hogy elengedhetetlen egy jó nagy beszélgetés a párok között, akár fiatalok, akár persze idősebbek, hogy mi az az idő, amit úgy eltöltenek, hogy mindketten jól érzik magukat benne!
Amikor jelenlegi párommal összekerültünk, tudatosan még kapcsolatunk elején beszélgettünk arról, hogy kinek mi az érdeklődési köre, hol vannak azok a közös pontok, amiket egy időben tudunk úgy eltölteni, hogy az mindkettőnk számára feltöltődés, öröm legyen! Ezt mind a lelki, mind a test, érzelmi szükségleteinkről megtettük! Nyilván valóan ritka, hogy két ember teljesen egyforma, így akadnak olyan igényeink is, ami különböző, bár a másikat nem zavarja, és nem vesz benne részt! Ilyen például, hogy én szeretek futni és jógázni, Ő ebből a jógát kedveli!
Nálunk egy nagyon apró dolog is nagyon minőségi, szeretetben töltött időt tud adni, mint hogy fogunk mindketten egy-egy könyvet és egymás mellett, csendben egy tea mellett olvasgatunk, vagy akár felolvasunk egymásnak! De ide tartozik az utazás, egy jó fürdőhely felkeresése, a gasztronómiában a főzés, a téli berakni valók elkészítése, egy jó cukrászda, egy jó zene vagy önfejlesztő anyag meghallgatása, átbeszélése, a cicáinkkal való foglalkozás, kertészkedés. Egy meghitt beszélgetés az életről, az érzésekről, tervekről, egymás munkájáról! Ezzel egyébként azt is megelőzhetjük, hogy gondolatolvasóvá tegyük a párunkat, és találgatnia kelljen rólunk!
Így tudjuk, hogy mit tervezzünk, szervezzünk, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a hétköznapi, sokszor egészséges bár, de fárasztó munka után kiegyenlítsen minket!
Egy kicsit nehezebbnek tűnik a gyermekeinkkel való minőségi idő eltöltése, ami az éveik számának növekedésével – a saját életterük kialakításával csökken! Kis gyermekkorban a szülő nagyon sok időt tud tölteni az otthon zajló évek alatt, míg az óvodába, iskolába kerülés után ez órákat tud csökkenni! Ilyenkor van óriási felelőssége a szülőnek, hogy tudatosan tervezzen csak gyerekekkel való programokat, ahol bizony már ebben a korban felfedezhetjük saját gyermekeink igényét! Azt mindenképpen javaslom, hogy ahol több gyermek van, ott az egész családot érintő programokon kívül a gyerekekkel egyenként is töltsünk el közös élményeket!
Ezekben a minőségi időkben fontos szerepet játszik az egymásra való odafigyelés, a zavaró tényezők kizárása, ilyenkor nem engedünk be más embereket ebbe a térbe, merjük kikapcsolni a telefonunkat, és az internetet is!
Tehát Kedves Olvasóm, minőségi Én-időre és együtt töltött órákra fel, hogy tovább növeljük a Szeretetnyelvünk megnyilvánulásait!
Van úgy, hogy nehezen boldogulunk a Szeretet nyelvünk megtalálásával, illetve a mások felé történő kifejezésével! Ebben is szívesen segítek Neked, ha úgy érzed, hogy ezen kommunikációs út megnyitásával könnyedebbé és örömtelibbé válik az életed!
Keress fel személyesen, vagy online konzultációs elérhetőségeim egyikén!
Várlak szeretettel!
Jakab Tündi
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
Telefon: +36209793670
E-mail: shiamand@gmail.com
Facebook – Tudatos élet a gyakorlatban
Rólam ITT olvashatsz többet!
Szerző: Shiamand | 2017. október 31 | Önfejlesztés, Uncategorized
Mielőtt elkezded olvasni az írásomat, kérlek légy éber érzéseidre, bejegyzésemnek nem szándéka az energiák lehúzása, a sajnálat, az emlékeid felkavarása, a szomorú állapotba hívás! Inkább a célja a megnyilatkozás, akár részedről is a bejegyzés alatt, és a választási lehetőség arra a helyzetre, ha szembesülsz vele.
Beszélgetnünk kell róla! Nem minden nap, de kell! Nem dughatjuk a fejünket a homokba. Beszéljünk egy kicsit a halál létezéséről! Hogy miért írom le saját történetemet? Talán lesz egy momentum, egy gondolat, ami segít, kicsit megnyugodni azoknak, akik átéltek vagy mostanában élnek át hasonló helyzetet. Előbb-utóbb mindenkit megérint a téma, fiatalt, idősebbet, az Embert!
Nagyszüleim elvesztése kisgyermekként megviselt, lehettem 6-7 éves, hármat is elveszítettem rövid időn belül! Akkor még csak annyit érzékeltem gyermekként, hogy nincsenek, és láttam a szüleim szomorúságát! Voltak olyan jók, hogy a bánatukat igyekezték önmagukban, illetve egymás között lerendezni, megbeszélni, minket hagytak gyermeknek lenni! De máig emlékszem összetört, könnyes szemükre! Elvonultam, és kisírtam magam, valahogy akkor kezdett derengeni, hogy mi ez itt akkor, hogy nem örökké élünk, és most akkor Ők hova mentek, és mikor találkozunk újra. Persze az évek múlásával gyermekfejjel, tudatlanul megnyugodtam, elfogadtam, és jártam tovább utamat, de nagyszüleimmel megélt közös emlékeimet velük mindig szívemben hordozom.
Aztán már majd nem lassan felnőtté váltam, amikor jött a kiszámíthatatlan, a váratlan, a megdöbbentő. Még 18 sem voltam, mikor édesapám egy vizsgálatról nem tért többet haza, csak helyette egy távirat jött. Ezt még így sosem írtam ki magamból! Virgoncan játszottunk testvéremékkel a szobában, Anya a konyhában, este volt, csengettek. De nem Ő állt az ajtóban! Erre nem lehet felkészülni, sem a hirtelenre, sem arra, amikor tudod, hogy elkövetkezik lassan, és el kell búcsúznod. Megfordult a világ, szívet tépő fájdalom, tehetetlenség, ordítani, ütni, hogy miért akkor és miért pont Ő. Hirtelen megfordul a világ, és meghasadsz, mi ez az egész? Ugye ismerős kérdések és érzések azoknak, akik már ezen keresztül mentek? Évek teltek el, hosszú évek a bánattal, lelki fájdalommal, fizikai hiánnyal, amit éreztem. Míg nem elkezdtem „felszínre” hozni magamból különböző fizikai tüneteket, van, aki bár betegségnek nevezi, amiről aztán kiderült, hogy szervi oka nincs, hanem egyértelműen Édesapám elvesztésével hozható mentális összefüggésbe!Inkább olyan mentális állapotok, amiket sokáig lenyomtam magamban!
De akkor mit kell tennem? Min kell változtatni, hogy ne szenvedjek tovább?
Sokszor beszélgetnek emberek arról, hogy ha újra kezdenék az életet, ezekkel a szituációkkal, akkor min változtatnának! Sokan rávágják, hogy semmit, de az én véleményem az, hogy igenis lett volna mit másképp csinálnom! Hogy mi akadályozott meg ebben? Nem voltam elég tudatos, információhiányaim voltak az életről, önmagamról, a körülöttem lévő világból! Igen, mondhatod, hogy de még csak 18 voltam és fiatal és más volt a feladatom akkor, minthogy az élet-halál kérdésén filozofáljak. Igen, ez így van, de a gyász, amit meg kell adnunk magunknak, ha elveszítünk egy szerettünket, nálam jóval tovább tartott, mint általában. Bár nem hiszem, hogy erre aztán lenne tökéletes recept bárki részéről is. Mindenesetre a mai tudásommal már másképp látom a helyzetet mind azok mellett, hogy az érzéseim nem változtak bizonyos szinten, hogy még ma, 30 év után is nagyon hiányzik és tudok sírni, de megtanultam ezen érzések felett az irányítást átvenni. Már nem uralkodnak rajtam, nem tesznek beteggé.
Az első 20 évben rengeteg módszerrel találkoztam és próbáltam ki, amiről azt hittem, hogy segíthet feldolgozni Apukám elvesztését, mindig vártam egy külső megoldást! Pszichológiai beszélgetések, oldások, spirituális módszerek, energetikai tisztítások, és még sorolhatnám mennyi mindent kipróbáltam, használtam, tapasztaltam, és van, amelyik átmenetileg segített is. DE emberileg az elme, ha olyan embert veszít el, akivel szeretetben élt, kötődött hozzá, akkor nem fogja elengedi, csak egy szintig. Most mondhatjuk, hogy ez egy nézőpont, egy berögzült hitrendszere az egonak, vagy bármi más filozófiai magyarázat, amik olykor szeretnék az embert a tudatosság jegyében emberségéből kiforgatni.
DE ki kell jönnünk abból a spirituális elengedés öncsapdájából, hogy elengedés! Az elme nem képes ezen a szinten a halál gondolatát, a nemlétezést, a fizikai megszűnést feldolgozni teljes mértékben, sem nagyszülő, szülő, gyermek, közeli barát elvesztését, hogy nem hallod a hangját, nem érinted, nem tudsz tanácsot kérni, nem érzed az energiáját. Ha mélyen belegondolsz, amit legtöbben inkább bele sem mernek gondolni, mert tudják, akkor megjelenik a félelem az ismeretlentől (?). Nagyon sok mentális problémának, lelki vívódásnak a legvégső oka a haláltól való félelem. Néha túl kell lépnünk és lenyugtatnunk az elménket!
Akkor hát mit tud az elme? Bizonyos szinten megérteni, megnyugodni, és feltenni a személyiségünk egy olyan polcára, ahol mély fájdalom nélkül nyugalomban tud lenni. Ehhez meg kell adnunk magunknak a gyászidőt, ha kell, beszélni róla, sírni és semmiképp sem elfojtani az érzéseket, vagy főleg nem szégyellni azt! Utána hullámokban jelentkezik, és kinél hamarabb, kinél később elcsitul, hiszen a saját életünk folyik tovább, és érdemes arra fókuszálni! Szülőként kihívás, hogy egyszer majd a gyermekink is szembesülhetnek az elmúlással, igazából erre felkészíteni úgy gondolom senkit nem lehet, ez az a folyamat, amit át kell élni. Természetesen vannak olyan emberi kapcsolatok, ahol nincs mély kötődés érzelmileg, ott könnyebb az elfogadás.
Nézőpontok, amiről eldönthetjük, hogy melyiket érezzük sajátunknak, vagy amitől az elmének legalább megnyugszik! Hogy ez csak elménk megnyugtatására alkotjuk-e meg, és van, aki önbecsapásnak nevezi? Minden lehetséges.
1. Van „élet” a halál után is, és még valamelyik életben találkozunk szeretteinkkel (?)
2. Halálunk után eldönthetjük (?), hogy újjászületünk vagy kilépünk a létkerékből a fénybe (?)
3. Nincs más, csak ez az élet, utána semmi (?)
4. Ez is illúzió, mint maga az élet (?)
5.Szerettünknek is meg volt a megírt élete, annyi ideig, amíg élt, és ezt tiszteletben kell tartanunk.
6. Ha kell, idézd fel a közösen eltöltött boldog perceket, nevess újra és sírj újra ha kell!
7. Soha senkinek ne engedd, hogy azt mondja valaki, hogy ne sírjál! Sírjál, add ki magadból az érzéseket, egy idő után már kontrollálni tudod, hogy ne vigyen át „világfájdalomba”! Nyugodtan dühöngj is, csapj oda egy párnát, káromkodj, firkálj, add ki a feszültséget magadból!
8.Sportolj, rajzolj, menj közösségbe, beszélgess, foglald le magad! Ezt ne tartsd menekülésnek a problémád elől, ezek segíteni fognak oldódni!
8. Merj segítséget kérni, ha egyedül nem tudod feloldani a fájdalmadat!
9. Felismerjük önsajnálatunkat, ami a gyászidőn túl jelentkezik, és elfogadjuk a szerettünk eltávozását, hiszen nem tudjuk visszafordítani az időt.
10.Átfordítjuk a gyászt hála érzéssé, és képesek vagyunk megköszönni mindent, amit kaptunk egymástól az eltöltött éveink alatt!
Az én életemben a „Kislány” énem, személyiségjegyem sérült meg, hiszen nagyon fiatal voltam, sok mindent szerettem volna még Apukámmal megélni. Volt egy nagyon korai időszak, hogy haragudtam is rá, hogy itt hagyott, hiszen Ő nagyon akart engem erre a világra. Miért hagyott itt akkor? Később felismertem, hogy ez részemről a felelősség áthárítása volt, tudatlan voltam, könnyebb volt rá haragudni, mint magamban keresni a feloldozást. Jöttek a lelkiismereti kérdések, vajon én megadtam neki, amit adhattam, szépen beszéltem vele, hálás voltam? Persze, hogy voltak a válaszokban nemek is, hiszen abszolút gyerekként nem élünk igazából annyira tudatosan. Biztos ismeritek a Szeretetnyelv módjait. Nekem az ölelés volt az a szeretetnyelvem, amivel Édesapám mindig kifejezte az irántam érzett szeretetét. Távozásával a mellett, hogy egész lénye eltávozott, elment vele az a csodálatos érzés, energia, ami egy ölelésben benne lehetett. Ezt kerestem és kutattam utána mindenhol, vártam, elvártam.
Pár évvel később negyedik nagyszülőm is elment, nagymamám, akivel életem minden titkát megosztottam, tőle viszont el tudtam köszönni, tudtam, többet nem látom. Ez sem volt könnyebb, otthagyni valakit, akiről tudod, többet nem látod. És ez vonatkozik emberi szeretteinkre és eltávozott házi kedvenceinkre is!
Önismereti utam részeként rendeznem kellett egy gondolatot magamban, belső megoldást keresni. Hálásnak lenni, hogy általuk lehettem, és befejezni az önzést, amivel annyira nem akartam elengedni. Rájöttem, hogy óriási szenvedést okozok magamnak, és ez elveszi az energiámat, egészségemet, időmet a saját életemtől, hiszen nekik nem tudok már segíteni visszatérni. Kezdtem megnyugodni. Ez nem azt jelentette, hogy nem sírtam, vagy nem gondoltam rá, csak átbillent egy önsanyargatásban lévő állapotból egy önmegismerés felé.
Mi a helyzet a temetőbe járással? Én akkor járok oda, amikor a lelkem kívánja, hogy menjek, sosem kötelezettségként. Igaz, sosem szerettem a kötelező műalkalmakat, hogy csak azért tegyek bármit is, mert a köztudat akarja. Sokan nem járnak novemberben oda, hiszen a sok fájdalom, a gyász létrehoz egy olyan rezgést, melyet, ha nem tudunk felismerni és kezelni, rossz hatással lehet ránk, hiszen akaratlanul is át lehet venni mások érzelmi hangulatát!! Semmi baj nincs azzal, ha otthon egy csokor virággal és egy mécsessel, gyertyagyújtással emlékezünk, amikor úgy érezzük itt az ideje!
Egy dolog fontos! Tartsuk tiszteletben egymás ezzel kapcsolatos nézőpontjait, hitét, de ne legyen lelkiismeret furdalásunk, ha nem mások „szabályai” szerint tesszük ezt.
Miért jó ezeken a nézőpontokon elgondolkodni önmagunkon túl? Mert akinek van gyermeke, előbb-utóbb sajnos Ő is szembesülni fog az elmúlással, és nagyon fontos, hogy Én szülőként hogyan állok ehhez a kérdéshez, hogy tudom Őt segíteni a feldolgozásban!
És hogy igaz-e az a mondás, hogy „Majd az idő feloldja.” ? Őszintén? Teljesen sosem fogja, talán lenyugszik, de ha valakinek sikerül, az nagyon magas szinten képes az elméjét kikapcsolni, némely esetben lenyomni, vagy azok az érzések elcsitulnak, megszűnnek, amit előtte érzett. De ami nincs feldolgozva, az később sokszorosával tör felszínre! Nekem 35 év után is könnybe lábad a szemem, de nem állok neki ellen, hagyom és megnyugszom, nem marcangolom magam, de utána visszafordítom a figyelmemet az Életre, a jelenre! És van, akik nem álltak életükben érzelmileg közel hozzánk, csak ismertük, tőlük hamarabb el tudunk válni.
Elengedés? Abból a szempontból nincs, amiről sokan azt gondolják, hogy kimondják hogy elengedik, erőlködnek évekig, de nem megy. Nem. Mert amíg valaki csak egy kicsit is kötődik érzelmileg az elvesztett szerettéhez, sosem fog létrejönni a teljes elengedés! És itt jön a spirituális dolog paradoxona. Nem is kell elengedni! Ha valakiben megtörténik a feldolgozás, önmagától megnyugszik az egó és a lélek!
És hogy addig mit tehet az, aki elengedni szeretne?! Inkább azt tanácsolom, legyen a szívében egy kis szekrény, egy kis polc, ahol a szerette lakozik, ha kell vegye magához, szeretgesse, sírjon, nevessen, élje meg a hiányt, utána pedig tegye vissza a szívébe a polcra! Ne akarjuk megtagadni emberi mivoltunkat! De azt sem hagyjuk, hogy évtizedekig a gyászba ragadjunk!
Egy dolog biztos: a legnagyobb szeretetünk a szívünkben van eltávozott szeretteink iránt, magunkkal hordozzuk Őket emlékeinkkel együtt!
Békés, megbecsült napot és emberi kapcsolatokat kívánok Neked!
Köszönöm, hogy megtiszteltél, és hogy végig olvastad bejegyzésemet!
Amennyiben úgy érzed, hogy segítségedre lehetek,
Egerben személyesen, illetve online konzultáció
keretén belül szívesen fogadlak!
JAKAB TÜNDI
Életvezetési tanácsadó, coach
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
Masszázsmegoldások
E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670
Közösségi oldal:
Tudatos élet a gyakorlatban
Tudatos Életmód Egészség Stúdió – Eger