Szerző: Shiamand | 2020. július 19 | Uncategorized
Ugye Te sem akarod feltenni többé soha azt a kérdést magadnak,
hogy “Bizonytalan vagyok? Vagy mégsem?” 🙂
Ez az aranyos fotó késztetett arra, hogy írjak egy rövid cikket a témában.
Egyértelmű, hogy a mackó nem akart vagy nem tudott dönteni, így rábízta a nyuszikára az ebédet. De ezzel mi is történt tulajdonképpen? Minden lehetőséget és választást kiadott a kezéből, átadta a döntést és irányítást a nyuszikának, aminek az lett a következménye, hogy répát kapott a tányérjára, amit nem feltétlenül szeret, de a nyuszika viszont jól lakik!
Nyilván az állatokkal kapcsolatos hasonlatok nagyon képletesek tudnak lenni az emberi valóságban!
Sokszor a felnőttek tudattalanul vagy akár tudatosan döntve nem választanak, átadják ezt a jogot az idős szülőnek, a munkatársnak, barátnak, gyereknek. Legtöbbször ez abból ered, hogy gyermekkorban a szülő elveszi a választás, de akár a döntés jogát a gyerekétől még olyan esetekben is, amikor nem lenne probléma, hogy a koránál fogva mit választ. Az ilyen szülő “uralkodik” a gyermek felett, mindig irányítja, elvárja, hogy saját belátásai szerint nevelkedjen, viselkedjen, öltözködjön, építsen kapcsolatokat, és azokat a szokásrendszereket és gondolkodásmódot vigye magával a felnőtt életbe, amit Ő képvisel. A másik példa ere az, amikor dönt valamilyen formában a gyermek, de a szülő vagy azonnal felülírja a döntését, mégsem elfogadva azt, vagy elfogadja, de agyon kritizálja. Ilyenkor a gyermek visszagubózik a barlangjába, és arra jut önmaga kis gondolatai belül, hogy dehogy döntök vagy választok legközelebb, ha ez lesz az eredménye. És ezt cipeli magával évtizedekig!
Ennek két következménye lehet.
Első körben, ha a gyermek kap más viselkedésmintát a felnőtté válása szakaszaiban, meg fogja látni a különbséget attól, amit a szülő mellett átélt, és ha elég tudatos, eldönti, mit alkalmaz saját életében.
Második körben, ha nagyon mély a szülő hatása, akkor felnőtt korára kialakul a döntésképtelenség. Ez pedig mint tudjuk egyik élet területen sem a siker útja. Akár munkahelyi, akár párkapcsolati problémákat látok ügyfeleimnél ez ügyben, mindig halmozott hatásokkal nézünk szembe a coahingok során.
Nézzük a gyakorlati oldalát egy-két, a hétköznapokban mindenkinél előforduló helyzetben!.
Tehát miért baj az, ha a szülő nem engedi bizonyos dolgokban, akár már korosztályának megfelelő témákban dönteni egy gyermeket? Mert így nem tanulja meg a gyermek, hogy a döntéseinek súlya van, következménye van, és azt sem, hogy az életben akár hibázhatunk is, de abból rengeteg tanulhatunk, hogy majd később új és főleg jobb döntéseket hozzunk!
A szülőnek ez az igazából önző magatartási szokása egy önbizalom hiányos gyermeket fog elengedni az életbe, aminek két iránya lehet. Egy részt, ha elengedi a gyermeket, és többet nem törődik vele, nehezebb lesz megtanulni megállni a helyét a gyereknek az életben. Ilyenkor fenn áll a lehetősége annak, hogy párkapcsolatban egy olyan társat vonz be magának, aki átveszi úgymond a szülő szerepét, ha irányító személyisége magas.
Amiért érdemes erre leendő vagy már szülőként figyelnünk, hogy tudatossá vált felnőttként a saját gyermekeinknek mit adunk tovább?! Felismerjük-e esetleges tévedéseinket, hibáinkat, hiszen emberből vagyunk, de mindenképp javíthatunk, és ezt mutatjuk példaként a gyermekeknek. Bevonjuk bizonyos szinten a tudatos választásba.
Emlékszem, amikor a gyermekeim kisebbek voltak, és jöttek az unokatesók nyáron, mindig kérdeztem, mit szeretnének mondjuk ebédre vagy vacsorára enni. Mivel nem igazán voltak válogatósak, így széles volt a választék. Viszont, amikor azt mondták, hogy “nekem mindegy”, akkor bevezettük, hogy aki ezt mondja, az fizet 100 Ft-ot! Persze játékosságra ment az egész, de egy kicsit ösztönözte őket arra, hogy a Gazdálkodj Okosan játékban több pénzük maradjon, és mindig eldöntötték, mit szeretnének enni. Tehát gyerekeknél használjuk a játékosság erejét, mint a kényszeres döntésre való ösztönzést!
Amikor nem választunk, nem döntünk, akkor tulajdonképpen át adjuk a hatalmat önmagunk felett egy másik ember kezébe. Ennek az az egyik veszélye, ha olyan dologban és úgy dönt, ami utána nekünk nem tetszik, akkor a felelősséget képesek vagyunk áthárítani a másik félre, holott mi ruháztuk fel a lehetőséggel. A másik veszélye, hogy egy kényelmes komfortzónában ragadunk, hiszen így nem kell felnőtté válni, nem kell felelősséget vállalni. Harmadsorban viszont kiszolgáltatottakká tesszük magunkat, hiszen vannak olyan emberek, akik kapva kapnak az alkalmon és ezeket a döntési jogokat saját érdekeik alapján ki is használják, amiből lehetnek akár anyagi, érzelmi és emberi konfliktusok.
Másrészt a rosszabbik eset, ha a szülő a már felnőtt gyermeke felett is uralkodni próbál, irányítani akarja az életét. Nem tudom van-e kamasz vagy már szinte felnőtt gyermeked? És még mindig előfordul, hogy óvod az időjárás viszont tagságaitól! Egyet azonban érdemes szem előtt tartanunk! A fiataloknak teljesen más a hőérzete, mint az idősebb korosztálynak! Ha most visszaemlékszem magamra mondjuk úgy 30 évvel ez előtt, bizony én is sokkal lazábban öltöztem, még sem volt következménye. Úgy hogy szépen lassan leszoktam arról, hogy a gyermekeimnek szóljak, hogy vegyenek pulcsit, dzsekit, vigyenek esernyőt. Mind ezt azért, mert a tapasztalást nem vehetem el tőlük, hogy később önállóan döntsenek. Persze, ha megkérdeznek, válaszolok, de határozottságuk kialakulása nagymértékben köszönhető annak, hogy rájuk bíztam, mit hogyan cselekednek és választanak kamasz koruk óta!
Sok szülő súlyosabb esetben beleszól a már felnőtt, önálló életet élő gyermek munkájába, otthona kialakításába, de akár a párkapcsolatába is. Párkapcsolatoknál igen nagy probléma szokott lenni, ha a nagyszülők beleszólnak az új közös élet kialakításába, a későbbi unoka nevelésébe is.
Ilyenkor nagymértékben függ a helyzet változása attól, hogy milyen a párkapcsolat. A nő vagy a férfi a szüleinek megfelelve akar-e élni, vagy végre elkezdi párjával kialakítani az egyéni életterét, saját érték- és szokásrendszereit választásokkal, döntésekkel.
Nézzünk az előbbi példát felnőtt verzióban! Biztos Te is vagy úgy, hogy megkérdezed a családot mit főzzél? Igen ám, de gyerekekkel még csak-csak játszol egyet a témában, de a felnőtteknél elég idegesítő, hogy nem elég, hogy megfőzöd, még neked is kell kitalálni, és akár megvásárolni a hozzávalókat! Úgy hogy ilyenkor bevált az a módszer, hogy ez lesz a vacsora:
Érdemes a másik végletről is röviden szót ejteni, amikor egy gyermek erős akaratával még a szülőt is irányítja. Itt megfigyelhető, hogy a szülő a gyermekkorában nem kapott döntési jogot, de nem is ébredt arra rá, hogy felelősséggel merjen irányítani! Hiszen még a saját gyermeke is uralkodik rajta!
Igen, joggal kérdezheti az ember, hogy hol ebben az egyensúly? Akkor fog elkezdeni ez átalakulni, ha felismerésre kerülnek a problémák , élethelyzetek a témával kapcsolatosan – sokszor előfordul, hogy konfliktus árán, de képesek vagyunk változtatni a hozzáállásunkon és kommunikációnkon, önfelvállalással!
Furcsa, de ebben a témában is visszakanyarodunk az önszeretethez, hiszen fontos, hogy saját magunk életének urai legyünk, a megfelelő helyzetekben tudjunk határozott igent, vagy nemet mondani, lehetőségek közül határozottan választani.
Érdemes ebben egy kis önmegfigyelést tartani a különböző életterületeken, emberi kapcsolódásainkban!
És hogy miért érdemes a sok kis apró dologgal kezdeni a döntések és választások gyakorlását? A felsorolt példák nagyon egyszerűek, szinte olykor jelentéktelenek. De vannak olyan életterületek és élethelyzetek, munkahely, vállalkozói lét, párkapcsolat, egészség területén, ahol komoly dolgokról van szó, ahol nem szívesen akarunk hibázni, és bátornak kell lenni, hogy a kihívások elé álljunk!
- Sokszor vagy döntésképtelen?
- Nagyon megrágsz mindent, és tudod, hogy már rég dönteni kellett volna?
- Halogatsz, pedig minden lehetőséget átgondoltál?
- Hibáztál, és azért nem mersz újra dönteni?
- Úgy érzed mások irányítanak Téged?
- Szeretnél határozott és magabiztos önbizalommal rendelkezni?
Ebben tudok számodra segítő tanácsadást nyújtani!
Egy idejében elkapott problémával egy egész káoszt előzhetünk meg, én ehhez minden gyakorlati lépést és utat megmutatok!
Válaszd ki a számodra legkedvezőbb konzultációt EZEN az OLDALON!
Írj nekem, keress bátran! Közösségi oldalon ITT, e-mailben a shiamand@gmail.com címre!
JAKAB TÜNDI
Jóga pszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
/Yoga psychoterapy and lifecoach consultant/
E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670
Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban
Szerző: Shiamand | 2020. július 13 | Önfejlesztés
Találkoztam ma egy ismerősömmel, hetente, két hetente szánunk arra időt, hogy az élet számunkra igaz és emelkedett dolgairól beszélgessünk. Szóba került az is, hogy 50-100 év múlva, kinek milyen időtávlatában, minden ki fog cserélődni, új arcok lesznek az utcán, a közösségi oldalon, és nem fogjuk tudni, hogy mennyien emlékeznek majd ránk, mit hagyunk magunk után, mint elődeink. Minden változik és átalakul, ahogy a generációk átadják a kulcsot a következő nemzedéknek.
De akkor miért van ennyi őrült küzdelem és harc az emberekben?
Rengeteg dolog változik az emberben az évek során, van, ami jelentéktelenné válik, és van, ami jelentőssé. De legfőképpen ez azért, mert az ember felismeri, hogy ezen életének minden másodpercét érdemes jól kihasználni, ha igazán szabad, boldog, és örömteli életet akar valaki élni! Meg lehet tanulni igazán a lényegre fókuszálni, felismerni az elterelő környezeti hadműveleteket és saját magunk hülyeségeit, kifogásait, halogatásait! Egyértelmű, hogy minden életszakaszunknak meg van a maga életkihívása, feladata, de annyira komolyan meg akarunk ezeknek felelni, hogy elfelejtünk igazán örömben lenni!
Nagyon sok ember ezt el sem tudja képzelni, mert annyira belemerül és azonosul az életfeladataiba, érzelmi viharaiba, a mindennapokba, hogy nehezen tud változtatni. Ismerősömmel mindketten megjártunk magasságokat és mélységeket, de ma már határozottan meg tudjuk nevezni, mik voltak azok a pontok, amikor tudatosabbak lettünk, elkezdtük alkalmazni a filozófiai igazságainkat, amiket saját életünkben tudtuk is működtetni! Élethelyzeteink sokszor szinte párhuzamos ugyan azon a vonalakon fejlődtek.
De voltak ám olyan életszakaszaink, amikor mi is inkább játszottunk tragikus játszmákat, féltünk vagy éppen aggódtunk, és nagyon komolyra vettük a kapcsolatokat, konfliktusokat, harcainkat és környezetünk impulzív visszajelzéseit! Spirituális és filozófiai utunkon nagyon sok mindenre kerestünk magyarázatot, megértést, és ezek felismerésével új kérdések jöttek fel. Minden kérdés és válasz megindított egy újabb felvetést, változtatva majd újra kialakítva és formálva értékrendszerünket, szokásainkat, kommunikációnkat!
Évtizedek elteltével olyan ez, mint amikor belerakunk egy nagy halom gyümölcsöt egy szűrőbe, és a végén az esszencia lecsöpög.
Az, ami régen fontos volt, az ma már nem az. Inkább arra kezdtünk el fókuszálni, hogy a mindennapjainkba annyi örömöt, élményt, jó emberi kapcsolódásokat teremtsünk, ami csak lehetséges! Merünk sokat nevetni, boldognak lenni akkor is, ha éppen egy nehezebb kihívás közepébe csöppenünk! Határozottan tudjunk nemet mondani, ha kell éppen irányítani, vagy egyszerű megengedésben lenni arra, hogy ahogyan történnek a dolgok, kivegyük az akaratunkat, és a sodródás helyett hagyjuk megtörténni.
Esszenciánk minden cseppjének időpillanata olyan nagy kinccsé vált, ami talán még soha.
És van pár kulcs szó, amit egyre jobban megerősítettünk a hétköznapjaink során annyira, hogy a gyakorlatban sok-sok jó változást és örömöt kaptunk általa!
Egy biztos, érzékenyebbé is válunk. De mondhatnám, hogy extra érzékennyé. Jobban elér hozzánk a külső környezet, a többi ember hatása, hangulata, energetikája, és a feladat, felismerni, hol és mivel – kivel azonosulunk, vagy van dolgunk, vagy azonnal visszafordítjuk a fókusz saját dolgainkra.
Csak önmagunkkal van dolgunk igazából ami az önfejlesztő utat illeti, a körülöttünk lévő emberek pedig mind mind lehetőség arra, hogy felismerjünk magunkból egy darabot, vagy egészet. És ehhez kell egyfajta kitartó erő és egyfajta éberség, mert a tartalmak változnak! Elmúlnak a régi megszokásaink, egy új valóság kezd kialakulni, hiszen születésünktől kezdve minden életszakaszunknak külön feladata van!
Néha úgy érezhetjük ezen az úton a sebezhetőségünk által úgy érezzük, hogy újra össze fogott a világ ellenünk, pedig csak erősít minket az önmagunkért való kiállásban! Ebben a társadalmi kontrasztban mindent meglátunk, és olyan megfigyelőképességet lehet kifejleszteni, ami felül írja az emberi játszmákat, felemeli az önismeretet, és megoldásokat ad a további életszakaszokra! Ez felismerteti velünk az adott pillanat fontosságát, hogy eldönthessük vígjátékot vagy tragikumot akarunk játszani.
Szóval el kellett gondolkodni, mit dédelgetünk a gondolatainkban, érzelmeinkben, minek adunk erőt nap, mint nap, vagy vonjuk meg a figyelmet! Saját érték rendjeink kialakításában fontos meghatározni, mi számunkra az öröm, a boldogság, a célok! Úgy képzeltem ezt el mindig, mint egy kert, ahol mindig lehet valami újat ültetni, és ezt észben tudjuk tartani. Azt, hogy a gondolataink magok, amiket eldönthetünk öntözünk-e érzésekkel, érzelmekkel, cselekedetekkel, és hogy azok milyenek?! Valahogy mindig úgy képzeltem el, mint ezt a napokban interneten felfedezett fotón visszaköszönt! Mi az, amit minden nap hozzáadunk a maghoz, és képesek vagyunk-e kiirtani, ami megfojtja a kivirágzást?
Nem azt jelenti, hogy emberi mivoltunk ezeket meg kell tagadjunk, hiszen léteznek, mert életre tudjuk őket hívni, és egy szinten meg is kell őket élni, hogy ne nyomjuk le őket, de a választás és döntést jogát kell újra és újra felfedezni és legfőképpen alkalmazni! Ennek az lesz az eredménye a tudatos élet a gyakorlatban útján, hogy megváltozik az életünk, olyan embereket, helyzeteket, lehetőséget vonzunk be már javarészt, ahol az öröm, a szeretet, az elfogadás és a harmónia lesz jelen. El kell hinned, hogy sokkal több vagy annál, amit gondolsz magadról. Hidd el, ezzel én is így voltam. Túl kellett lépnem az “ilyen vagyok” “csak erre vagyok képes” gondolkodásból, kis területen éltem a mentális és fizikai életemet, és le kellett győznöm és átalakítanom a sok téves információt, amit beprogramoztam saját magamnak!
Sokszor leírtam már, de kifejezetten jó példa most ez arra, hogy ránézzünk ezekre a szavakra, melyek mind-mind bizonyos kémiai reakciókat indítanak el az agyban, különböző hormonokat kiváltva, és hatnak fizikai testünkre és szellemi tudatosságunkra!
A bal oldali emberi reakciónk átalakítása a jobb oldali eredményes tudatosságra mindenkinél más időhosszúságot vesz igénybe. Függően attól, ki milyen életkorban fedezi fel a választás lehetőségét, ki mennyi szülői, társadalmi mintát, berögzültséget kell felszabadítson az életéből, és megszelídítse az egóját!
Tudom, hogy sokan nehezen hiszik el, hogy ezek a folyamatok megfordíthatóak, átalakíthatóak, és tartósan hosszabb időn keresztül is élhetőek!
Ehhez nyújt segítséget a Tudatos élet a gyakorlatban koncepcióm, ami több évtized tapasztalatát, tanulmányát összegyűjtve kínál egy olyan esszenciát, amit a mindennapokban használhatóan fejti ki az eredményét! Természetesen ez függ az elszántságodtól, kitartásodtól, de az biztos, hogy a személyes vagy online találkozásunk során minden olyan tudást és információt a rendelkezésedre bocsájtok, ami szakmailag, emberileg és etikailag elősegíti az élethelyzeted, önismereted, önfejlesztésed pozitív változását!
Nem titok, megy az életidőnk, és ahogy telnek az évtizedek, egyre jobban ráébred az ember a mindennapok fontosságára, jó kapcsolatra önmagával és ember társaival, és arra is, hogy mennyit feszült és idegeskedett feleslegesen! Ezért hát invitállak, tarts velem, válassz konzultációt vagy konzultációs csomagokat, és engedd meg magadnak a változást. Minden egyetlen lépéssel kezdődik, és ezt a lépést szeretném számodra könnyebbé tenni!
Keress és kérdezz bátran! Válassz a konzultációs formák, csomagok közül ITT!
JAKAB TÜNDI
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670
Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban
Fotók: internet
Szerző: Shiamand | 2020. július 2 | Önfejlesztés
Sőt egyáltalán Veled sincsen baj.
A téma mint oly sok más filozófiai és tudományos kérdés, megosztó jellegű! Hiszen számtalan tanulmány született a kérdésben.
Mert vajon van-e lélek? Hol a lélek? Tiszta a lélek? Megbetegszik a lélek? Van formája? Van súlya? Vagy csak energiaforma? Mit csinál egy vagy több (?) életen keresztül? Lakik valahol? Inkább a szellemi részünkhöz kapcsolódik, de köze lehet a szívünkhöz is?
A tudomány persze igyekszik mindent alaposan körbejárni és meghatározni, de azt hiszem ez az egyik olyan kérdéskör, amire sosem tudjuk, csak esetleg hisszük, hogy mi az igaz válasz!
Lássuk a tudományos meghatározást:
“1. Az öntudatos személy az elméjével együtt; azoknak a szellemi tényezőknek az összessége, amelyek együtt megelevenítik a testet; az éltető forrás a testben; lélek.
A psziché maga szemmel láthatatlan. Az a psziché, amit úgy nevezel: én. A test halálakor a psziché „eltávozik”.
2. Lélektan: Az ember belső világa; az érzékelés, emlékezés, képzelet, gondolkodás, értelem, akarat jelenségeinek és folyamatainak összefüggő egésze; egy személy tudatának működése és e jelenségek összessége.” (wikiszótár)
Akik mélyen néznek az önfejlesztő filozófiák tükrébe, és megfigyelőként képesek kilépni az elme okozta milliónyi koncepció hátteréből, külön igazságképlettel rendelkeznek, sőt a lelket legtöbbször mint valami különálló lényt képzelik el.
Szeretnék egy nézőpontot megvilágítani! Sok évtizedes tapasztalatom által, az én igazságaim között az is szerepel, hogy a lélek – ha létezik így különbségében, egy teljesen tiszta, megfigyelő állapotban lévő láthatatlan tudati egység, ami mentes bizonyos szinten a mátrix bizonyos behatásaitól.
Először is érdemes tisztázni, hogy mit nevez önmagának léleknek, helyezi-e valahova?
Amikor sokan azt gondolják, hogy a lélek sérül meg, téves önismereti fázisba kerülhetnek. A tudományos meghatározás fenti állításából kifolyólag nagyon sok mindent irányíthatunk, és van, amit nem. Hangsúlyozom a véleményem nem feltétlen végső igazság, csak sok-sok megfigyelésen, majd értelmezésen alapuló gondolkodásmód, ami nyilvánvalóan bármikor változhat.
Amikor azt állítjuk, hogy a lélek betegszik meg, akár pszichológiai vagy spirituális szempontból, akkor igazából és bizonyítottan valamelyik emberi személyiségjegyünk gyengül meg, ami saját magunkon belül sok mindenre kihatással van a gondolkodásunkon keresztül érzelmi világunkra, kémiai reakciókra, okozatokra, viselkedésre! Amikor a lelkünkre veszünk valamit, tulajdonképpen egy nagyon érzékeny emberi részünket ér valamilyen szintű sérelem a környezetünk vagy önmagunk által.
Saját életemből szeretnék felhozni két példát, mert ez szemlélteti legjobban, miért gondolom ezt!
Amikor apukámat elveszítettem, nyilván kicsúszott a lábam alól a talaj 18 évesen. De nem a lelkem sérült meg. Hanem a létezésről, az életről addig alkotott világképem, a kisgyermeki apaimádó énem, a családi összképem, az elvesztéstől és változásoktól rettegő személyiség részem. A világról alkotott minden szép és jó elképzelésem egy pillanat alatt a kukában landolt, és tulajdonképpen az akkori hitrendszerem, valóságképem roppant milliónyi apró szilánkra össze. Nem volt elég tudásom és információm olyan fiatalon, csak évtizedes önfejlesztő és önmunka által tudok már komplexen látni a témában. Nem a lelkem sérült, bár lelki betegségek közé sorolják azokat a tüneteket, amiket az után produkáltam önmagamon belül.
Idővel lett egy jó pszichiáterem, aki próbált engem összerakni, de akkor még a 80′-as évek végén se közel, se távol nem voltak önfejlesztő tréningek, holisztikus megvilágítások pláne, inkább arról szólt, hogyan lehet a tüneteket csillapítani.. Később megértettem, hogyan lehet ezeket a sérült részeimet gyógyítani, de arra mindenképpen figyeltem, hogy ne akarjam magam valamiféle magyarázó illúzióba, önbecsapásba helyezni! Mivel akkor még nagyon fiatal voltam, tudattalanul azonosultam azzal, mivel a környezetemtől is ezt kaptam, hogy ezentúl most már mindig lelkileg gyenge leszek, sőt anyukám mély fájdalmában még azt is mondta, hogy majd nekem is gyógyszert kell életem végéig szedni. Egy ideig kellett is hangulatjavítót és nyugtatót, kezelni kellett a pánikrohamaimat 19 évesen, de valahogy éreztem, hogy ez nem fog sokáig tartani. Voltak visszatérő időszakok, de ezek között egyre több idő telt el nyugalomban, örömben, és békében.
Nyilván nem tagadhatjuk, hogy szerettünk elvesztése igen mély trauma, hiszen az elme, az egó nem képes az elmúlást semmilyen dobozba berakni, mert kézzel-lábbal tiltakozik a megsemmisülés ellen, meg kell adni a megfelelő időhosszúságot. Az önfejlesztő útra lépés ebből a szempontból is életem egyik legjobb döntése volt és befektetése volt!
Azért szoktam ezt a példát elmondani, mert nagyon sok kérdést kaptam már arra vonatkozólag, hogy a coachingok milyen témákban lehetnek. Szakmám szerint majd nem minden helyzetet ki tudunk hozni beszélgetéssel egy mélyre süllyedt állapotból (kivételek kötelezően vannak, amil szakpszichológiai ellátást igényelnek), de a lényeg az, hogy ezeken a folyamatokon jóval nagyobb mélységben tudok bárkinek segíteni, amit személy szerint én is megtapasztaltam, és nem csak tankönyvi megoldások szerepelnek az ülés beszélgetései során. Mert tudom milyen érzés a tragédia, az elvesztés, a fizikai tünetek, a pánikrohamok, azok felismerése, kezelése, az összefüggések és eredetének feltárása, és legfőképpen és legfontosabb részeként az egészség visszaállítása, hogy a hétköznapokat ezek nélkül lehessen újra eltölteni!
És itt a másik példa, a párkapcsolatok, a szerelem, a csalódások és az ebből pszichológiailag feldobott sérül a lelked szisztéma.
Itt is egy gyenge énünk sérül, ami még nem erős, nincs felkészülve, nem határozott, hanem inkább mártír, önsajnáló, másokat okoló, aki nem látja át a történések miértjét a párkapcsolati sorozatokon keresztül. Az az énünk, ami keresett valakit, akit felruházott szerepekkel, tulajdonságokkal, de kiderült, még sem az, aminek mi látni akartuk. És rá kellett jönni, hogy fordított helyzetek is voltak, amikor mi nem voltunk valakinek megfelelő partner, nem volt tovább dolgunk együtt.
Sosem a másik fél hibás azért, mert nem rendelkezik az igényeinknek megfelelő képességekkel, hanem elvárásaink csapdájába kerülve úsztunk a zavaros vízben, és ezért képesek voltunk sokáig benne maradni és ragadni az érzelmi traumákban, amit egy párkapcsolati történet okozott régebben. Sose felejtsük, a kapcsolódások mindig jóval többről szólnak mint a fizikai szinten megélendő párkapcsolatok (házat-kocsit veszünk, családot alapítunk, szeretkezünk, ez csak felszín). Egy párkapcsolat szétválásához ugyan úgy két ember közös története kell, mint a létrejöttéhez!
Az összefüggések érdekessége, hogy tulajdonképpen nem is betegségről van szó, hanem egy pszichés állapot változásról a körülmények megváltozása, és az arra adott reakcióink következményeként! Egyre többen értik, hogy a psziché – mint lélek meghatározása jóval túlmutat a tudományos elnevezésen!
Zárszóként mégis csak meg szeretném említeni oly sok ember egyik célját, elérni a lelki békét!
Mikor nincs béke? Amikor emberi mivoltunk, személyiségjegyeink, az érzelmeink felbolydulnak egy részt a környezeti hatások reakciójaként, másrészt saját szerepjátékaink okozataként! Sokszor mondjuk, hogy a testi-fizikai tüneteket lelki dolgok okozzák. És itt megint lehet bennünk egy kérdőjel, hogyan értendő itt a lelki?
Mégis mi az, ami megnyugszik bennünk, amikor lelki békénk van? Tulajdonképpen amikor minden jó körülöttünk, harmonikusan vagyunk képesek élni, aktuális élethelyzeteinket, életterületeinket megfelelő módon egyensúlyban, összhangban tudjuk tartani, nincsenek harcok, viták, és valahogy éppen minden jó, békés, helyén van a megnyugvásunk. Egy felszabadult, örömteli érzés, egyfajta boldogság, de lehet egy visszavonulás, egy önmagunkkal törődés is, amikor tudod, hogy minden jó, ahogyan van, de ha kell valamin változtatni, megteheted, de ezért már nem mész harcokba! És azt érzed, hogy belül van nyugalom, mintha megérkeztél volna egy helyre, ahol jó!
Nyilván ez felveti a kérdést, hogy amíg nem lelki békét érzünk, addig lelki harcot folytatunk? Ki harcol kivel önmagunkon belül????
Írásomnak az igazi célja az, hogy tudd, ha történik Veled az életben olyan dolog, ami számodra nagyon rossz, van lehetőség, és meg lehet próbálni a helyzetedet, az életedet, az érzelmeidet, akár segítséggel is, de visszaterelni egy olyan útra, ahol újra erős leszel, stabil, döntésképes leszel, és megmered majd újra engedni magadnak az örömteli napokat, kapcsolódásokat, kapcsolatokat a nélkül, hogy bántalmaznád ezért Önmagadat! Így elveszett részeinket visszaintegráljuk, és képesek leszünk új kihívásainkat is jobban kezelni!
Jelentkezz bátran, egyeztessünk időpontot akár személyes vagy online beszélgetésre!
E-mailed várom a shiamand@gmail.com címre, vagy igénybe veheted az első alkalmat ingyenesen, ami 20-30 perc!
Ajánlom még a témában a következő cikkeimet a figyelmedbe:
A stressztudat ellenszerei
Lelki problémák – érzelmek – testi fájdalmak összefüggései
Önbüntetésnek vége, avagy hol húzhatod meg saját határaidat?
Az első bátor lépésed az,
ha elakadt élethelyzetben mersz segítséget kérni!
Keress és kérdezz bátran! Válassz a konzultációs formák, csomagok közül ITT!
JAKAB TÜNDI
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670
Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban
Szerző: Shiamand | 2020. július 1 | Önfejlesztés
Nem kell megtagadni, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor dühös leszel, amikor valaki vagy valami annyira felbosszant, hogy legszívesebben leordítanád vagy fel is pofoznád, hogy a gyomrodból a görcs is eltűnjön!
Persze évtizedek folyamán már ez a helyzet változik, nem mindig probléma az, ami régen az volt, könnyebben veszed a hasonló helyzeteket. Tapasztalataim szerint a hozzám fordulóknak azzal van a legnagyobb kihívása, amikor egy másik ember meghazudtolja vagy maga az értetlenség. Beszélsz valakihez, és elmegy melletted, nem érti, mit mondasz neki! Ezer százalékban tudod a saját igazságodat, mégis provokálnak!
Mennyire érdemes ilyenkor belemenni egy energiaharcba? Egy kiabálós kommunikációba?
Tedd fel a kérdést: megéri? Mit ad? Mihez visz közelebb? Kiadod a dühömet, ha igen, hogyan? Találsz megoldást? Létrejön normális párbeszéd? Vajon van-e a másik ember olyan értelmi szinten, hogy képes legyen megérteni, amit mondasz? Kell-e őt megmentened, felvilágosítanod, tanítanod, rávezetned? Mennyire igényled a saját igazságodért való kiállást? Kell segítséget kérned?
Egyet biztosan tudok, hogy ha felmegy a pumpa, akkor azt mindenképpen le kell vezetni.
Nem kérdéses, hogy a viselkedésedre reagálnak az agyban lévő receptorok, kiváltva olyan vegetatív idegrendszeri változást, mely kihat az egész testre. Attól függően, hogy a válaszreakciódat mennyire aktiválod és meddig tart, olyan mélységben hat a szerveidre is. Ezzel szorosan összefügg a kortizolt, adrenalint és tesztoszteront hormonok növekedése, a boldogságban szerepet játszó szerotonin termelődése pedig csökken! A kortizol a düh által megborítja a tested működésének egyensúlyi állapotát és kihat különböző szervekre, a szívre, bőrre, pajzsmirigyre, vérnyomásra, emésztésre, stb.!
Az is kérdés, hogy egyszeri válaszreakciót produkálsz-e vagy folyamatos és olykor eltúlzott érzelmi reakciókat hozol felszínre magadból!
A másik, amit megfigyeltem, hogy legtöbbször félnek az emberek azzal rendezni a problémát, akivel kialakult a konfliktus. Bevonnak egy harmadik felet, azzal a céllal, hogy majd az egyetért velük, megvédi őket, vagy képviseli őket a helyzetben. Sőt van, aki elmenekül a rendezés elől és ott maradsz a dühöddel egyedül. Ezek az emberek általában ilyen helyzeteket ismétlődően kapnak, más szereplőkkel, és legtöbbször életük folyamán valamikor, leginkább gyerekkorukban ilyen szülői viselkedésmintákat láttak!
Meg kell tehát találnod azt a határvonalat önmagadon belül, ahol megéled emberi érzelmeidet, de nem ragadsz bele olyan mélyen, hogy károsítod vele egészségedet!
Ez az önismeret, önfejlesztés komoly, de nem lehetetlen feladata!
Emberi szempont: ne tagadd meg, ha feljön benned a düh. Arra érdemes figyelned, hogy felismerd a helyzetet, és eldönts, éber legyél a folyamatra. Meddig maradsz benne, elragad-e magával, uralkodik- rajtad, le tudod-e vezetni, akarsz-e belőle kijönni, mik a megoldások?
Önfejlesztő szempont: túl az egó dühén már elcsendesülve és visszagondolva, mi az, amiért kaptad a helyzetet? Valamire tanított? Mire? Önmagadért való kiállásra? Önvédelemre? Kompromisszumkészséged növelésére? Kommunikációd változtatására? Egy helyzet lezárására? Mihez volt ez az ember neked katalizátor? Milyen felismerésekre jutottál? Mind addig érdemes ezeken a kérdéseken elgondolkodni és választ keresni, amíg ezek a helyzetek ismétlődnek, és persze, ha eleged van az ilyen konfliktusokból! Az ismétlődés nem mindig egy emberhez köthető, lehet váltakoznak az emberek, de a dühöt kiváltó szituációs helyzetek hasonlóak.
Önismeret szempontjából azt is érdemes megvizsgálni, hogy Te önmagadon belül is mikor gerjeszted a konfliktus helyzetet másokkal, mikor vagy a kezdeményező? Mondhatnád, hogy de hát direktben az ember nem csinál ilyet, pedig igen, általában nem feltétlen tudatosan, inkább a tudat alattiból feltörő, személyiségjegyed által előhívott játszmavágy okozza. A változás legtöbb esetben akkor látható, amikor ilyen helyzetek ismétlődnek, de időben rövidebb és stresszben egyre kevesebb jelenléttel oldódnak fel!
Gyakorlati szempont: vagy-e annyira a gondolataid, az egód irányítója, hogy képes vagy a helyzetet azonnal felismerni, a nélkül, hogy mélyen belemerülnél hosszú távon egy dühítő helyzetbe? Éber vagy-e arra, mennyire érdemes időt, energiát feccelni rá? Képes vagy-e megélni a dühömet, de ugyan akkor felfedezni magadban a megoldás lehetőségét, a választást.
Miért kell figyelni a düh levezetésére? Mert pontosan a harag és düh elnyomása vezet érzelmi felhalmozódáshoz, és ez megmutatkozik abban, hogy később egyetlen szikra, egyetlen rossz szó képes dührohamot kiváltani, minden átmeneti párbeszéd nélkül. Ezért nagyon érdemes arra figyelni, hogy ne maradjon benned ez az energia, a feszültség.
Szeretném felhívni a figyelmedet egy filozófiai – pszichológiai csapdára. Valamelyik nap a közösségi oldalon pár posztban éppen egy szókimondó kommunikációt használtam, mi után egy ismerősöm rám írt, hogy mi ez a stílus, és hogy nem kéne. Én első sorban mindig az önfelvállalás híve vagyok.
Ez nem stílus, ez egy személyiségjegy és annak érzelmi megnyilvánulásai, amit ugyan úgy meg lehet élni saját értékrendjeinknek, kereteinknek megfelelően. Személy szerint nem hiszek abban, hogy csak a bájos mosolyt mutassuk meg magunkból a külvilágnak, fenntartva egy pozitív megítélési képet, vagy ezzel elérni manipulációs üzleti megoldásokat! Mindenki, hangsúlyozom mindenki, a legpozitívabban gondolkodó és élő embereknél is lehet felháborodás, kritika, düh megjelenése! Aminek nyilván a módja és mértéke más mindenkinél!
Azokkal, akik önfejlesztő konzultációs üléseken részt vesznek, végig vezetjük a folyamatot, és legfőképpen azon dolgozunk, hogyan tudjuk ezt tudatosan felismerni, kezelni, nem elnyomni, de átfordítani erőlködés nélkül!
Nyilván ehhez kell egy cél, a cél a nyugalom, a lelki béke, az éberség felfedezése, megismerése, megélése, értékelve az egészség és életidő fontosságát! Azt az időt, amit addig a végtelen dühvel töltötte valaki el, átfordítja hasznos dolgok eltöltésére, kreatív alkotásra, örömmel teli élményekre!
Jelentkezz bátran, egyeztessünk időpontot akár személyes vagy online beszélgetésre!
E-mailed várom a shiamand@gmail.com címre, vagy igénybe veheted az első alkalmat ingyenesen, ami 30 perc!
Ajánlom még a témában a következő cikkeimet a figyelmedbe:
A stressztudat ellenszerei
Lelki problémák – érzelmek – testi fájdalmak összefüggései
Önbüntetésnek vége, avagy hol húzhatod meg saját határaidat?
Az első bátor lépésed az,
ha elakadt élethelyzetben mersz segítséget kérni!
ITT Tudsz jelentkezni az első alkalomra ingyenesen, várlak tisztelettel!
https://jakabtundi.com/igenyfelmero-konzultacio/
