💚‼️ 🥰 👉  Megmented-Nem mented —–Pszichológiai őrültek háza lett ebből a filozófiai kérdésből (is), és néha már szinte rosszul érzik azok magukat, akik segíteni próbálnak másoknak. Nézzünk néhány nézőpontot a témában:

‼️ Nem kell mindenkit/senkit megmentened, persze ettől teljesen igaz az egyensúlyi tételben az, hogy igenis, van, akit megfogsz, mert ő azt úgy érzi Tőled függetlenül! Igenis van, akit megmentesz, mert Nálad van az információ, amire a másiknak szüksége van. És az, hogy azt tudatosan, vagy nem tudatosan fogadja el és be, az bizony változó! A lényeg, hogy előbbre tud lépni az életében!

De, biztos, hogy a “Teréz Anyuk” mindig mindent jól csinálnak? Milyen könnyen látod mások sorsában, mit és hogyan csinál, vagy csinálhatna másként, vagy jobban! De ez alapjaiban normális, hiszen kívülről látni mindig más! Kórosnak az nevezhető, hogy a nap 24 órájában a fent léti időben csak ezzel foglalkozol-e?!

👇👇👇
A megmentő személyiség szerepe nagyon könnyen csapdába tud Téged csalni, olykor egyetlen hívószóra ugorhatsz, egy szomszéd, egy barát, egy munkatárs ott terem! Persze különítsük el a kéretlen és kérésre elhangzó segélykiáltásokat! Sokszor párkapcsolatoknál is nagyon megfigyelhető például, hogy a Férfi tudattalanul ki akarja emelni a sorsából a Nőt, vagy a Nő akarja a férfit megmenteni!
De miért is akarod a másik embert megmenteni? Talán nem is megmenteni, hanem megmutatni, hogy szélesebb körben, több nézőpontból érdemes ezt a világot, az életet élni! Talán át szeretnéd adni a tapasztalatodat, hogy lássa a másik ember, lehet örömtelibb az élet, hogy lehet dolgokat könnyebben megoldani! Vagy jobbá szeretnéd tenni a világot, az emberiséget.Egy dologgal biztos nem fog sikerülni, ha mindenáron meg akarod a másik embert változtatni saját formádra, nem fog sikerülni! Miből ismered fel, hogy még mindig a megmentő szereped játszik? Mindig Téged találnak meg az emberek, ráadásul azt fogod látni, hogy sosem akarják igazán megoldani egy problémájukat sem, mert kényelemesebb, ha Te eléjük rakod tálcán a megoldásokat! De ráadás sokszor nem is megoldás kell, csak hogy legyél a használati eszközük, mert Te adod a megoldási utakat, csak semmi sem változik!
👇👇👇

Ne feledd, hogy amikor gyerekkorodban azt mondta apukád, hogy ne nyúlj a sütőhöz, mert meleg, nem tudta átadni neked a forró érzést! És Te hozzányúltál, ahogyan én is! És Apukád nem tudott megmenteni a fájdalomtól.

Meg kellett tapasztalni. Így van ez az élet más területein is, egyszerűen nem tudod és nem is kell elvenni a tapasztalást a másik embertől, amin át kell mennie, azon át fog menni! Nem beszélve arról, biztos láttál már olyan példát az életben, hogy segítségnyújtás után nem jól sült el a dolog, és a hibáztatás megtörtént, mert az illető a kéretlen jótanácsra hallgatott a saját döntései helyett! Be kell járni ezt az utat, és be kell látni azt, hogy a kéretlen segítségnyújtásunkkal egyszerűen gyengítjük a másik embert! Holott a cél pontosan az lehet jobb esetekben, hogy mindenki határozott és felelősségteljes lépésekre szánja el magát, következményeivel együtt! Tehát jó átgondolni, hogy erősíted, vagy gyengíted a másik embert!

Jusson eszedbe: megmentők addig lesznek, míg az áldozatok is léteznek, de eldöntheted, részt veszel-e a játékban! Ha Te pedig áldozat vagy, mindig mástól várod a segítséget, a menekvést, akkor mindig befogsz vonzani megmentőket,amíg önmagadban is erős nem leszel! Addig is érdemes eldönteni, hol a saját értékrended, határod az együttérzésben, az empátiában, a segítségnyújtásban és a megmentésben, vagy hol vagy képes nemet mondani! 👇👇👇

Még egy spirituális csapda! Attól, hogy bárkitől segítséget kérsz, attól még nem vagy azonnal áldozat, a segítőd pedig nem megmentő, ha ennek rövid időn belül egyértelmű változás a jele az életedben! Sokan hősködnek azzal, hogy csak magadat tudod megmenteni. Egy szinten igen, de odáig valahogyan el kell juss. Kellenek olyan mentális és gyakorlati eszközök, amivel ezt meg tudod csinálni, és adott esetben mindenki másnál így van ez, és ezeket a példákat, eszközöket mástól fogod beszerezni, jó esetben saját felismeréseid által is!

Önmagadat hogyan mented meg? Itt lép be az Áldozat szerep befejezése. Tehát abba lehet hagyni az áldozat szerepet, abból, hogy a régi traumákra, sérelmekre, elkövetett “bűneidre”, általad elkövetett érzelmi csapásokra hivatkozol. Azt nem tudod megváltoztatni! Az ahhoz kapcsolódó, ott megélt érzelmedet sem tudod megváltoztatni. Azt tudod megváltoztatni, hogy ehhez gondolatban MA tudsz-e másképp viszonyulni, felfogni, megérteni, feldolgozni, befejezni, nem adni neki több időt, energiát, foglalkozást, gondolatot. Ez lesz egy új érzés. 👇👇👇

Mindenhol, ahol eddig nem voltál figyelmes és éber az energia- és időveszteséggel járó!! megmentő és/vagy áldozat szerepedre, annak csapdáira, hajlandó vagy megváltoztatni? Hajlandó vagy abszolút nyitottan ébernek lenni a pillanatra, és felismerni, amikor ebbe újra belelépnél, és hajlandó lennél azonnal mást választani? Mi lehet, amire ezt az időt inkább hasznosan is el tudod tölteni?

Vajon a megmentő is volt áldozat és az áldozat is volt megmentő egykoron? Erre nem biztos, hogy a saját életedben tudatosan tudod a választ, de ha akarsz ezzel foglalkozni, akkor nézz rá eddigi élethelyzeteidre, kapcsolataidra, életszituációidra, és az abban betöltött “szerepedre”. De ha találsz ilyet, ne tedd magad rosszá, egy tapasztalás volt, amit hasznosíthatsz!

És most jön a jogos kérdés: Akkor soha senkinek ne segítsünk? De! Csak érezz rá arra, mikor, kinek, hol és mennyit. Ami nem megy a saját rovásodra, ahol nem vagy szemetesláda, és nem használnak csak ki! Ott mindig, mert alapjaiban adni és továbbadni jó! 🙂

Ha úgy érzed, útmutatásra van szükséged egy problémában vagy akár több életterületeden is, jelentkezz ITT egy ingyenes konzultációs lehetőségre!
 
Várlak tisztelettel egyéni konzultációra személyesen vagy online!!
Időpontfoglalás a +36 20 979 36 70-es telefonon vagy
a shiamand@gmail.com e-mail címen!
Namaste 🥰🙏 Tündi
www.jakabtundi.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás