Ezt a cikket nem szerettem volna két részre bontani, mert fontosak az összefüggések!

Nagyon sokszor tapasztalom a környezetemben az önerőből önfejlesztők körében, hogy hihetetlen sok információt halmoznak fel, rengeteg felismerésük van életük összefüggéseiben, még sem tudják azt a gyakorlatba átfordítani.
Ez az egyik legfőbb akadálya annak, hogy még ezekkel sem tudják lerakni bizonyos problémáikat, érzéseket, konfliktusaikat.

Egyszerre olvasnak 3-4 könyvet, rengeteg poadcastot hallgatnak, sokféle szakembert felkeresnek, keresik a módszerek utáni módszereket és eszközök utáni eszközöket, ami majd megváltja őket a nehézségtől, de ez körülbelül olyan, mintha Micimackó 1 literes mézes bödönébe egyenesen egy tonna méz kerülne, menyniségileg ehetetlen és feldolgozhatatlan! Persze mondhatjuk megnyugtatásul, hogy mindenhol lehet csak egy mondat jó a továbblépéshez, de valamiért ezek nem minősülnek elégnek sohasem….

Az önfejlesztés egy folyamat, de dinamikáját tekintve az a célravezető, ha elméleti felismerések után gyakorlatban, a hétköznapi életben, akár a tudatalattiból feltörő, ismétlődő problémákat sikerül gyökerében kiszedni!

Pedig nem az információ hiányzik. Nem az a baj, hogy keveset tudnának. Épp ellenkezőleg: túltelítődnek. Olyan mennyiségű tudás halmozódik fel bennük, hogy már nem tudják, melyik gondolatot hova tegyék, mit mikor alkalmazzanak, és főleg: hogyan.

A sok felismerés önmagában nem elég – cselekvés nélkül az egész csak szellemi zaj marad. Egyfajta belső túlterheltség alakul ki, amitől még inkább elakadnak, hiába “dolgoznak magukon” látszólag szünet nélkül.

A valódi változás nem attól jön el, hogy mindent IS tudsz – hanem attól, hogy egyetlen felismerést képes vagy a gyakorlatba ültetni. Hogy mersz egy apró, de valódi lépést tenni. Nem csak kifelé, hanem befelé és előre.

A coaching folyamata pontosan ezért értékes: segít letisztázni, mi az, amit érdemes megtartanod, és mi az, ami csak felesleges zaj. Segít fókuszálni – hogy ne egy tonna mézzel küszködj, hanem végre megtapasztald, milyen az, amikor egyetlen kanálnyi is elég ahhoz, hogy édes legyen az élet.

Mikor volt utoljára, hogy nem többet, hanem kevesebbet próbáltál megérteni – és inkább léptél egy aprót? Mi lenne, ha most nem újabb felismerésre vágynál, hanem valódi változásra?

Ha úgy érzed, te is elakadtál a „mézben”, és szeretnél végre előrelépni, örömmel segítek letisztázni az irányt. Kezdjük el – egyszerűen, tisztán, lényegre törően.

Nem kell minden mézescsuprot kipróbálnod ahhoz, hogy megtaláld, mi működik. Néha elég egyetlen jó kanál – a megfelelő pillanatban.

A változás nem a „tudásnál” kezdődik. Hanem ott, ahol döntesz. Ahol abbahagyod a kifogásokat. Ahol azt mondod: elég volt az önkörözésből, most másként csinálom.

A legtöbben itt fordulnak vissza. Itt ragadnak bele újra és újra az állóhelyzetbe. Mert a döntés – az igazi döntés – felelősséggel jár. És épp ez az, amit a legtöbben elodáznak.

 A coaching pedig ebben a pillanatban válik igazán erőteljessé: amikor a felismerésből mozdulat lesz.

Tudatalatti félelem:  Mi is az a felelősségfelvállalás – valójában?

Sokan úgy gondolják, hogy felelősséget vállalni annyi, mint elvinni a balhét. Mintha ez valami büntetés lenne.

Pedig a felelősség nem teher, hanem kulcs. Azt jelenti:
👉 Én vagyok az, aki képes hatással lenni az életemre.
👉 Nem hibáztatok. Nem mutogatok. Nem várok a csodára.
👉 Döntök. És cselekszem.

Azt jelenti, hogy én vagyok az, aki képes változtatni. És ez hatalmas különbség.

A változás akkor kezdődik, amikor meghozol egy döntést.
Hogy nem csak nézed magad kívülről, hanem elkezdesz cselekedni.
Nem holnap. Nem majd ha…
Most.

És itt dől el minden.
Mert ez az a pont, ahol a legtöbben visszafordulnak.
Elbújnak a kifogások mögé – amik biztonságosnak tűnnek, de valójában csak láncok.

Mi akadályozza a felelősségvállalást?

1. A félelem a hibázástól:
   Ha felelősséget vállalok, akkor az azt is jelenti, hogy hibázhatok. Sokaknak ez bénító. Inkább lemondanak a döntés jogáról, csak hogy ne kelljen szembenézni a saját esendőségükkel.

2. A külső elvárásoknak való megfelelés:
   “Mit fognak szólni?” – ez az egyik legnagyobb belső fék. Ha mások véleménye irányít, nem vállalsz valódi felelősséget, csak reakciókat gyártasz.

3. A kényelmes önsajnálat:
   A „szegény én” narratíva meglepően kényelmes tud lenni. Ha mindig van kit hibáztatni, akkor nem kell mozdulni. De a mozdulatlanság ára az életminőséged.

4. A maximalizmus:
   Sokszor azt hisszük, hogy csak akkor lehet felelősséget vállalni, ha már tökéletesen készen állunk. Pedig a felelősségvállalás pont az első lépés – nem az utolsó.

De nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy kilépj.
Nem kell százszor biztosnak lenned.

Csak elég annyira bátornak, hogy azt mondd:
„Elég volt.”
Mostantól másképp csinálom.

És itt kezdődik a valódi munka. A valódi felelősség. A valódi eredmény.

Nem beszélgetünk a mézről.
Elindulunk vele.

Mi történik, ha végre nemet mondasz a kifogásaidnak?

Elkezdesz döntéseket hozni, cselekedni, eredményeket elérni.
A változás itt és most kezdődik, nem holnap.
Ha készen állsz, akkor szembenézhetsz a félelmeiddel.
Most már nem pöröghetsz tovább a „nem tudom” körforgásában.

Ne halogasd tovább.
Most van itt az idő!

Foglalj időpontot a coachingra,

és kezdjünk el dolgozni a legfontosabb projekten: saját magadon!