Minden spirituális és filozófiai irányzat rengeteget foglalkozik azzal, hogy takarítsd ki a múltadat, felejtsd el a hozott mintáidat, iszonyú erőket, programozásokat, törléseket, oldásokat, energiákat és kérdéseket megmozgatva sokan évekig csak ezzel foglalkoznak és szinte elvesznek a múltban! Természetesen múltunk bizonyos összefüggéseire szeretnénk megértést nyerni, hiszen ebből levonva következtetéseket, tanúságokat lehet ezek után választani, mit csinálunk ugyan úgy, de min érdemes változtatni! A dolgunk az, hogy az egészséges egyensúly közeli állapotot megtartsuk, és legfőképpen a jelen megéléseivel, és jövőre néző terveinkkel foglalkozzunk!

Bármennyire is tolják ránk a filozófiák a jelen, a MOST megélését, mindig jönnek fel olyan hatások, emlékek, érzések, körülmények, ismétlődések, amire tagadhatatlan lenne azt mondani, hogy nem foglalkozol vele, a kérdés az, mennyi ideig. Tehát ne essünk abba a filozófiai, spirituális csapdába, hogy kizárjuk eddigi tapasztalásainkat, már csak azért sem, mert amit ma csinálunk, az már holnap a múltba tartozik bele, mint racionális értelmezés, és valamilyen szinten bizony felhasználjuk a jövőnk bizonyos fokú tervezéséhez is! Mert ez olyan, mintha egész életünkben csak a számunkra kedvezőtlen dolgokról beszélnénk örömeink helyett!

 

 

Én arra szeretnélek kérni, hogy azt írd össze, hogy milyen jó dolgok történtek Veled gyerekkorodban, illetve egészen addig, ahol most tartasz életkorod szerint!
Sőt, továbbmegyek és azt kérem, írj össze minden olyan remek és jó tulajdonságodat, amit a szülői házban, óvodában, iskolában, munkahelyeden láttál, tapasztaltál VAGY magadnak alakítottál, fejlesztettél ki, és nagyon hasznosak a saját életedben is!

Azok az emberek, akiket kiskorukban keveset dicsértek, vagy senki nem volt rájuk büszke, netán még megalázva is érezték sokszor magukat, még nagyobb kihívásként élik meg erősségeik felismerését, de ez is átfordítható!

Vajon hányszor fordulunk a saját belső erősségeinkhez, a helyett, hogy kívülről várnánk segítséget? Annyira természetesnek vesszük, hogy olykor eszünkbe sem jut tudatosan használni! De nézd csak meg, mennyi olyan élethelyzetben kellett helyt állnod már eddig is?! Akkor milyen lelki és fizikai erőket mozgattál meg, hogy talpra állj, hogy előbbre juss, hogy elérd a célodat? Mert ezeket a tulajdonságainkat úgy kellene használnunk, mint a légzést!

Számtalan erősséget fedeztem fel magamban, amikor leültem ezt komolyan átgondolni! Először igen nehezen ment leírni, mert igazán erre sosem fókuszálunk igazán annyira, mint amennyire kellene, senki nem tanította, hogy ez még jó lehet! Rengeteg erényt, erőt, hitet, jó szokásrendszereket hoztam a múltamból, amit minden napjaimban felhasználtam, amik által is olyanná váltam, amilyen ma vagyok!

Pár dolgot megemlítenék: a  rendszeretet ma már maximalizmus nélkül, az emberekhez való hozzáállás, a tisztelet, alázat, a szeretet, ,a másokról való gondolkodás – ma már nem eltúlozva, a nyitott gondolkodásmód. Viselkedésminták, amiket felnőttektől láttam különböző helyzetekben, szituációkban! Hányszor kerül az ember élete során egészen mélypontra, és mindig van önereje, amiből merít a külső segítségen felül! Ezt érdemes a dicséretfaladra felírni, hogy mindig tudd, képes vagy problémákat, kihívásokat megoldani, továbblépni! A jó szervezőkészségem, a dolgok, helyzetek, szituációk gyors átlátása, megoldásra való törekvés mind előnnyé vált munkáim során!

Én mit tettem? Nagyon elgondolkodtam, és legbelül el tudtam fogadni az élet dualitását, hogy történhetnek számomra kevésbé jó dolgok is. Az elfogadással kioldottam magamból az ellenállást, és mertem újra változni, változtatni, bevállalni.

 

 

Mitől válunk felnőtté? Elég sok összetevője van, de a fontos, hogy értsük, ez nem valami kiváltság, kötelezettség. Ezt választhatjuk, és élhetjük! Na persze emlékezzünk csak vissza saját gyerekkorunkra, amikor attól éreztük magunkat felnőttnek, hogy felnőttes ruhákat, cipőket akartunk venni, hogy idővel nagyobb lett a szánk, és visszafeleseltünk, a frizuránkat is olyanná akartuk varázsolni, vagy rászoktunk a cigire, vagy amikor elmentünk szórakozni, alkoholt ittunk vagy szexeltünk! Ne, ne javítsuk ki, a szeretkezést sem tanították igazán sehol, saját tapasztalataink alapján formáltuk ki ezt is azzá a színtiszta szexből! Tagadhatatlanul szinte minden fiatalnak van egy ilyen életszakasza, amikor átmegy ezen! Hát őszintén igazából még fogalmunk sincs a világról! Mondjuk úgy az események, a körülmények sodornak minket, egyszerű hétköznapi tudatosságú szintet, ösztönszintet élünk! És ez után jöhet az eszmélés! Szóval a felnőtté válás nem feltétlen a szülőktől való elköltözéstől számítódik, bár az igen jelentős lépés lehet ebben!

Hogyan függ össze az erős jellemvonásainkkal a felnőtté válás? Igazából minden fiatal már kamasz kora óta önállóságot akar, szabadságot akar, ehhez viszont szükségük van arra, hogy jó legyen a megoldóképességük, taníthatóak legyenek, és a hétköznapokban legyenek képesek helytállni, nem csak ösztönszinten!

Biztos vagyok benne, hogy Neked is vannak erősségeid, vedd a fáradtságot, írd össze, nézd át, ismerd fel, döbbenj rá, és használd bátran! És figyelj arra, hogy min is van igazán a mindennapokban a figyelmed!

Tehát fontos, hogy az önismereti úton, az önfejlesztés útján minden oldalt, nézőpontot figyelembe vegyünk, hogy utána el tudjuk dönteni, tudjunk választani megfelelően az adott életszakaszunk és életkörülményeink tükrében, de nem kiszolgáltatottá válni abban!

Mindannyiunkkal előfordulhat, hogy különböző életszakaszainkban kisebb vagy nagyobb traumák, konfliktusok, önértékelési kihívások érnek minket. Ez minden életterületünket érintheti! Az ember, mint egész, lelkileg-testileg összefüggéseiben hordozza a problémák megoldását is, a különböző betegség állapotok újra egészségessé tételét!
Ehhez kínálok a hozzám fordulóknak lelki terápiás beszélgetésekkel megoldásközpontú találkozásokat!

Személyes konzultáció időpont foglalása Lelki terápiára a megadott elérhetőségeken lehet!
Helyszínek: Budapest és Eger
Online konzultáció Messengeren!

Írjon nekem, keressen bátran!

JAKAB TÜNDI

Jógapszichoterápia és  életmód tanácsadó konzulens

/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/

Masszázsmegoldások

E-mail címem: shiamand@gmail.com

Telefon: +36209793670

Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban

 

 

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás