Igazából életünk során valljuk be, nem igazán tanítottak minket tudatos felismerésekre! Arra sem, hogy éberséggel figyeljünk, már boldogok vagyunk! Persze a nem tudás nem oka arra, hogy kibújjunk saját felelősségünk alól ez ügyben sem! Vagy a boldogság is egy csapda? Inkább már közhellyé vált? Lehet, hogy csak az út a boldogságig a boldogság? Elérjük, és természetessé válik, és elfelejtjük a célnál jól érezni magunkat, vagy csak egy pillanatra éljük át? Cikkem végén ajánlok Neked is egy házi feladatot, ami közelebb vihet a felismeréseidhez, és következetes változtatással eredményeket fogsz elérni abban, amiben elhatározod!
Ha túl lépünk azon a felismerésen, hogy minden csak egy illúzió, lépjünk vissza a hétköznapokba!
NEKEDmit jelent boldognak lenni? (Mert hogy megfigyelted biztos, hogy mindenki meg akarja mondani az embereknek, hogy mitől lehetnek boldogok, hm!) Hálás vagy azért, amid van? Mersz nyugodtan közben többre vágyni? Mersz változtatni azon, ami éppen nem jó? Megbecsülöd magad mindazért, amit eddig elértél? Mersz segítséget kérni, ha szükséges? Felismered, hogy bárhol is tartasz most, az az eddig megszerzed tudásod összessége? De tudod már, hogy tanulhatsz, szerezhetsz információkat, tudást, hogy változtass, amin szeretnél?
Talán, ahogy haladunk az életszakaszainkban, egyre jobban felismerésre kerül életidőnk megbecsülése és kezdünk feleszmélni, hogy jól kellene eltölteni! És bár mindannyian halandóak vagyunk, mégis egyre többen igyekeznek a mindennapokat tudatosan eltölteni, odafigyelni mire fordítják a figyelmüket, gondolataikat!
A bejegyzés címre visszatérve, szerintem a válasz egyértelműen legtöbb embernél nem! Vannak céljaink, vágyaink, amit azért így vagy úgy igenis sikerül elérni, viszont van, amik az elérés pillanatának örömét boldogságát adva, szinte az ego kielégültségével véget is érnek! Lehet-e tartósan boldognak lenni? Igen, lehet hosszabb szakaszon is, ha értékeljük a velünk történő jó dolgokat, és önismeret által felfedezzük magunkat!
Igazából legtöbben elég kemény leckéket és impulzusokat kapnak az élettől erre vonatkozólag! Ahogy halad az ember a tudatosság útján, visszatekintve is jönnek felismerések, mik azok az élethelyzetek, ahol a boldogság megmutatkozott, de talán nem vettük észre!
De vajon kinek mit jelent a boldogság? Lehet-e egy átalányt – átlagosságot állítani a témában! Én úgy gondolom, hogy nem! Mert ami az egyik embernek az, a másiknak talán teljesen közömbös és fordítva! Ezért nem értek egyet az “Így lehetsz boldog” marketing cikkekkel, amit itt-ott olvasok!
Olyan korban élünk, amikor minden lehetőség adott arra, hogy tanuljunk, tudatosabbak legyünk, információt szerezzünk! De az emberek néha telhetetlenek, semmivel nem elégszenek meg!
Tehetünk a tudásért, a boldogságért, a sikerért, nem csak hajszolva,elérve,kiégve, hanem megtanulva, hogyan lehet tartósabban örömben élni! Ehhez persze előfordulhat, hogy egy csomó mindenen az életünkben változtatni kell! Párkapcsolatban, munkahelyben, kommunikációban, életvitelben, életmódban, szokás- és hit rendszereinkben!
Két személyes példát
had mondjak, amikor megerősített az éberség arra, hogy értékeljem és észrevegyem a boldogság tényét! Szerencsére abban a csodában van részem, hogy kellő és fokozódó éberséget fejlesztettem ki önmagamban arra vonatkozólag, hogy felismerjem a Van-t, ami a mindennapjaimat megfűszerezi! Egész fiatal koromban cicákkal nőttem fel, kedvenceimmé váltak, mindig is valami különleges kommunikáció volt/van köztünk! Mindig is akartam, de mindig hárítottam, toltam, kifogásokat kerestem, míg nem egyszer a nagy fiam beállított egy tündér tüneménnyel, akiből terápiás cica lett, segítve sok lelkileg megtört ember életét helyrehozni! Mennyei áldás amikor ránézek, és elönt a hála, hogy hozzájárulunk egymás életéhez!
És egy kicsit keményebb, de annál tanúságosabb és keményebb tapasztalás volt, amikor télen egy hasmenéses vírus (?) rátalált a családra, legfőképpen engem ledöntve a lábamról, szó szerint 6 óra alatt a majdnem teljes kiszáradás szélére sodorva! Éberségem abban mutatkozott meg a helyzetben, hogy végig figyeltem a viselkedésemet, reakcióimat, ahogy ment az idő és egyre rosszabbul lettem! Természetesen minden mentális és fizikai módszert megtettem, hogy jól jöjjek ki belőle, de a helyzet mentőre szorult! Egyszer kíváncsivá váltam, emlékszem akartam, hogy megtapasztaljam, milyen egy mentőn utazni, de persze nem így gondoltam, tehát óvatosan a gondolatok teremtő erejével!
Ott bent elgondolkodtam! Amikor TOTÁLIS vészhelyzet van, akkor vajon mit tudunk kezdeni a tudatosságunkkal, pozitív gondolkodással, a halálfélelemmel, a minket körülvevő emberekkel? Elárulom. Egy idő után semmit! Tudod egy ideig vele tartani magad, tudsz elérni valamit, de van helyzet, hogy semmit! Eljutsz a teljes megadásig, legyen, aminek lennie kell! És persze eszembe jutott, hogy milyen jó egészségesnek lenni! De végtelen hálával töltött el közben minden, ami jelen van az életemben és boldogságot adhat!
Néha bizony meg kell állni, és elgondolkozni, értékelni és hálásnak lenni a legapróbb dolgokért! Nem azért, hogy elmondhassuk, mennyire ilyenek vagyunk, nem kirakathálára gondolok! Hanem egy belső érzés, mi ugyan nem tanítható, de tapasztalható, ha értékeljük a VAN-t!
A hála nem azt jelenti, hogy nem változtathatunk azon, ami nem jó! De a hála segíthet abban, hogy elég erőt adjon az, amiből építkezni tudunk! És tudod mit, néha igenis bele kell gondolni mások xar helyzetébe, és jönni fog az érzés, hogy kösz, nem ezt akarom, nem ezt választom!
TEHÁT még egyszer: Neked mit jelent boldognak lenni? Hálás vagy azért, amid van? Mersz nyugodtan közben többre vágyni? Mersz változtatni azon, ami éppen nem jó? Megbecsülöd magad mindazért, amit eddig elértél? Mersz segítséget kérni, ha szükséges? Felismered, hogy bárhol is tartasz most, az az eddig megszerzed tudásod összessége? De tudod már, hogy tanulhatsz, szerezhetsz információkat, tudást, hogy változtass, amin szeretnél?
És most egy virtuális házi feladat azoknak, akik szeretnék! Vonulj félre, fogj egy papírt, és írd össze azt, amid VAN, ami nap, mint nap IGAZI belső (és nem megszokott) örömöt ad, ami boldoggá tesz, amiből tudsz táplálkozni, ha éppen van egy lefele hullám! Írd le min szeretnél változtatni, és milyen lépéseket tettél a mai napig, hogy ez változzon is!
(Munka? Párkapcsolat? Gyerekek? Kommunikáció? Érzelmek? Pénz? Szellemi élet? Sport? Sérelmek? Félelmek? Fájdalmak?)
A legfontosabb! MIT CSINÁLSZ MÁSKÉNT EZUTÁN a változásért? Hidd el, megéri, mert észrevesszük, hogy az ÉLET gazdag ajándékokkal lát el minket, csak kell, hogy szemünk legyen meglátni, fülünk meghallani, és szívünk megérezni!
Ha úgy érzed, hogy tanácsra, útmutatásra van szükséged a témában, keress bátran, egyeztessünk időpontot egy beszélgetésre! Ha úgy érzed, hogy szülőként túlterhelt vagy, és szeretnél a lelki feltöltődés mellett egy masszázst, arra is van lehetőség!
Ha úgy érzed, szeretnél mélyebben az önismerettel foglalkozni, és ehhez hajlandó vagy tanulni, felismerni, változtatni, mert úgy érzed az élet többről szól, mint a külsőségek, várlak sok szeretettel tréningjeimen vagy személyes konzultáción!
A Tudatosság egyik legnagyszerűbb felismerése, amikor képes vagy a gondolataid, az érzéseid és azok játékát felismerni! Ezek közül az egyik legszentebb érzés a szerelem érzése! De valójában valljuk be, mindannyian talán egy látott sémát tükröztünk le eddig ezzel kapcsolatosan! Előző cikkeimben a szeretetnyelvről írtam, amihez ha jó kulcsokat találunk társkapcsolatainkban, a kémián túl, megjelenik a szerelem…..
Ismered az érzést? A Szerelem érzését! A mámorítót, elringatót, elvakítót, selymesen lágyan ringatót! Amitől úgy gondolod, hogy minden megváltozik, eltűnnek a problémák, magától nő a boldogság! A megtévesztőt, a csapdát, az önmagadtól egyik legjobban elterelő illúziót! Pedig milyen jó a mámor! Amíg tart! De hisz az ember már csak ilyen, és szerelem nélkül vajon mire mennénk? Hisz az élet mozgatórúgója! Az lök tovább, újra felébreszt a punnyadásból, a megunt sémákból, katalizátorként hat a lelkedre, hormonjaidra, testedre – váltakozó sorrendben. Mert tudd, nem csak egyféle szerelem létezik. Nem csak a nő és férfi és a férfi és a nő! Mert, hogy itt rontjuk el, mert nem értettük és tudatlanok voltunk.
Mert a nő a férfihez, a férfi a nőhöz kötötte a szerelem fennkölt érzését! Voltál már szerelemfüggő? Vagy inkább az érzéstől függő? De aztán egy idő után valahogy minden átváltozik, szeretetté alakul, az érzés átalakul, bármennyire is szeretnéd fenntartani! Igaz, olykor feléled, mert ha a parazsat nem oltod el teljesen, még lehet belőle tűz, és ha szerencséd van. nem éget el és hamvaszt el benned minden reményt.
Sokáig nem értettem, hogy mennyi minden másba lehet szerelmesnek lenni. Nyilván itt is közrejátszott, hogy erről elég kevés emberrel lehetett beszélgetni, aki nem vágott nyakon rögtön és mondta azt, hogy ugyan menj már, nem lehet szerelmesnek lenni önmagadba, meg a szenvedélyedbe, hobbidba, házi kis kedvenceidbe. Pedig dehogy nem! De annyira be voltunk rögzítve abba az egy nézőpontba, a Férfiba és Nőbe! De aztán felébredt a megengedés, kértem az életet, önmagamat, hogy mutassa meg, mennyi féle lehet a szerelem?! Az a szerelem, amit nem mástól, hanem Önmagadtól is megkaphatsz. Az érzés, amiért este már úgy fekszel le, hogy alig várod, hogy reggel legyen, és újra kezdhesd!
Egy izgalmas könyv, egy rajzolás és mandalafestés, sportolás, egy klassz gasztro élmény, amivel kiteljesedsz, amibe beleadhatod az összes létező kreatív teremtésedet, amitől érzed, hogy igen, ez jó, ez megérte, ez feltölt és eláraszt. Persze hívhatjuk ezt szenvedélynek, és más érzés lehet, mint embertársunk iránt érzett szerelem.
De térjünk csak vissza a Férfi és Nő közötti szerelem érzésére. Vajon miért nem tudjuk hosszabb távon fenntartani – ami persze nem igaz – mert léteznek örök, el nem múló szerelmek, de valljuk be, a legtöbb átalakul, vagy véget ér. Talán mert minden izgalmas részünket megmutatunk? Mert minden kiskaput kinyitunk, ami hozzánk vezet? Feltárjuk-e személyiségünk minden kis rejtett zugát? Valószínűleg fel, hiszen idővel nem csak a csodaszép részeink, hanem árnyék részeink is bemerészkednek a nappalinkba, teret engedve saját egyéniségünk kibontakozásának. Érdekes ez, vajon miért vonulnak háttérbe a kapcsolatok első, szerelmes szakaszaiban az árnyékrészeink? Vajon lesz erre bármikor is válasz? Vagy egyszerűen az élet egy körforgás és szerelmet mindig így éljük?Talán a szerelmünk elvesztésétől való félelmünkben játszunk inkább megfelelésben, mint megmutatni igaz, őszinte részeinket, beleértve az érzékenyt, a keményet, a kevésbé jót?
És mennyiszer befejezzük és mennyiszer újrakezdjük az egészet, hiszen olykor belefáradunk, feladjuk, szinte belehalunk, bezárjuk, hét lakat alatt tartjuk, csak nehogy átéljük újra, hogy vége legyen. Ilyenek vagyunk mi emberek, imádjuk az illúziókat, aztán gyűlöljük őket, és körforgásban éljük le vele az életünket mégis. Mert a szerelem is izgalmas, várakozással teli. Igazából, amikor csalódunk egy kapcsolatban, tehát nem azt kaptuk, amire vágytunk, vagy vége a szerelemnek, akkor igazából furán reagáljuk le, mert a szerelem érzését nem akarjuk utána érezni. Holott nem is az érzéssel volt a gond, hanem a kapcsolatban romlott el valami, akár egyik vagy másik fél részéről, vagy mindketten inkább oltották a szerelem parazsát, mint fenntartották azt. Van egy örök mondás. Megszerezni könnyű, megtartani nehezebb. A szerelmet, a szerelmünket, a szerelem érzését, a szenvedélyt, az izgalmat, a jóleső lázat. Mit kell hát tennünk? Azt hiszem, az idő során mindkét fél apróságok sokaságából álló megújulásán múlik. Érdekes, sokszor hallottam, hogy egy kapcsolatban ne adjunk oda mindent magunkból a másiknak az első időszakban, mert idővel akkor nem lesz mit adni. Ebben azért van némi igazság, leszámítva, hogy a szerelemben elvakultan képesek vagyunk csak adni és adni és adni.
És nehogy azt hidd, hogy a szerelem korfüggő! 🙂 Jó érzés olykor az utcán látni idős párokat kézen fogva, akiknek a szemében látod az igazi összetartozást, az egymásba ölelkezést, a végtelen elfogadást. Akiknek már fontosabbak az együttlétek igazi értéke, túl minden személyiségjegyen, akaraton és a másik megváltoztatásán.
S ha tudod, hogy a szerelem bármikor eljöhet és bármikor véget is érhet, akkor tudatosan eldöntheted, hogy vágysz-e még rá, és mégis ha jön, megélheted megannyi minden édes pillanatát!
És hogy mi ebben a Tudatosság? Önmagunk igaz felismerése és megismerése párkapcsolataink tükrében, mert ha ez van, akkor társkapcsolataink is jóval magasabb minőségi intelligenciában tudnak tovább élni, hogy különleges kapcsolat maradjon!
Ha szeretnéd megtanulni, hogyan kell elkezdeni az önismeret tanulását, a gondolatok és érzések felismerését, ha> úgy érzed, hogy érzelmi végletekben vagy, és sokat szenvedsz tőle, várlak szeretettel személyes, vagy Skype-konzultáción!
A Szeretetnyelv témához kapcsolódva egyik legmeghatározóbb tartalmi jelentőségével bíró eszköze az a minőségi idő, amit célirányosan csak magunkra fordítunk!
Először joggal kérdezheted, hogy miért? Van minőségtelen idő is? Vagy például a munkával eltöltött idő az minőségtelen? Semmiképpen! Ez nagyjából attól függ, hogy azt milyen kedvvel és szenvedéllyel végezzük, mennyire inspirál, kiteljesíti-e minket! Tehát mindenképpen SAJÁT értékrendünk határozza meg, hogy önmagunk számára mi a minőségi és minőségtelen, és soha ne hagyd, hogy ezt mások mondják meg számodra (így kilövöd a megfelelési kényszert!)
Mielőtt még azt hinnénk, hogy a Szeretetnyelv csak két ember között jöhet létre, ideje felfedezni azokat a jelentőségteljes, életünkhöz elengedhetetlen perceket, melyekkel elsőre csak saját magunkat ajándékozzuk meg. Nevezzük ezt most már a köztudatban elég jól ismert Én-időnek!
A téma meglehetősen kapcsolódik az önfejlesztésben az önszeretet felismeréséhez! A legelső dolog, amit érdemes meghatározni mindenkinek, hogy saját maga számára mit jelent akár egy adott órahossza minőségi eltöltése.
Mikor töltöttél egy napot csak magadra tudatosan? Mikor vettél ki egy nap szabadságot csak magadra???? Amikor nem a hivatalos ügyeket, nem a párod dolgait, nem a gyerekek problémáit oldod meg éppen, és nem nagy takarítasz vagy nyolc tál ételt főzöl, hanem az egész nap a TIED!!!! Ha pedig otthon élsz, kisgyermeked van, vagy éppen egy családtagodat látod el, megkértél valakit, segítsen be egy napot, hogy magaddal tudj törődni?!
Amikor én először jó pár évvel ezelőtt megcsináltam, bevallom Neked, zavarban voltam saját magam előtt, mert annyira szokatlan volt a helyzet, hogy egy órát csak toporogtam! Fogtam volna automatikusan a rendrakáshoz, de aztán rájöttem, hogy aznapra az szünetelni fog, és kellőképpen önzőnek kell lennem, hogy ezt meg is engedjem magamnak! Tehát tudnunk kell, hogy mit is kezdjünk magunkkal ilyenkor! Persze ez nehezebb azoknak, akik mellett egyáltalán nem él ilyen életformával valaki, vagy szülő, vagy munkatárs, barát, ismerős! De sosem késő elkezdeni, és saját napunkat kialakítani! Na persze ehhez kell némi önismeret, mi az, ami igazán feltölt Téged, és hajlandó vagy-e végre senki mással nem foglalkozni, csak magaddal? 🙂
Itt jegyezném meg, hogy egy idő után eljut az ember oda az önfejlesztő úton, hogy abszolút nem érdekli, milyen mintákat hozott a múltjából, hanem azonnal képes kialakítani a saját, önmaga számára jól működő szokásrendszereit!
Egy személyes példát engedjetek meg, jó pár évtizeddel ezelőtt azt hittem fiatalként, lehettem 20-30 éves, hogy a wellness az valami luxus szórakozás! Azután természetesen rájöttem, hogy olyan gondolati mintákathordoztam, amit mástól láttam, hogy a wellness luxus, és hogy drága, és hogy erre nem ér rá a dolgozó ember! Máris kaptam egy mentális programot, amit magamévá tettem! Elhittem valamit, amiről meg sem voltam győződve, csak követtem egy mintát, és én is felhúztam egy falat, amin nem léptem – egy ideig túl! Elgondolkodtató, hogy vajon mennyi mindennel tettük ezt az életünkben eddig! Kérlek, ne csak olvasd el ezt a cikket, hanem ha van kedved a saját életedben is nézz rá, lehet-e Nálad valami, ami az Én-idő megélését gátolja, akadályozza?
Az önszeretetnek sok-sok évtizedig az emberek jelentőség része ellenállt, hiszen azonosították az egoista emberek önkényes viselkedésével, feltűnésével. Az ezoterikus, spirituális tanítások azonban nagyon jól el tudták szimbolikusan különíteni az ego olyan szintű barátunkká tételét, mellyel kialakíthatunk egy egészséges önszeretetet is. A minőségi idő ez esetben mindig olyan tartalommal kell bírjon, ami az egyén számára fontos, feltöltődést, örömöt, megelégedettséget nyújtson. Ezek lehetnek a legapróbb örömöktől kezdve nagy vágyak beteljesülésééig.
Minőségi időnek tekinthető, de ezt természetesen önmagad számára ezt Te tudod majd felfedezni, deakár egyedül beülni egy kávézóba egy jó könyvvel, és kizárni a világot a terünkből, vagy egy kellemes, illóolajos fürdő, egy sporttal eltelt délután, egy nap kertészkedés, vagy házi kedvenceinkkel való foglalatosság, illetve egy klassz ebéd vagy vacsora megalkotása, sportolás ,barátokkal való találkozás.
Ide tartozik akár egy olyan iskola, tanfolyam, tréning elvégzése, ahol a részvételt olyan minőségi időnek tartjuk önmagunk számára, ami örömtelibb életet ad, tudást ad bizonyos életterületünkhöz, vagy fejleszti képességeinket életünk minőségi változásának irányába!
És hogy mitől minőségi? Mert amikor vége ennek az éppen adott Én-időnek, akkor sokkal, de sokkal jobban érzed magad, tele leszel energiával, pihentebbnek érzed magad. Megfigyelhető, hogy sokan elkezdenek figyelni a szellemi és fizikai tevékenységük összhangjára is, aki egész nap ülő munkát végez, felfedezi a sport örömeit, vagy aki fizikai munkát végez egy gyárban gép mellett, több lelki-szellemi elfoglaltságot keres.
A lényeg az, hogy felszabadultan, minden kényszer nélkül, legfőképpen belső késztetésből teremtsük ezt meg magunknak!
Hajlandó vagy-e az eddig megtagadott Én-időt végre befogadni, megengedni vagy növelni önmagadnak?
Nézd csak meg a különbséget, a között, ha lehangoltan vagy feltöltődve beszélgetsz például a pároddal, gyermekeddel, szülőddel, barátaiddal, munkatársaiddal! Jelentős különbség van a kapcsolatok minőségében, ha az egyén képes önmagát is úgy feltölteni, hogy saját magán túl a kapcsolataiban is meglátszik a minőségi élet változása! És itt egy fontos párkapcsolati tényezőre is szeretném felhívni a figyelmet! Ha megengeded magadnak az Én-időt, akkor a párod privát Én-idejét is sokkal jobban fogod tudni támogatni, mert tudod, hogy neki is szüksége van arra!
És most beszéljünk arról a minőségi időről, amit másokkal tölthetünk el! Egy dolgot már az elejét leszögezhetünk: a minőségi életidő megteremtése nem korfüggő!
Párkapcsolatban a minőségi idő eltöltéséhez mindenképpen szükségünk van ahhoz, hogy saját és párunk igényeit tudatosan megismerjük. Nyilván egy túrázni szerető feleség ütközésbe fog kerülni egy számítógépet bújó férjjel és fordítva, persze számtalan paradox példát tudnánk felsorolni! Ezért megint oda érünk, hogy elengedhetetlen egy jó nagy beszélgetés a párok között, akár fiatalok, akár persze idősebbek, hogy mi az az idő, amit úgy eltöltenek, hogy mindketten jól érzik magukat benne! Amikor jelenlegi párommal összekerültünk, tudatosan még kapcsolatunk elején beszélgettünk arról, hogy kinek mi az érdeklődési köre, hol vannak azok a közös pontok, amiket egy időben tudunk úgy eltölteni, hogy az mindkettőnk számára feltöltődés, öröm legyen! Ezt mind a lelki, mind a test, érzelmi szükségleteinkről megtettük! Nyilván valóan ritka, hogy két ember teljesen egyforma, így akadnak olyan igényeink is, ami különböző, bár a másikat nem zavarja, és nem vesz benne részt! Ilyen például, hogy én szeretek futni és jógázni, Ő ebből a jógát kedveli!
Nálunk egy nagyon apró dolog is nagyon minőségi, szeretetben töltött időt tud adni, mint hogy fogunk mindketten egy-egy könyvet és egymás mellett, csendben egy tea mellett olvasgatunk, vagy akár felolvasunk egymásnak! De ide tartozik az utazás, egy jó fürdőhely felkeresése, a gasztronómiában a főzés, a téli berakni valók elkészítése, egy jó cukrászda, egy jó zene vagy önfejlesztő anyag meghallgatása, átbeszélése, a cicáinkkal való foglalkozás, kertészkedés. Egy meghitt beszélgetés az életről, az érzésekről, tervekről, egymás munkájáról! Ezzel egyébként azt is megelőzhetjük, hogy gondolatolvasóvá tegyük a párunkat, és találgatnia kelljen rólunk!
Így tudjuk, hogy mit tervezzünk, szervezzünk, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a hétköznapi, sokszor egészséges bár, de fárasztó munka után kiegyenlítsen minket!
Egy kicsit nehezebbnek tűnik a gyermekeinkkel való minőségi idő eltöltése, ami az éveik számának növekedésével – a saját életterük kialakításával csökken! Kis gyermekkorban a szülő nagyon sok időt tud tölteni az otthon zajló évek alatt, míg az óvodába, iskolába kerülés után ez órákat tud csökkenni! Ilyenkor van óriási felelőssége a szülőnek, hogy tudatosan tervezzen csak gyerekekkel való programokat, ahol bizony már ebben a korban felfedezhetjük saját gyermekeink igényét! Azt mindenképpen javaslom, hogy ahol több gyermek van, ott az egész családot érintő programokon kívül a gyerekekkel egyenként is töltsünk el közös élményeket!
Ezekben a minőségi időkben fontos szerepet játszik az egymásra való odafigyelés, a zavaró tényezők kizárása, ilyenkor nem engedünk be más embereket ebbe a térbe, merjük kikapcsolni a telefonunkat, és az internetet is!
Tehát Kedves Olvasóm, minőségi Én-időre és együtt töltött órákra fel, hogy tovább növeljük a Szeretetnyelvünk megnyilvánulásait!
Van úgy, hogy nehezen boldogulunk a Szeretet nyelvünk megtalálásával, illetve a mások felé történő kifejezésével! Ebben is szívesen segítek Neked, ha úgy érzed, hogy ezen kommunikációs út megnyitásával könnyedebbé és örömtelibbé válik az életed!
Keress fel személyesen, vagy online konzultációs elérhetőségeim egyikén!
Várlak szeretettel!
Mielőtt elkezded olvasni az írásomat, kérlek légy éber érzéseidre, bejegyzésemnek nem szándéka az energiák lehúzása, a sajnálat, az emlékeid felkavarása, a szomorú állapotba hívás! Inkább a célja a megnyilatkozás, akár részedről is a bejegyzés alatt, és a választási lehetőség arra a helyzetre, ha szembesülsz vele.
Beszélgetnünk kell róla! Nem minden nap, de kell! Nem dughatjuk a fejünket a homokba. Beszéljünk egy kicsit a halál létezéséről! Hogy miért írom le saját történetemet? Talán lesz egy momentum, egy gondolat, ami segít, kicsit megnyugodni azoknak, akik átéltek vagy mostanában élnek át hasonló helyzetet. Előbb-utóbb mindenkit megérint a téma, fiatalt, idősebbet, az Embert!
Nagyszüleim elvesztése kisgyermekként megviselt, lehettem 6-7 éves, hármat is elveszítettem rövid időn belül! Akkor még csak annyit érzékeltem gyermekként, hogy nincsenek, és láttam a szüleim szomorúságát! Voltak olyan jók, hogy a bánatukat igyekezték önmagukban, illetve egymás között lerendezni, megbeszélni, minket hagytak gyermeknek lenni! De máig emlékszem összetört, könnyes szemükre! Elvonultam, és kisírtam magam, valahogy akkor kezdett derengeni, hogy mi ez itt akkor, hogy nem örökké élünk, és most akkor Ők hova mentek, és mikor találkozunk újra. Persze az évek múlásával gyermekfejjel, tudatlanul megnyugodtam, elfogadtam, és jártam tovább utamat, de nagyszüleimmel megélt közös emlékeimet velük mindig szívemben hordozom.
Aztán már majd nem lassan felnőtté váltam, amikor jött a kiszámíthatatlan, a váratlan, a megdöbbentő. Még 18 sem voltam, mikor édesapám egy vizsgálatról nem tért többet haza, csak helyette egy távirat jött. Ezt még így sosem írtam ki magamból! Virgoncan játszottunk testvéremékkel a szobában, Anya a konyhában, este volt, csengettek. De nem Ő állt az ajtóban! Erre nem lehet felkészülni, sem a hirtelenre, sem arra, amikor tudod, hogy elkövetkezik lassan, és el kell búcsúznod. Megfordult a világ, szívet tépő fájdalom, tehetetlenség, ordítani, ütni, hogy miért akkor és miért pont Ő. Hirtelen megfordul a világ, és meghasadsz, mi ez az egész? Ugye ismerős kérdések és érzések azoknak, akik már ezen keresztül mentek? Évek teltek el, hosszú évek a bánattal, lelki fájdalommal, fizikai hiánnyal, amit éreztem. Míg nem elkezdtem “felszínre” hozni magamból különböző fizikai tüneteket, van, aki bár betegségnek nevezi, amiről aztán kiderült, hogy szervi oka nincs, hanem egyértelműen Édesapám elvesztésével hozható mentális összefüggésbe!Inkább olyan mentális állapotok, amiket sokáig lenyomtam magamban!
De akkor mit kell tennem? Min kell változtatni, hogy ne szenvedjek tovább?
Sokszor beszélgetnek emberek arról, hogy ha újra kezdenék az életet, ezekkel a szituációkkal, akkor min változtatnának! Sokan rávágják, hogy semmit, de az én véleményem az, hogy igenis lett volna mit másképp csinálnom! Hogy mi akadályozott meg ebben? Nem voltam elég tudatos, információhiányaim voltak az életről, önmagamról, a körülöttem lévő világból!Igen, mondhatod, hogy de még csak 18 voltam és fiatal és más volt a feladatom akkor, minthogy az élet-halál kérdésén filozofáljak. Igen, ez így van, de a gyász, amit meg kell adnunk magunknak, ha elveszítünk egy szerettünket, nálam jóval tovább tartott, mint általában. Bár nem hiszem, hogy erre aztán lenne tökéletes recept bárki részéről is. Mindenesetre a mai tudásommal már másképp látom a helyzetet mind azok mellett, hogy az érzéseim nem változtak bizonyos szinten, hogy még ma, 30 év után is nagyon hiányzik és tudok sírni, de megtanultam ezen érzések felett az irányítást átvenni. Már nem uralkodnak rajtam, nem tesznek beteggé.
Az első 20 évben rengeteg módszerrel találkoztam és próbáltam ki, amiről azt hittem, hogy segíthet feldolgozni Apukám elvesztését, mindig vártam egy külső megoldást! Pszichológiai beszélgetések, oldások, spirituális módszerek, energetikai tisztítások, és még sorolhatnám mennyi mindent kipróbáltam, használtam, tapasztaltam, és van, amelyik átmenetileg segített is. DE emberileg az elme, ha olyan embert veszít el, akivel szeretetben élt, kötődött hozzá, akkor nem fogja elengedi, csak egy szintig. Most mondhatjuk, hogy ez egy nézőpont, egy berögzült hitrendszere az egonak, vagy bármi más filozófiai magyarázat, amik olykor szeretnék az embert a tudatosság jegyében emberségéből kiforgatni.
DE ki kell jönnünk abból a spirituális elengedés öncsapdájából, hogy elengedés! Az elme nem képes ezen a szinten a halál gondolatát, a nemlétezést, a fizikai megszűnést feldolgozni teljes mértékben, sem nagyszülő, szülő, gyermek, közeli barát elvesztését, hogy nem hallod a hangját, nem érinted, nem tudsz tanácsot kérni, nem érzed az energiáját. Ha mélyen belegondolsz, amit legtöbben inkább bele sem mernek gondolni, mert tudják, akkor megjelenik a félelem az ismeretlentől (?). Nagyon sok mentális problémának, lelki vívódásnak a legvégső oka a haláltól való félelem. Néha túl kell lépnünk és lenyugtatnunk az elménket!
Akkor hát mit tud az elme? Bizonyos szinten megérteni, megnyugodni, és feltenni a személyiségünk egy olyan polcára, ahol mély fájdalom nélkül nyugalomban tud lenni. Ehhez meg kell adnunk magunknak a gyászidőt, ha kell, beszélni róla, sírni és semmiképp sem elfojtani az érzéseket, vagy főleg nem szégyellni azt! Utána hullámokban jelentkezik, és kinél hamarabb, kinél később elcsitul, hiszen a saját életünk folyik tovább, és érdemes arra fókuszálni! Szülőként kihívás, hogy egyszer majd a gyermekink is szembesülhetnek az elmúlással, igazából erre felkészíteni úgy gondolom senkit nem lehet, ez az a folyamat, amit át kell élni. Természetesen vannak olyan emberi kapcsolatok, ahol nincs mély kötődés érzelmileg, ott könnyebb az elfogadás.
Nézőpontok, amiről eldönthetjük, hogy melyiket érezzük sajátunknak, vagy amitől az elmének legalább megnyugszik! Hogy ez csak elménk megnyugtatására alkotjuk-e meg, és van, aki önbecsapásnak nevezi? Minden lehetséges.
1. Van “élet” a halál után is, és még valamelyik életben találkozunk szeretteinkkel (?) 2. Halálunk után eldönthetjük (?), hogy újjászületünk vagy kilépünk a létkerékből a fénybe (?) 3. Nincs más, csak ez az élet, utána semmi (?) 4. Ez is illúzió, mint maga az élet (?) 5.Szerettünknek is meg volt a megírt élete, annyi ideig, amíg élt, és ezt tiszteletben kell tartanunk. 6. Ha kell, idézd fel a közösen eltöltött boldog perceket, nevess újra és sírj újra ha kell! 7. Soha senkinek ne engedd, hogy azt mondja valaki, hogy ne sírjál! Sírjál, add ki magadból az érzéseket, egy idő után már kontrollálni tudod, hogy ne vigyen át “világfájdalomba”! Nyugodtan dühöngj is, csapj oda egy párnát, káromkodj, firkálj, add ki a feszültséget magadból! 8.Sportolj, rajzolj, menj közösségbe, beszélgess, foglald le magad! Ezt ne tartsd menekülésnek a problémád elől, ezek segíteni fognak oldódni! 8. Merj segítséget kérni, ha egyedül nem tudod feloldani a fájdalmadat! 9. Felismerjük önsajnálatunkat, ami a gyászidőn túl jelentkezik, és elfogadjuk a szerettünk eltávozását, hiszen nem tudjuk visszafordítani az időt. 10.Átfordítjuk a gyászt hála érzéssé, és képesek vagyunk megköszönni mindent, amit kaptunk egymástól az eltöltött éveink alatt!
Az én életemben a “Kislány” énem, személyiségjegyem sérült meg, hiszen nagyon fiatal voltam, sok mindent szerettem volna még Apukámmal megélni. Volt egy nagyon korai időszak, hogy haragudtam is rá, hogy itt hagyott, hiszen Ő nagyon akart engem erre a világra. Miért hagyott itt akkor? Később felismertem, hogy ez részemről a felelősség áthárítása volt, tudatlan voltam, könnyebb volt rá haragudni, mint magamban keresni a feloldozást. Jöttek a lelkiismereti kérdések, vajon én megadtam neki, amit adhattam, szépen beszéltem vele, hálás voltam? Persze, hogy voltak a válaszokban nemek is, hiszen abszolút gyerekként nem élünk igazából annyira tudatosan. Biztos ismeritek a Szeretetnyelv módjait. Nekem az ölelés volt az a szeretetnyelvem, amivel Édesapám mindig kifejezte az irántam érzett szeretetét. Távozásával a mellett, hogy egész lénye eltávozott, elment vele az a csodálatos érzés, energia, ami egy ölelésben benne lehetett. Ezt kerestem és kutattam utána mindenhol, vártam, elvártam.
Pár évvel később negyedik nagyszülőm is elment, nagymamám, akivel életem minden titkát megosztottam, tőle viszont el tudtam köszönni, tudtam, többet nem látom. Ez sem volt könnyebb, otthagyni valakit, akiről tudod, többet nem látod. És ez vonatkozik emberi szeretteinkre és eltávozott házi kedvenceinkre is!
Önismereti utam részeként rendeznem kellett egy gondolatot magamban, belső megoldást keresni. Hálásnak lenni, hogy általuk lehettem, és befejezni az önzést, amivel annyira nem akartam elengedni. Rájöttem, hogy óriási szenvedést okozok magamnak, és ez elveszi az energiámat, egészségemet, időmet a saját életemtől, hiszen nekik nem tudok már segíteni visszatérni. Kezdtem megnyugodni. Ez nem azt jelentette, hogy nem sírtam, vagy nem gondoltam rá, csak átbillent egy önsanyargatásban lévő állapotból egy önmegismerés felé.
Mi a helyzet a temetőbe járással? Én akkor járok oda, amikor a lelkem kívánja, hogy menjek, sosem kötelezettségként. Igaz, sosem szerettem a kötelező műalkalmakat, hogy csak azért tegyek bármit is, mert a köztudat akarja. Sokan nem járnak novemberben oda, hiszen a sok fájdalom, a gyász létrehoz egy olyan rezgést, melyet, ha nem tudunk felismerni és kezelni, rossz hatással lehet ránk, hiszen akaratlanul is át lehet venni mások érzelmi hangulatát!! Semmi baj nincs azzal, ha otthon egy csokor virággal és egy mécsessel, gyertyagyújtással emlékezünk, amikor úgy érezzük itt az ideje!
Egy dolog fontos! Tartsuk tiszteletben egymás ezzel kapcsolatos nézőpontjait, hitét, de ne legyen lelkiismeret furdalásunk, ha nem mások “szabályai” szerint tesszük ezt.
Miért jó ezeken a nézőpontokon elgondolkodni önmagunkon túl? Mert akinek van gyermeke, előbb-utóbb sajnos Ő is szembesülni fog az elmúlással, és nagyon fontos, hogy Én szülőként hogyan állok ehhez a kérdéshez, hogy tudom Őt segíteni a feldolgozásban!
És hogy igaz-e az a mondás, hogy “Majd az idő feloldja.” ? Őszintén? Teljesen sosem fogja, talán lenyugszik, de ha valakinek sikerül, az nagyon magas szinten képes az elméjét kikapcsolni, némely esetben lenyomni, vagy azok az érzések elcsitulnak, megszűnnek, amit előtte érzett. De ami nincs feldolgozva, az később sokszorosával tör felszínre! Nekem 35 év után is könnybe lábad a szemem, de nem állok neki ellen, hagyom és megnyugszom, nem marcangolom magam, de utána visszafordítom a figyelmemet az Életre, a jelenre! És van, akik nem álltak életükben érzelmileg közel hozzánk, csak ismertük, tőlük hamarabb el tudunk válni.
Elengedés? Abból a szempontból nincs, amiről sokan azt gondolják, hogy kimondják hogy elengedik, erőlködnek évekig, de nem megy. Nem. Mert amíg valaki csak egy kicsit is kötődik érzelmileg az elvesztett szerettéhez, sosem fog létrejönni a teljes elengedés! És itt jön a spirituális dolog paradoxona. Nem is kell elengedni! Ha valakiben megtörténik a feldolgozás, önmagától megnyugszik az egó és a lélek! És hogy addig mit tehet az, aki elengedni szeretne?! Inkább azt tanácsolom, legyen a szívében egy kis szekrény, egy kis polc, ahol a szerette lakozik, ha kell vegye magához, szeretgesse, sírjon, nevessen, élje meg a hiányt, utána pedig tegye vissza a szívébe a polcra! Ne akarjuk megtagadni emberi mivoltunkat! De azt sem hagyjuk, hogy évtizedekig a gyászba ragadjunk!
Egy dolog biztos: a legnagyobb szeretetünk a szívünkben van eltávozott szeretteink iránt, magunkkal hordozzuk Őket emlékeinkkel együtt!
Békés, megbecsült napot és emberi kapcsolatokat kívánok Neked! Köszönöm, hogy megtiszteltél, és hogy végig olvastad bejegyzésemet! Amennyiben úgy érzed, hogy segítségedre lehetek, Egerben és Budapesten személyesen, illetve online konzultáció keretén belül szívesen fogadlak!
Szeretetnyelv című cikkemben ígéretet tettem arra, hogy végig megyünk pár lehetőségen, amivel növelhető bennünk a szeretetnyelvre való ráhangolódás (minden spirituális allűr nélkül!) és azzal együtt, hogy a cikksorozat végén látni fogjuk, mennyire összefüggnek a kifejezési formák egymással! És hogy mi ebben a tudatosság a gyakorlatban? Talán érdemes kipróbálni, alkalmazni, átgondolni, és választani! Mert hogy lehet választani ezt a nyelvet is, és nem mindegy, mit adunk tovább másoknak!
A cikk végén egy kis önkéntes házi feladattal szeretnélek megajándékozni, illetve egy csodálatos filmmel a témában!
A Szeretet emberi létünk alapjává nőtte ki magát, nélküle elveszettnek érezzük magunkat! Természetesen nem csak az önfejlesztésben, hanem a másoknak való értékadásban is kiemelt jelentősége van a szeretetnyelv eszközeinek! Mint legtöbb esetben, itt is minden azon múlik, hogy mennyire vagyunk tudatosak és éberek a hétköznapi történeteinkre, párbeszédeinkre, és egónkon túl mennyire ismerjük fel egy adott helyzetben azt a választási lehetőséget, hogy hogyan vigyük bele az őszinte, tiszta szeretetet! Ez függ természetesen sokszor attól, hogy milyen ezzel kapcsolatos viselkedési mintákat láttunk születésünktől kezdve felnőtt korunkig, és utána azt használjuk, vagy változtatunk rajta!
Az elismerő szavak az egyik leges legfontosabb tényező emberi kapcsolatainkban! Alapvetően már gyermekkorban eldől, hogy milyen fókusz tanulunk és látunk szüleinktől, környezetünktől, melyek azok a tulajdonságok, cselekedetek, amelyekre helyezzük a hangsúlyt, milyen mintákban élünk és növünk fel! Nagyon lényeges momentum, hogy felnőttként felismerjük, képesek vagyunk a rossz helyre helyezett fókusz megváltoztatására.
Figyelem! Sok emberben van egy erős, végletbe menő személyiségjegy, amire ez a viselkedés jellemző: amikor mindenben és mindenkiben a hibát, a javítani valót keressük, a másik ember számunkra nem elfogadott tulajdonságait emeljük ki, akkor annak idővel meg lesz a nem túl pozitív következménye! Konfliktussorozatok, élhetetlenség! Persze ez nem azt jelenti, hogy motiváló és jobbító szándékkal nem adhatunk valakinek tanácsot, hiszen azok építő jelleggel is szólhatnak, de sok embernél megfigyelhető egy teljesen végletekig elmenő lehúzás, kritizálás, mintha csak saját maga formájára akarna nevelni, változtatni valakit, ami persze nyilván nem fog sikerülni. Benned megfigyelhető ez? Nálam sokáig volt, na de ezt felismerés után át lehet formálni magunkban!
Emberi mivoltunkban óriási szükségünk van a szeretetre, a dicséretre, az elismerésre! Azonban egy dolgot nagyon kevesen tanítanak meg nekünk életünk során, az az, hogy ezeket önmagunkon belül hogyan kell felszínre hozni, gyakorolni, hogyan kell önbecsülésünkkel saját magunknak is elismerésként adni elsősorban!
Kezdjük csak egészen onnan, hogy milyen boldog egy szülő, amikor a pici babáját fejlődni látja, milyen sokszor dicséri egy mosolyért, az első lépésekért, egy ügyes irkafirkáért, egy labdadobásért, egy kreatív fogalmazásért, egy jó érdemjegyért!
Saját életedben emlékszel gyermekkorod elismerő szavaira? Én például nagyon boldog voltam, és mai napig él bennem a kép, amikor megtanultam cipőt befűzni és megkötni! Egy egész álló hétvégén mutogattam mindenkinek, milyen ügyes vagyok, és zsebeltem be sorba az elismeréseket! 😊
Milyen jó lenne, ha szokásainkat az óvodába való lépéskor is megtartanák a szülők! Mert itt már sajnos belépnek az elvárások, a gyerekek egymáshoz való hasonlítgatása, az iskolára való felkészülés hajszája! A szülők rohanásban a munkahelyekre, a rengeteg külön óra, és máris valahogy elfelejtjük dicsérni egymást!
Mi az elismerő szavak előzménye? Az odafigyelés, a nyitottság, a másikra figyelés, a jelenlét! Felismerése annak, hogy társas lények vagyunk!
A legnagyobb mintát a gyermek a szülőtől látja, és valljuk be, milyen jól esik, amikor a gyermek dicséri meg a szülőt, egy-egy jó ebédért, vagy a rendért, ami hazavárja, vagy egy tanulmányi, esetleg üzleti sikerért. Felnőttként sem szűnünk meg örülni az elismerő szavaknak, és igenis jól esik, ha valaki büszke Ránk!
Éppen olvastam interneten egy cikket arról, hogy bizonyos munkahelyeken a vezetők nem azt nézik, hogy mik a hiányosságok, hanem hogy mivel bővíthetik a motivációt, az elismerést, a tudás bővítését ahhoz, hogy hatékonyabb eredményeket érjenek el! A mód és módszerek fontossága a szeretet nyelv kifejezésénél nagyon fontosak, mert kezdetekkor eldöntik azt az irányt, amerre a változás menni fog!
Az elismerő, bátorító szavak – ha őszinték, – tovább lendítenek, előre visznek minket, növelik önbecsülésünket és természetesen a tőlünk elhangzó szavak másokat!
Vannak-e olyan élethelyzetek, és emberi kapcsolataink, amikor a szeretetnyelv nem segít?
Ne áltassuk magunkat, ne legyünk ájtatos manók, és ne dugjuk homokba a fejünket, igen, vannak! Az utasítások, a követelések, a parancsolások ellentétben állnak a kéréssel, kedvességgel, biztatással! Vannak konfliktusok, amikor annyira kikelünk magunkból, annyira védjük a saját igazságainkat, vagy akár a hangunkat is felemeljük, hogy a szeretetnyelv éppen nem aktuális, mert egyik fél sem képes erre a frekvenciára éppen ráhangolódni. Ilyenkor érdemes inkább visszavonulni, lehiggadni, átgondolni, hogy érdemes-e mélyebben belemenni a vitába, veszekedésbe, vagy kompromisszum készek vagyunk egy közös megoldásra?! Van olyan ember, aki annyira bezárkózik a szeretet elől, hogy semmivel nem tudod Őt kimozdítani. Ez azért van, mert élete elején nagyot csalódott. Így nem engedi meg, hogy újra szeressék, ezért falakat von maga köré. Lehet kis időre valakit beenged, lehet hosszabb távra. Tudatosságának és félelme megszűnésének függvényében fogsz tudni vele beszélgetni erről!
Hiszen minden kapcsolattípushoz két ember jelenléte és egyező akarata kell, hogy hasonló szinten működjön, egyik a másik nélkül véget ér, és ilyenek is vannak az életünkben! Egyébként megfigyelhető, hogy az önismereti, önfejlesztő úton ez be is következik, de ahogy eltávolodunk emberektől, akár barátoktól, családtagoktól, úgy jönnek új ismeretségek is, akikkel tudunk együtt létezni!
Mi szükséges ehhez? Átgondolás, felismerés, elfogadás, tolerancia, intelligencia és valljuk be, sokszor türelem, és az egyik legnagyobb elismerés, a köszönet kifejezése! Egy próbát megér, ugye?
Cikkem végén engedd meg Kedves Olvasóm, hogy egy kis házi feladattal ajándékozzalak meg a témábankérdések formájában! Amit természetesen elég önmagadnak megválaszolni, de beszélgethetsz róla másokkal is!
Tudod-e, hogy mi a Te saját Szeretet nyelved?
Felismered-e családodban, munkahelyeden az emberekben az Ő szeretetnyelvüket?
Személyes életedben milyen jellegű elismerésekre vágysz igazán, és ezt kifejezed-e?
Tudod-e, hogy a körülötted élőknek mikor van szüksége az általad történő bátorításra, elismerésre? Felismered-e, ha jelzéseket adnak feléd?
Te általában kéréssel kommunikálsz vagy utasítással?
Gondold át, kivel változtatnál a Szeretet nyelv – Elismerő szavak szempontjából a kapcsolatotokon?
Tudtad-e, hogy összefüggés van abban, hogy elismered Önmagadat, és a mások fele kinyilvánított köszönő, és bátorító szavak között?
Van úgy, hogy nehezen boldogulunk a Szeretet nyelvünk megtalálásával, illetve a mások felé történő kifejezésével! Ebben is szívesen segítek Neked, ha úgy érzed, hogy ezen kommunikációs út megnyitásával könnyedebbé és örömtelibbé válik az életed!
A Levélíró című filmet pedig ajánlom figyelmedbe!
Konzultációért kérj bátran időpontot személyesen Budapesten vagy Egerben, online pedig vidéken és külföldön élőknek Messengeren!
Ideje írni róla! Hogy is van az egyensúly a szeretetnyelv mellett? Szóljunk a tudatos utálatnyelvről!
Videókedvelőknek:
A legtöbb tanítás csak nagyon keveset foglalkozik ezzel a témával. Pedig kell! Még pedig ráadásul az önfejlesztési folyamat és az önbizalom növelés legelején! Mert szinte minden problémáinknak része az elfojtás, a visszafogott véleménynyilvánítás, a lenyomott agresszivítás, a nem-et mondástól való félelem, megfelelési kényszer létrehozása a jó kislány, jó kisfiú szerepekben.
Minap egy munkamegbeszélésen az egyik férfi kolléga kicsit szabadjára engedte a mondanivalóját, majd elharapott egy szót, rám nézve tiszteletből nem mondta ki! Felszabadítottam ezen megfelelése alól, és elmondtam, hogy nem attól vagyok és érzem magam Nőnek, hogy nem káromkodom, nyugodtan mondja csak ki, amit gondol. Minden elfojtás, ki nem mondott szó negatív visszahatást ad rezgésben a fizikai szervezetre! Ez nem azt jelenti, hogy intelligenciahányadosunkat meg kellene tizedelni,vagy hogy egész nap ilyen kommunikációt kellene folytatnunk!
Utálatnyelv. Amikor utálsz, gyűlölsz, megfojtanád egy kanál vízben, mert ártott, mert bántott, mert leordított, mert megalázott, mert nem hallgatott meg, mert éppen tehetetlenséget érzel, mert nem mondtad ki, mert talán lehet megbántad, vagy visszacsinálnád, de nem lehet. Mormolsz magadban, párbeszédeket folytatsz gondolatban, de nem mondod ki! Ismerős élethelyzetek, ugye? Kell, hogy kiadd a véleményedet, az igazságodat, a dühödet, a haragodat! Abszolút alapvető emberi tulajdonság és jog! Nem kell megvárnod, míg összegyűlik! Hogyan is motiválhatnak embereket a szeretetre, míg a gyűlölet a szívükben él, és az táplálja talán mindennapjaikat! Sőt olykor a történetek megismétlődnek, csak más szereplőkkel!
Nézd csak meg milyen sok ember szenved emésztőszervi és légúti, asztmatikus problémáktól, és akár szenved önbizalomhiányban, önértékelési zavarban! Mert nem tudja mentálisan feldolgozni, megemészteni a múltat, a mát, inkább beszorítja, visszafojtja, lenyomja a problémákat, véleményt.
Hogyan is lehetne felszámolni akár több évtizedes, lenyomott frusztrációt? Hogy lehetne felszámolni akár erőszakot, szülői fegyelmezésből fakadó lelki sérüléseket, óvodai, iskolai megaláztatásokat, házastársi konfliktusokat? Mert ugye a tudatalattink kellőképpen eltárolta ezeket az élményeinket is. A kommunikáció az elsődleges eszköz ebben! Azzal beszélni meg a problémádat, akivel adódott, szemtől szembe!
Van, aki olyan embertől szenvedett el bántást, aki már nem él, de még hordozza a rossz érzéseket! Ennek megoldásához két út vezethet. Egy részt kicsit sérelmünk elcsendesítésével megérteni, hogy a másik ember akkor miért viselkedett úgy, megérteni, hogy az Ő tudása, tudatossága, vagy éppen tudatlansága éppen azon a szinten állt, amilyen, és annyit tudott kihozni belőle, mert senki nem volt neki, aki jobbat mutasson, vagy éppen nem volt a jobbra befogadó. Megérteni, hogy nem tudjuk a helyzetet és az időt visszaforgatni. Magunkat is nézni kell egy érintettségben, vajon mi hogyan viselkedtünk, és meg volt-e a kellő tudásunk ahhoz, hogy azt a helyzetet másképp oldjuk meg. Persze gyermekként valószínűleg nem éreztünk elég bátorságot, hogy szembemenjünk például szüleinkkel, vagy tanárainkkal. Másrészt meditációban vannak gyakorlatok, ami legalább semlegesen érzésbe hozza a múlt történését. Ki miben hisz és ki mit képes működtetni! Az önmagunkért való kiállás az egyik elsődleges feladat! Ezzel kapcsolatos egyik önfejlesztő tréningemet elhangzott pár gondolat, ITT meghallgathatod!
Azt gondolom, nincs lehetetlen, csak el kell kezdeni és fokozatosan, módszeresen a gyakorlatban megértést fog találni és el kerül egy olyan polcra lelkünkben, ahol már nem bánt többet. Semleges lesz. Igen, tudom, sokak számára van olyan dolog, amit a másik ember részéről megbocsájthatatlannak tart, amit elkövetett vele. Egyetértek, lehet ilyen!
Viszont elgondolkodtató, hogy az az energia, amit erre fordítunk, mennyire befolyásolja életünk további szakaszait? Mennyire von el a mindennapjainktól olyan energiát, amit másba fordítva valami kreatívat, alkotót, építőt tehetnénk! Én nem hiszek az elengedésben, mint filozófiai allűrben! Én a megértésben, és ez által az elfogadásban és legalább semleges érzésvilág kialakításában hiszek, amikor már nem frusztrál, nem bánt, volt, megtörtént, elmúlt, vége, és felkerülhet egy olyan polcra a lelkünkben, ahova való, vagy éppen már soha többet nem érdekel minket!
Ha hozzávetőlegesen képesek voltunk feldolgozni és helyére tenni múltunk sérelmeit, akkor ha tudatosak vagyunk, mától fogva nem gyűjtjük tovább a frusztrációt! Mindenkinél más válik be, a harag és a düh mértéktől függően. Van, akinek elég kiírni magából egy papírra, vagy elég ha valakivel megbeszéli, de van, amikor az energia olyan mértéket üt, hogy hangosan ki kell mondani, akár azt is, hogy valakit gyűlölsz, mert abban a pillanatban felszabadulsz egy nyomás alól! És ki kell káromkodni, ki kell futni és edzeni, oda kell vágni a kispárnát, szembe kell állni, fel kell vállalni! Önmagadat!
A véleményeddel, igazságoddal együtt vagy olyan, amilyen! Most kérdezheted, hogy van-e olyan, akivel képtelenség lerendezni egy konfliktust? Igen, van, eldöntheted, hogy otthagyod, vagy belemész a harcba, és végig viszed! Egy dolgot mindig érdemes szem előtt tartani: mindig van választási lehetőséged! Itt szeretném megjegyezni, hogy ezt a lehetőséget adjuk meg szülőként a gyermekünknek is! Rengeteg, hangsúlyozom, rengeteg kamaszkorban, fiatal felnőttkorban lévő esetet ismerek, ahol a szülő elnyomja gyermekét, és nem engedi kibontakozni! Bizony ennek az lesz a következménye, hogy ugyan ezzel a problémával fog felnőtt korában a gyermek szembekerülni az elfojtásai miatt!
Ami a másik fontos tényező, hogy a konfliktus helyzetekben érdemes önkritikát is mindenképpen gyakorolni, hiszen ehhez is két ember kell, az elkezdő és a fogadófél, aztán a harc, az igazságért. Az önvizsgálat oda is vezethet, hogy rájövünk, igazából saját magunknak volt kevés információja, tudása, hogy ne utálattal végződjön egy történet, egy párbeszéd. Ezen pedig mi önmagunk végezhetünk mentális edzést!
A Tudatos Élet a Gyakorlatban Projekt igyekszik az élet és emberi mivoltunk, természetünk minden oldalára rávilágítani, bevallani, szembesíteni és nézőpontokat, megoldási utakat javasolni! T.É.GY. Önmagadért!
Mi a cél? Felismerni az energiát, amit ezekre fordítasz, megélni a dühödet, de nem túlzásokba esni, és nem beleragadni az egónak az agresszivításába. Hanem menni tovább és törekedni arra, hogy minél kevesebb frusztrációt hordozzunk magunkban egyik napról a másikra! Kérhetjük ebben társunk, sőt gyermekünk, barátaink, munkatársaink segítségét is, de a problémát mindig azzal jó tisztázni, akivel a konfliktusunk volt! Cél az, hogy ne gyűjtsük össze, ne akarjunk pici lángból vulkánt robbantani!
Hogy el lehet-e érni, amikor már csak a Szeretetnyelv van jelen az életedben? Igen, el lehet érni, ha tudatosan élsz, önbecsapások, önáltatások nélkül, ha már jól kikommunikálod magadat emberi kapcsolataidban, munkahelyeden, bárhol. Igen, ez egy folyamat, amit lehet választani és ébernek lenni benne!
Szóval érdemes néha megállni, átgondolni, hogy érdemes-e harcolni, hogy kell-e, hogy mindig nekünk legyen igazunk, és a másik oldal, ébernek lenni azokra az élethelyzetekre, amikor ki kell állnunk magunkért, kijelölni határainkat és felvállalni a véleményünket!
Amennyiben úgy érzed, hogy ebben a témakörben külső segítségre van szükséged, keress meg bátran!
Személyes és online konzultációim arra hivatottak, hogy könnyedebbé, egyszerűbbé és nyugodtabbá tegyük az életed!
Vidéken, külföldön élő vendégeimnek messengeren tudok konzultációs lehetőséget biztosítani!
Várlak szeretettel, egyeztessünk időpontot, legyen könnyebb az életed!
Jakab Tündi
Jógapszichoterápia és életmód mentor
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
