Ideje írni róla! Hogy is van az egyensúly a szeretetnyelv mellett? Szóljunk a  tudatos utálatnyelvről!

 

Videókedvelőknek:

 

A legtöbb tanítás csak nagyon keveset foglalkozik ezzel a témával. Pedig kell! Még pedig ráadásul az önfejlesztési folyamat és az önbizalom növelés legelején! Mert szinte minden problémáinknak része az elfojtás, a visszafogott véleménynyilvánítás, a lenyomott agresszivítás, a nem-et mondástól való félelem, megfelelési kényszer létrehozása a jó kislány, jó kisfiú szerepekben.

Minap egy munkamegbeszélésen az egyik férfi kolléga kicsit szabadjára engedte a mondanivalóját, majd elharapott egy szót, rám nézve tiszteletből nem mondta ki! Felszabadítottam ezen megfelelése alól, és elmondtam, hogy nem attól vagyok és érzem magam Nőnek, hogy nem káromkodom, nyugodtan mondja csak ki, amit gondol. Minden elfojtás, ki nem mondott szó negatív visszahatást ad rezgésben a fizikai szervezetre! Ez nem azt jelenti, hogy intelligenciahányadosunkat meg kellene tizedelni,vagy hogy egész nap ilyen kommunikációt kellene folytatnunk!

 

 

Utálatnyelv. Amikor utálsz, gyűlölsz, megfojtanád egy kanál vízben, mert ártott, mert bántott, mert leordított, mert megalázott, mert nem hallgatott meg, mert éppen tehetetlenséget érzel, mert nem mondtad ki, mert talán lehet megbántad, vagy visszacsinálnád, de nem lehet. Mormolsz magadban, párbeszédeket folytatsz gondolatban, de nem mondod ki! Ismerős élethelyzetek, ugye? Kell, hogy kiadd a véleményedet, az igazságodat, a dühödet, a haragodat! Abszolút alapvető emberi tulajdonság és jog! Nem kell megvárnod, míg összegyűlik!
Hogyan is motiválhatnak embereket a szeretetre, míg  a gyűlölet a szívükben él, és az táplálja talán mindennapjaikat! Sőt olykor a történetek megismétlődnek, csak más szereplőkkel!

 

Nézd csak meg milyen sok ember szenved emésztőszervi és légúti, asztmatikus problémáktól, és akár szenved önbizalomhiányban, önértékelési zavarban! Mert nem tudja mentálisan feldolgozni, megemészteni a múltat, a mát, inkább beszorítja, visszafojtja, lenyomja a problémákat, véleményt.

Hogyan is lehetne felszámolni akár több évtizedes, lenyomott frusztrációt? Hogy lehetne felszámolni akár erőszakot, szülői fegyelmezésből fakadó lelki sérüléseket, óvodai, iskolai megaláztatásokat, házastársi konfliktusokat? Mert ugye a tudatalattink kellőképpen eltárolta ezeket az élményeinket is. A kommunikáció az elsődleges eszköz ebben! Azzal beszélni meg a problémádat, akivel adódott, szemtől szembe!

 


 

Van, aki olyan embertől szenvedett el bántást, aki már nem él, de még hordozza a rossz érzéseket! Ennek megoldásához két út vezethet. Egy részt kicsit sérelmünk elcsendesítésével megérteni, hogy a másik ember akkor miért viselkedett úgy, megérteni, hogy az Ő tudása, tudatossága, vagy éppen tudatlansága éppen azon a szinten állt, amilyen, és annyit tudott kihozni belőle, mert senki nem volt neki, aki jobbat mutasson, vagy éppen nem volt a jobbra befogadó. Megérteni, hogy nem tudjuk a helyzetet és az időt visszaforgatni. Magunkat is nézni kell egy érintettségben, vajon mi hogyan viselkedtünk, és meg volt-e a kellő tudásunk ahhoz, hogy azt a helyzetet másképp oldjuk meg. Persze gyermekként valószínűleg nem éreztünk elég bátorságot, hogy szembemenjünk például szüleinkkel, vagy tanárainkkal. Másrészt meditációban vannak gyakorlatok, ami legalább semlegesen érzésbe hozza a múlt történését. Ki miben hisz és ki mit képes működtetni! Az önmagunkért való kiállás az egyik elsődleges feladat! Ezzel kapcsolatos egyik önfejlesztő tréningemet elhangzott pár gondolat, ITT meghallgathatod!

Azt gondolom, nincs lehetetlen, csak el kell kezdeni és fokozatosan, módszeresen a gyakorlatban megértést fog találni és el kerül egy olyan polcra lelkünkben, ahol már nem bánt többet. Semleges lesz. Igen, tudom, sokak számára van olyan dolog, amit a másik ember részéről megbocsájthatatlannak tart, amit elkövetett vele. Egyetértek, lehet ilyen!

Viszont elgondolkodtató, hogy az az energia, amit erre fordítunk, mennyire befolyásolja életünk további szakaszait? Mennyire von el a mindennapjainktól olyan energiát, amit másba fordítva valami kreatívat, alkotót, építőt tehetnénk! Én nem hiszek az elengedésben, mint filozófiai allűrben! Én a megértésben, és ez által az elfogadásban és legalább semleges érzésvilág kialakításában hiszek, amikor már nem frusztrál, nem bánt, volt, megtörtént, elmúlt, vége, és felkerülhet egy olyan polcra a lelkünkben, ahova való, vagy éppen már soha többet nem érdekel minket!

 

 

 

Ha hozzávetőlegesen képesek voltunk feldolgozni és helyére tenni múltunk sérelmeit, akkor ha tudatosak vagyunk, mától fogva nem gyűjtjük tovább a frusztrációt! Mindenkinél más válik be, a harag és a düh mértéktől függően. Van, akinek elég kiírni magából egy papírra, vagy elég ha valakivel megbeszéli, de van, amikor az energia olyan mértéket üt, hogy hangosan ki kell mondani, akár azt is, hogy valakit gyűlölsz, mert abban a pillanatban felszabadulsz egy nyomás alól! És ki kell káromkodni, ki kell futni és edzeni, oda kell vágni a kispárnát, szembe kell állni, fel kell vállalni! Önmagadat!

A véleményeddel, igazságoddal együtt vagy olyan, amilyen! Most kérdezheted, hogy van-e olyan, akivel képtelenség lerendezni egy konfliktust? Igen, van, eldöntheted, hogy otthagyod, vagy belemész a harcba, és végig viszed! Egy dolgot mindig érdemes szem előtt tartani: mindig van választási lehetőséged! Itt szeretném megjegyezni, hogy ezt a lehetőséget adjuk meg szülőként a gyermekünknek is! Rengeteg, hangsúlyozom, rengeteg kamaszkorban, fiatal felnőttkorban lévő esetet ismerek, ahol a szülő elnyomja gyermekét, és nem engedi kibontakozni! Bizony ennek az lesz a következménye, hogy ugyan ezzel a problémával fog felnőtt korában a gyermek szembekerülni az elfojtásai miatt!

Ami a másik fontos tényező, hogy a konfliktus helyzetekben érdemes önkritikát is mindenképpen gyakorolni, hiszen ehhez is két ember kell, az elkezdő és a fogadófél, aztán a harc, az igazságért. Az önvizsgálat oda is vezethet, hogy rájövünk, igazából saját magunknak volt kevés információja, tudása, hogy ne utálattal végződjön egy történet, egy párbeszéd. Ezen pedig mi önmagunk végezhetünk mentális edzést!

A Tudatos Élet a Gyakorlatban Projekt igyekszik az élet és emberi mivoltunk, természetünk minden oldalára rávilágítani, bevallani, szembesíteni és nézőpontokat, megoldási utakat javasolni! T.É.GY. Önmagadért!

 


 

 

Mi a cél? Felismerni az energiát, amit ezekre fordítasz, megélni a dühödet, de nem túlzásokba esni, és nem beleragadni az egónak az agresszivításába. Hanem menni tovább és törekedni arra, hogy minél kevesebb frusztrációt hordozzunk magunkban egyik napról a másikra! Kérhetjük ebben társunk, sőt gyermekünk, barátaink, munkatársaink segítségét is, de a problémát mindig azzal jó tisztázni, akivel a konfliktusunk volt! Cél az, hogy ne gyűjtsük össze, ne akarjunk pici lángból vulkánt robbantani!

 

Hogy el lehet-e érni, amikor már csak a Szeretetnyelv van jelen az életedben? Igen, el lehet érni, ha tudatosan élsz, önbecsapások, önáltatások nélkül, ha már jól kikommunikálod magadat emberi kapcsolataidban, munkahelyeden, bárhol. Igen, ez egy folyamat, amit lehet választani és ébernek lenni benne!

 

 

Szóval érdemes néha megállni, átgondolni, hogy érdemes-e harcolni, hogy kell-e, hogy mindig nekünk legyen igazunk, és a másik oldal, ébernek lenni azokra az élethelyzetekre, amikor ki kell állnunk magunkért, kijelölni határainkat és felvállalni a véleményünket!

 

Amennyiben úgy érzed, hogy ebben a témakörben külső segítségre van szükséged, keress meg bátran!

Személyes és online konzultációim arra hivatottak, hogy könnyedebbé, egyszerűbbé és nyugodtabbá tegyük az életed!

 Vidéken, külföldön élő vendégeimnek messengeren tudok konzultációs lehetőséget biztosítani!

 

Várlak szeretettel, egyeztessünk időpontot, legyen könnyebb az életed!
Jakab Tündi

Jógapszichoterápia és életmód mentor
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/

 

E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670

Rólam ITT olvashatsz többet!

VÁRLAK SZERETETTEL!

Facebook – Tudatos élet a gyakorlatban

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás