Két dolgot tesznek meg a nők az életben! Mindent elkövetnek, hogy legyen gyermekük és azt, amikor ne legyen!
Mai cikkemben egy nagyon fontos és mindig aktuális témáról szeretném Veled megosztani a gondolataimat, de legfőképpen tapasztalataimat!
A gondolatok megosztása lehet tanult nézőpont, amikor átvesszük valakitől (emberektől, könyvből,tanfolyamról) mások életmeglátásait, életigazságait, és azt közvetítjük tovább!
Ez esetben saját tapasztalati érzéseink nem kapcsolódnak ahhoz, amit leírunk!
A tapasztalat átadása, amit sokkal jobban szeretek azonban ettől egészen eltérő, mert igazán és az életben átélt saját történetekre, valós élményekre, a hozzájuk kapcsolódó érzésekre és mindenképpen az abból levont következtetésre alapul, amiből azután eldönthetjük, hogy legközelebb adott vagy ismétlődő szituációban ugyan úgy cselekszünk-e!
A témám az Anyaszerep viszontagságai, amit nem tanítanak iskolában, hogy valamelyest fel tudjunk készülni – legalább fejben – a gyermekvállalásra! Ha újrakezdeném a gyermekeim nevelését a mai tapasztalatommal, bizony vannak dolgok, amiket tudatosabban csináltam volna, de nyilván át kell élnünk az adott életszituációkat élesben!
Legtöbb Nőben ösztönszerűen és érzelmi elvárás szintjén kialakul, hogy Anya szeretne lenni! Ezzel és a megélésével addig nincs is baj, míg Anyaként el nem megyünk egy teljesen szokatlan szerepbe! Nagyon sokat számít, hogy mit hoz az Anya az Ő szüleitől, nagyon sokszor és sokban befolyásolja a saját gyermek nevelését az, hogy a szülőket milyen módon nevelték! Fontos, hogy a szülő mennyire magabiztos, kiszűri-e az óvoda, iskola, nagyszülők, háziorvos, védőnő tanácsaiból azt az esszenciát, amit a gyermeke javára fordíthat!
Hogyan mérhető ez le? Egyszerűbb, mint gondolnád kedves Olvasó!
Az eredményhez öröm, jókedv, lendület, eredményesség és siker társul!
Amit a gyakorlatban tapasztalok lelki segítőként az az, hogy nagyon ragaszkodunk az Anyaságunkhoz, aminek később a gyermek, sőt mi önmagunk is – “áldozatul” esünk…, ha nem elég tudatos és lép ki az Anya/Apa elől! Mire gondolok? Az önállóságra nevelés, az önálló döntéshozatal megengedése a gyermeknek, a saját gondolkodásmód, életstílus kialakításának támogatása, a döntések megengedésének következtében a felelősségvállalás megtanulása, az őszinte kommunikáció!
Tényleg véletlen a pubertás, a kiskamasz és nagy kamasz korral járó lázadás? (amit természetesen ne keverjünk össze a követelőzéssel) Vajon miért alkotta így az élet, hogy ezzel a szülőknek bizony szembe kell néznie?
Anyaként ezen nagyon sokat gondolkodtam, és túl kellett lépnem az Anyaszerepem egóján! Sokszor szülőként azt hisszük, hogy inkább mi tanítjuk a gyermekeinket, holott ez a nézőpont igen csak megdőlt, mert nagyon-nagyon sok tanítást, nézőpontot kaptam a 17 éves és 23 éves fiamtól egyaránt! Valahol a születés és az önálló felnőtt élet között elveszítjük a szabadságunkat, a szuverenitásunkat. A szülők, nagyszülők, óvoda, iskola mind-mind hatással van a gyermekre és valamilyen szinten a saját irányvonalát szeretné a gyermekre rakni, korlátokba, elvárásokba behatárolni, ait a mai gyerekek nagyon nehezen viselnek. És bár ezt az élet így alkotta meg, be kell látnunk, hogy évtizedek alatt nagyon sok minden megváltozott, de igazából a szabadság visszaszerzése kezdődik meg, kinél előbb vagy utóbb kamaszkorban.
Gondoljunk csak vissza saját gyerekkorunkra, kamaszkorunkra és viselkedésünkre! 🙂 Itt tényleg érdemes megállni egy pillanatra, és saját időszakainkra visszaemlékezni! Vajon mennyi korlátot állítunk a saját gyerekeink tapasztalásába ahhoz, hogy tanuljanak, fejlődjenek mi szülők csak azért, hogy nekünk legyen igazunk???
Egy egészen apró példa: “Ne nyúlj a sütőhöz, meleg!” Igen, hozzányúl, és meg kell tapasztalja, hogy meleg, hogy tudja, legközelebb hogyan dönt! Szülőként rá kell jönnünk arra, hogy hagyni kell gyermekünket tapasztalni, hogy kialakuljon saját értékrendje, életlátása, életmódja!
Itt van például az egészség kérdése! Az egyik szülő sportol, a másik nem. Az egyik szülő alternatív megoldásokban gondolkodik, a másik hagyományos orvoslásban! A két példából a gyermek megtapasztalja, hogy számára mi a jó és elfogadható, azt az utat fogja követni! De ha bármelyik szülő erőszakolni kezdi a maga módszerét, ellenállást fog kiváltani a gyermekben!
Merre menjek?
DE fordítsuk meg az időt! Tizen, huszonéves gyerekek szülei fordulnak hozzám, hogy valami elromlott, valamit nem jól csináltak, túlontúl kiszolgálták a gyermeket, nem vonták be az alapvető házimunkába, családi életbe, mindig elvették a döntés jogát, nem hagyták elmondani a véleményét, visszahúzódó, önbizalom hiányos gyermekek kiáltanak segítségért! IGEN, mi Anyukák és Apukák is ilyen gondoskodóak és törődőek vagyunk, néha majomszeretettel, de tisztában kell lenni azzal, hogy Nekünk kell ÉLETRE nevelni gyermekeinket! Időben megtanítani őket a fogmosáson kívül a napi teendőkre, az önellátásra, önfenntartásra! Igen, tudom, hogy képesek vagyunk túlgondoskodni, de nem lehetünk önzőek! Ahogy mi kirepültünk a szülői házból, a gyermekeinknél is ez fog következni, és erre szülőként érdemes tudatosan előkészülni!
Mi az amire érdemes figyelni, természetesen a különböző korosztályoknak megfelelően?
Önállóság: mennyire engedjük meg, hogy a gyermek saját egyénisége szerint mondjon véleményt, öltözködjön már óvodás korától (nem arról van szó, hogy télvíz idején egy szál pólóban lézengjen) Mennyire vesz részt a családi életben, háztartásban – játékos formában együtt főzni, barkácsolni, porszívózni stb. Találni egy elképzelést arra, hogy mit lehet megbeszélni a gyermekkel és mi az, ami még nem tartozik rá, őszintén beszélgetünk-e vele, felnőtt problémákat ne előtte beszéljünk meg, merünk-e előttük gyengének lenni, sírni, nyújtunk-e neki egy problémájára többféle megoldást, hogy elmondhassa a Ő véleményét is, miért azt választja, támogatjuk-e elképzeléseiben? Ha a két szülő egy témában eltérő véleményen van, megadni a lehetőséget, hogy közelítsenek a megoldásban!
Hajlandóak vagyunk-e nem bejáratni vele azt az életutat, amit mi szülőként esetleg nem élhettünk meg, de vele akarjuk bepótoltatni azt, amiről lemaradtunk (sport, művészetek, szakmák)
Egyik kiemelkedő helyzet általában az általános iskola vége, amikor a gyerekek már megunják a 8 éve történő ugyan olyan impulzusokat, embereket. Ilyenkor adni kell nekik egy kis időt, és kivárni, míg középiskolások lesznek, mert ott elég sok újdonsággal fognak találkozni, ami tapasztalatok szerint nagy kihatással van az egész további kamaszkorra. Pályaválasztásnál – legyen az középiskola, egyetem- sokat találkozok olyannal, hogy a szülő dönt a gyermek helyett, ami ahhoz vezet, hogy később iskolát kell váltani!
Megmutatjuk-e nekik nagyobb korukban, hogyan lehet bánni a pénzzel, mik a bevételek, kiadások, mik a családi tervek? Be tudnak-e vásárolni, mernek-e idegennek beszélgetésbe bocsátkozni ilyenkor, kérdezni, kommunikálni?
És itt a mai kor egyik legérzékenyebb pontja, mely 180 fokos fordulatot vett a szülők gyerekkorához képest! Mikor engedjük el szórakozóhelyre a gyerekeket? Bízunk-e gyermekünkben? Fel tudjuk-e venni ennek a kornak a változásait?
És jön a barátságból lett szerelem, egyre többet nincs otthon a gyerek…és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már nem velünk él, és ráeszmélünk, hogy pillanatok alatt elszálltak az évek.Hirtelen rádöbbenünk, hogy nincs ránk szükség, de nem azért, mert nem vagyunk szeretve, vagy mert megszűnnénk szülőnek lenni. Egyszerűen maga az élet hozza azt a nagyszerűségét, hogy gyerekeink jó esetben teljesen önállóvá válnak!
Mit szeretnénk szülőként? Hogy egy stabil, határozott, életszerető gyermeket engedjünk ki az Életbe, aki képes önállóan megállni a helyét az életben! De akkor miért csinálják szülőként sokan pont az ellenkezőjét, hogy magukhoz kötik a gyereket? Ez bizony ragaszkodás, amivel nem teszünk túl jót a srácoknak, lányoknak!
Egyértelműen megfigyelhető, ahogy a gyermekek “leszakadnak” a szülőkről – nagyon sok szülő nem tud mit kezdeni a felszabadult idejével, hiszen a gondoskodás és törődés csökken, mert a gyerekek saját lábra állnak! Ilyenkor bizony a szülőnek megváltozik az életszakasza, életmódja, és ha igazán jót akarunk a gyermekeknek, hagyni kell őket a saját életüket élni, és jelen lenni annyira, amennyire kialakítjuk, a szülőknek pedig bizonyos szinten újra az kezdődik, ami a gyermek megszületése előtt!
Ehhez kapcsolódik egy videófelvétel, melyet élő bejelentkezésként tartottam a közösségi oldalon, ITT tekintheted meg:
https://www.facebook.com/tudatoseletagyakorlatban/videos/1088487471362471/
Életemben hálát adok az egészséges gyermekeimért, és azért a felismerésekért, amikor rajta kaptam magam önzőségemen, azon, hogy olyanná akarom formálni Őket, mint amit én szeretnék! Időben kaptam azokat a nézőpontokat, amik ezt megváltoztatták! Tudom, hogy ez olykor a szülők részéről lemondással jár, főleg ha már a gyermek kirepül, vagy legalábbis máshol tanul! De higgyétek el, megéri! Látni, hogy nélkülünk is biztonságban van, hogy elboldogul az élet nagy kihívásaiban, van erő, ahonnan meríthet, és mindig visszajöhet oda, ahol kérdezhet! Hogy ez érzelmileg minket mélyen érint? Igen! De boldoggá teszi az embert, ha gyermekeit látja felnőni, és meg kell tanulnunk utána a felszabaduló idővel jól bánni, és élvezni!
Kifejezetten fontos hangsúlyozni, hogy a legtöbb szülő igazán megtesz mindent a gyermeknevelés során is, hogy ez így legyen, viszont ennek ellenére mégis előfordulnak olyan esetek, amikor a szülők önmagukat hibáztatják, ha valami nem sikerül! Én hiszem és tudom, hogy minden szülő az éppen aktuális tudásához képest a legtöbbet adja, de lehet, hogy hiányoztak információk és nézőpontok, a gyakorlati tapasztalás, hogy még jobb legyen!
Sosincs késő tenni azért, hogy jól működő kapcsolatunk legyen gyermekünkkel! Egy dolog biztos, ha változtatni akarunk valamin, nem elég róla gondolkodnunk, hanem másként kell kommunikálnunk és cselekednünk!
JAKAB TÜNDI
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens
/Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/
E-mail címem: shiamand@gmail.com
Telefon: +36209793670
Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban
