Vélemények, ajánlások

Hálás szívvel köszönöm ügyfeleim bizalmát!

 

” Először féltem, mert nem tudtam, hogy mondjam el egy “idegen” embernek a legmélyebb és szorongó gondolataimat?! Mit fog szólni? De belevágtam a 3 hónapos csomagba, mert tudtam, hogy időre van szükségem. És rá kellett jönnöm, hogy a coaching nem egy kivégzés, hanem felemelkedés. Önmagamon, a félelmeimen és a sok hülye (elnézést) eddigi szokásaimon, gondolataimon! Hajrá mindenkinek” R. Zita

“Önbizalommal voltak problémáim, amin szerettem volna változtatni! Rengeteg negatív gondolatom volt, ami gyerekkorom óta kísért . Ebben kértem segítséget. A beszélgetések során felfedeztem, hogy másképp is lehet élni. Igaz, sok megértésbe és gyakorlásba került, de Tündi mind végig határozott inspirációval segített! Köszönöm szépen!”  E. Renáta

“Ki ne kételkedne, mikor túl sok segítő ember van az érzelmi “piacon”? A vélemények elolvasása után először  azt gondoltam, túl van fényezve a dolog. Kétkedő mivoltom és kíváncsiságom nem nyugodott, és mivel éppen egy sürgős munkahelyi döntés előtt álltam, és bizonytalan voltam önmagamban, kértem egy 90 perces coachingot! Nincs túlfényezve, egyszerűen, emberien rávilágítást kaptam arra, hol gondolkodom egyoldalúan, és mitől nem láttam eddig önmagamban a megoldást! És ami jó, semmi nem erőszak! Nagyon köszönöm!!!”  Zs. Róbert

“Egyszerűen, tisztán és világosan mutatod az utat!  Te segítettél, hogy újra vigyorogjak! Tök jó minden,  most, hogy másképp látok, több a levegő, egyre kevesebb a teher a vállamon! Veled megtaláltam önmagam, nagyon boldog vagyok! Köszönöm! Személyes tapasztalatom alapján szívből ajánlom vedd fel a kapcsolatot és beszélj őszintén a problémáidról Tündivel! Valóban egyszerű, lényegre törő válaszokat kapsz! Segít hogy átlépj a korlátaidon, hogy megismerd magad!”
Köszönöm a segítséget!  B.Zsolt

 
“Sok módszert kipróbáltam, erősen kritikus vagyok már a trénereket illetően, így kíváncsian kezdtem el a 2 hónapos coaching sorozatot. Tündi az, aki nem kertel, semmi allűr vagy guruság. Egyszerű, alkalmazható, ez nálam mindent vitt! Mertem az irányítása alatt változni, változtatni, ami igazából nem is irányítás volt, hanem inkább inspiráció, motiváció, fókusz egy nyugodtabb, de örömtelibb, izgalmasabb élethez! Namaste! T. Barnabás
 
 

“Nagyon rossz lelkiállapotba kerültem, amikor egyik ismerősöm felhívta a figyelmemet Jakab Tündire. Sok embernél megfordultam, sok módszert kipróbáltam, de amiért Őt választottam, az a gyakorlati útmutatás. Jól esett, hogy fokozatosan haladtunk az én tempómban! Kellett a határozottsága és következetessége, amivel túlléptem a halogatáson és a kifogásokon. Hihetetlenül megváltozott az életem. Tudom, hogy ezt magamnak köszönhetem, az első jó döntéssel, hogy kértem hozzá időpontot! Mindig velem marad ez a tudás!”  S. Zsófia

 
“Kedves Tündi! Üdítő színfolt az oldalad a Facebookon. Érzékelhető, hogy a hangodban nincs erőszakosság, vagy fölényeskedés, nem az ego vezérel, hanem a puszta jóindulat és segítőkészség.
Örülök hogy rátaláltam az oldaladra, és kívánom, hogy minél több emberre hass.
Azt is érzékelem talán, hogy ehhez a szintű meglátásokhoz sokat kellett megélned, de az, hogy ilyen módon állsz az élethez, követendő és dicséretes!”  Sz.N.
 
 
 
“Kedves Tündi! Annyira sikeres volt a nyújtó gyakorlataid néhány elemének alkalmazása, hogy észre sem vettem, hogy már nem zsibbad el a karom… Örök hála Neked!”  Ili
 
 
“Tündi,  ma ez a beszélgetés többet segített rajtam, mint eddig bárki, és bármi.
Összeraktad a mozaikokat, ami eddig szétszórva bennem volt.  Felhívtad a , hiányosságokra a figyelmemet, dobtál egy jó erős kötelet, amibe bele kapaszkodhatok, amitől biztonságban érzem magam, hogy nem veszek el, nem zuhanok le! Tündi még egyszer mindent nagyon köszönök elindítottál egy úton, amit vég akarok járni. Amikor az email -edet olvasom, az átküldött videókat nézem, újból átérzem annak az értékes kettő órának a hangulatát, az erejét, az értelmét, amit az első beszélgetésünkkor éreztem, megéreztem.
Van  benned valami különleges erő, ami átjött, ami megérintett.Azt a segítséget kaptam meg tőled, amit eddig kerestem,  amire eddig  csak vágytam. Köszönöm!” B.Sz.
 
 
 
“Annyira jó!
Én, ismét ÉN vagyok!
LÉLEGZEM! KAPOK LEVEGŐT!
LEÍRHATATLAN!
Puszillak!
ÉS KÖSZÖNÖM, hogy Rád találhattam, és a helyes irányba tereled az Embert!
Erőszak, és mindenféle rábeszélés nélkül!
Lehet ez is pszichológia, egyfajta manipulálás, de mégis ETTŐL a “Valamitől” vagyok nyugodt! Simogatja a lelkem!
” S.E.
 
 
“Leküzdve szégyenlősségemet jelentkeztem Tündihez! Megismertem önmagam, visszaszereztem az önbizalmam, a bátorságom, képes vagyok újra élni, és értékelni az életem, újra tudok nevetni! Örök hála, hogy Rá találtam.” N. Kinga
 
 
 
“Ami ‘hátrány’ a coachingjaiban, hogy gyorsan letelt az a három hónap, amíg együtt dolgoztunk! Éveket dolgoztam le az önfejlesztésben, Tündi ráébresztett, milyen fontos az életet jól kihasználni és megélni! A saját erősségeimhez segített hozzá, a saját erőmet hozta felszínre! Ne félj a coachingtól, mert olyan felismerésekre és megoldásokra fogsz jutni Tündi által, hogy ha tényleg változni és változtatni akarsz, a legjobb helyen vagy nála!” K. Judit

“Őszinte, mellébeszélés nélküli, meghökkentő, következetes! Képes voltam visszavenni az irányítást az életem fölött a coachingok által. Nem húzza az időt, lényegre tértünk, nevettem és sírtam, mert annyi minden felszínre került a beszélgetések által, óriási könnyedséget kaptam. Feloldottam, és el kezdtem megbecsülni az életem. Hálás vagyok!”  K. Péter

“Huh, kegyetlenül őszinte! Csak akkor kezdj hozzá, ha komolyan gondolod! De ha eldöntöd, minden segítséget meg fogsz kapni a coachingok alkalmával! Megszelídítettük az egómat, mert erősen irányító egyéniségem nagyon sok akadályt és problémát hozott az életembe! Ezt lágyan nem lehetett volna megváltoztatni! Elindultam! Köszönöm!” L. Laura

“Megijedtem, mert először azt mondta, nem mindenkivel dolgozik együtt. Szüleimmel való kapcsolatom tisztázása miatt kértem mentorálást, mert a hatásaik végig kísérték a fiatal éveimet, de nem akartam így tovább élni. Az első beszélgetésünk már eredményre vezetett, és ami jó volt számomra, hogy hogyan lehet az érzelmeket is kontrollálni, és megtalálni az egyensúly az önmagamért való kiállásban és mások elfogadásában! Még nem hagytam abba a coachingokat, mert tudom ez egy folyamat, de elindulni is ezen az önfejlesztő úton már jó eredmény számomra!” S. Réka

 

Köszönöm ügyfeleim bizalmát és ajánlását!

Írj nekem, keress bátran! Közösségi oldalon ITT,

vagy e-mailben a shiamand@gmail.com címre várom leveledet!

 

JAKAB TÜNDI

Jóga pszichoterápia és életmód tanácsadó konzulens

          /Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/

E-mail címem: shiamand@gmail.com

Telefon: +36209793670

Közösségi oldal: Tudatos élet a gyakorlatban

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás